Életképes elgondolás

Több mint egy éve tesztelik kiválasztott ügyfelek valós üzemeltetési körülmények között a tisztán elektromos hajtású Mercedes-Benz eActros modell különféle változatait. Az így megtett több tízezer kilométer tapasztalatai azt mutatják, hogy a csillagos gyártó jó úton halad az elképzelésével. Így néhány apróbb finomítás után már jövőre megkezdődhet a csak akkumulátorokról működő eActros sorozatgyártása.

Közzétéve:

Már pusztán a főbb paraméterei alapján is ideálisnak tűnik a Mercedes-Benz eActros azokra az alkalmazási területekre, amelyekre a tisztán elektromos hajtású nehéz-tehergépkocsikat jelenleg szánják a gyártók. Nevezetesen városi és város környéki áruelosztásra, rövid távú építőipari feladatokra és kommunális célokra. Ugyanis a modell hátsó tengelyén a kerékagyak közelében helyezkedik el egy-egy villanymotor, amelyek legnagyobb teljesítménye egyenként 126 kilowatt, vagyis 171 lóerő, míg a maximális nyomatékuk egyenként 485 newtonméter. A 240 kilowattóra kapacitású lítiumion-akkumulátorai legalább kétszáz kilométer hatótávolságot biztosítanak és 150 kilowatt töltőteljesítmény mellett két órán belül teljesen feltölthetők.

Különböző változatok különböző feladatokra

A csillagos gyártó több mint egy évvel ezelőtt tíz eActros modellt adott át német és svájci üzemeltetőknek, hogy valós fuvarfeladatok ellátása közben gyűjthessenek tapasztalatokat az elektromos modellekkel. A 18 és 25 tonna össztömegű, tehát két- és háromtengelyes tehergépkocsikat a legkülönfélébb felépítményekkel látták el, hogy a legváltozatosabb alkalmazási területeken tesztelhessék ezeket az élelmiszer-elosztástól az építőanyag-kiszállításig. Így függönyponyvás, dobozos, hűtődobozos és silós felépítményt hordozó kivitelek is bekerültek a tesztparkba. A tíz villany-teherautó bő egy év alatt összesen több tízezer kilométert tett meg télen-nyáron, városban és autópályán, a legkülönfélébb időjárási körülmények között. Mindeközben a Mercedes-Benz szakemberei a gépkocsivezetőkkel, a forgalomirányítókkal és a flottamenedzserekkel is folyamatosan konzultáltak a tapasztalatokról.

Bíztató eredmények a villany-tehergépkocsikkal

A több mint egyéves próbaüzemelések beigazolták, hogy az eActros a mindennapos gyakorlatban, tehát nagy terheléssel, kedvezőtlen időjárási és forgalmi viszonyok esetén, valamint nehéz domborzati körülmények között is tudja a gyártó által ígért kétszáz kilométer hatótávolságot. Szintén fontos tapasztalat, hogy a villanyos Actros a rendelkezésre állás és a teljesítmény tekintetében sem követel meg kompromisszumot a dízelüzemű változatokhoz képest, akár városban, akár autópályán használják. Ezenkívül az elektromos működtetésű raktérhűtő rendszer és utastéri légkondicionálás, illetve fűtés a legnagyobb nyári kánikulában éppúgy helytáll, mint a legkeményebb téli hidegekben. Míg a gépkocsivezetők elismerően nyilatkoztak az eActros nyomatékosságáról, csendes működéséről és úgy általánosságban a meggyőző vezetési élményéről.

Mindezek a kedvező teszteredmények és üzemeltetői, illetve járművezetői visszajelzések azt igazolják, hogy a Mercedes-Benz egy életképes elgondolást öntött testbe az eActros képében a rövid távú, nehézsúlyú áruszállítás helyileg nulla károsanyag-kibocsátású megvalósításához. Azóta a gyártó a teszteket már tíz másik üzemeltető bevonásával folytatja, és a tervek szerint az utolsó simításokat követően már jövőre megkezdi az elektromos Actros sorozatgyártását.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Sötét lovag

Nagy visszatérő bő egy évtized után: ősszel ismét megjelent a Volkswagen Haszonjárművek kínálatában az Amarok Dark Label. A tetőtől talpig feketében pompázó különleges modellváltozat ősszel már a népszerű pickup új generációjában is megszületett. A régi-új…

Spéci a király

G-osztály? Uncsi. Tuningolt G-osztály? Egy fokkal jobban hangzik. Monster terepes G-osztály? Kezd érdekelni! Unimog? Alakul már… Unimog luxusfelszereltséggel? Ez az! Nyolcvanesztendős jubileuma alkalmából egészen különleges showmodell tűnt fel a Mercedes-Benz Unimog palettáján.

Városi legenda

Tavasszal lesz nyolc esztendeje, hogy bemutatkozott a Volvo Trucks első tisztán elektromos teherautója. Noha gyártása csak a következő évben indult be, már egyértelmű volt: új korszak köszöntött be a skandináv gyártó háza táján. Azóta Göteborgban…

Közkedvenc villanyhajtással

Aligha szükséges ecsetelni a Fiat Ducato népszerűségét. Legyen éppen szó furgonról, felépítményezett fülke-alvázról vagy speciális integrált átépítésekről, a kis- és középvállalkozások, illetve a nagy flották egyaránt keresett mindenese igazi közkedvencnek számít. Bő egy éve pedig…

Új alapokon

Legyen éppen szó hűtős, platós vagy épp zárt dobozfelépítményről – az MAN TGL a VIARENT mégoly széles, vetélytársakat bőven felvonultató bérautópalettáján is méltán örvend nagy népszerűségnek. A néhány éve szó szerint alapjaiban megújult TGL család…

Kettős jubileum

Minden márka életében adódnak különösen jelentős évek. A Mercedes-Benz számára 1995 hozta el mindjárt két haszonjárműve generációváltását. Míg a jó öreg „Bremer Transporter” helyére a Sprinter, a sajátos megjelenésű MB100 helyett a Vito érkezett a…