Északi égimeszelő

Két évvel a Volvo 9700-as, illetve 9900-as távolsági autóbusz új generációjának bemutatkozása után idén a 9700 DD emeletes távolsági busszal egészült ki a Volvo Buses kínálata. A különleges megjelenésű és méretű modell új mércét állít fel az utaskapacitás, a rugalmas alkalmazhatóság és a termelékenység terén.

Közzétéve:

Érthető, hogy egyre több üzemeltető fordul az emeletes autóbuszok felé, hiszen legtöbbször ezek nyújtják egy főre vetítve a legkedvezőbb fajlagos költségeket. Egyszerűen abból adódóan, hogy alig nagyobb üzemeltetési költségek mellett körülbelül másfélszer annyi utast vehetnek a fedélzetükre, mint a csupán egyszintű társaik. Ezt felismerve alkotta meg a Volvo Buses a 9700 DD modellt, ám elsősorban az északi országok piacai számára, ugyanis a jármű teljes külső magassága 4,25 méter. Ezzel szemben az egész Európával kompatibilis versenytársak magassága nem haladja meg a 4,0 métert, legyen szó a Setra S 531 DT, a NEOPLAN Skyliner vagy a VDL Futura FDD2 modellről.

Magas szintű kényelem

A nyúlánk felépítés előnye, hogy mindkét szinten bőséges a belmagasság, így az átlagosnál nagyobb növésűek is emelt fővel vonulhatnak végig a közlekedőfolyosókon. Ráadásul ez a fel- és leszállást is meggyorsítja, akárcsak a tágas ajtónyílások, valamint a széles, LED-es fénycsíkokkal megvilágított lépcsők. A második ajtó előtt pedig az utastér síkpadlóssá tett részén a viszonylag könnyen kivehető ülések helyén kerekesszékes utasok is megfelelően elhelyezkedhetnek. Az ergonomikus kialakítású ülések egyébként a Volvo Buses saját, házon belüli tervezésű termékei. Ezenkívül többzónás légkondicionáló rendszer gondoskodik az utasok kényelméről, valamint többféle hangrendszer, multimédiás berendezés és utastájékoztató rendszer áll az ügyfelek rendelkezésére.

Korszerű támogatással

A gépkocsivezető munkáját a kissé megemelt vezetőállás nyújtotta jobb kilátás, valamint éberségfigyelés, sávelhagyásra figyelmeztetés és automatikus vészfékrendszer támogatja. Vezetési stílusát, illetve az autóbusz üzemelési adatait pedig a telematikai rendszer segítségével valós időben is figyelemmel kísérheti az üzemeltető. Ezenkívül a korszerű hálózatba kapcsolhatósági rendszer lehetővé teszi a szervizlátogatások optimális időzítését is. Továbbá a virtuális kerítés technikáján alapuló Zónamenedzsment funkció is rendelkezésre áll az emeletes modellhez, amely a védett övezetekbe lépve önműködően csökkenti a busz sebességét a közlekedésbiztonság javítása, valamint a zaj- és a károsanyag-kibocsátás mérséklése érdekében.

Tekintélyes paraméterek

Azt tehát már tudjuk, hogy a 9700 DD modell 4,25 méter magas. Nos, a többi műszaki adata is igencsak tekintélyt parancsoló. A jármű ugyanis 13,0 és 14,8 méter közötti hosszúságokban készül a Volvo Buses finn partnere, a Carrus Delta OY rendkívül kis tömegű felépítményével. Így a 26,5 tonna össztömegű busz akár 96 főt is szállíthat, csomagtere pedig hét köbméternyi poggyász befogadására alkalmas. A jármű hátuljába épített Volvo D11K460 típusú, azaz soros, hathengeres, 11 literes, 460 lóerős dízelmotor hidrogénezett növényi olajjal (HVO) és százszázalékos biodízellel is üzemelhet. Emellett a tervezők a felfüggesztéseket, illetve azok lengéscsillapítását alapos finomhangolással az emeletes busz eltérő tömegéhez és tömegközéppontjához igazították a nagyobb menetstabilitás érdekében. Mindez igen meggyőzően hangzik, így logikus lépésnek tűnne egy kereken négy méter magas változatot is kihozni, amely a legtöbb európai piacon sikeresen szerepelhetne.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

A családban marad

Ha nem is mostohagyerekként, de egyfaja „kiegészítőként” vagyunk hajlamosak kezelni a haszonjárművek felépítménygyártását – különösen, ha kisteherautókról van szó. Pedig napjaink sokrétű felépítményei gyakran éppoly kifinomult és csúcstechnológiájú termékek, mint az őket hordozó járművek. Pontosan…

Sötét lovag

Nagy visszatérő bő egy évtized után: ősszel ismét megjelent a Volkswagen Haszonjárművek kínálatában az Amarok Dark Label. A tetőtől talpig feketében pompázó különleges modellváltozat ősszel már a népszerű pickup új generációjában is megszületett. A régi-új…

Spéci a király

G-osztály? Uncsi. Tuningolt G-osztály? Egy fokkal jobban hangzik. Monster terepes G-osztály? Kezd érdekelni! Unimog? Alakul már… Unimog luxusfelszereltséggel? Ez az! Nyolcvanesztendős jubileuma alkalmából egészen különleges showmodell tűnt fel a Mercedes-Benz Unimog palettáján.

Városi legenda

Tavasszal lesz nyolc esztendeje, hogy bemutatkozott a Volvo Trucks első tisztán elektromos teherautója. Noha gyártása csak a következő évben indult be, már egyértelmű volt: új korszak köszöntött be a skandináv gyártó háza táján. Azóta Göteborgban…

Közkedvenc villanyhajtással

Aligha szükséges ecsetelni a Fiat Ducato népszerűségét. Legyen éppen szó furgonról, felépítményezett fülke-alvázról vagy speciális integrált átépítésekről, a kis- és középvállalkozások, illetve a nagy flották egyaránt keresett mindenese igazi közkedvencnek számít. Bő egy éve pedig…