Finn erőművész

Hagyományosan jól szerepelnek a finnek az erős emberek versenyein. Nos, nemrég az erős sorozatgyártású tehergépkocsik képzeletbeli versenyén is megszerezték a bajnoki címet. A Sisu Polar Hybrid ugyanis több mint kilencszáz lóerős!

Közzétéve:


Ha körülnézünk a gépjárművek világában a személyautóktól az autóbuszokon át a tehergépkocsikig, akkor azt láthatjuk, hogy a hibrid hajtásláncokat elsősorban az üzemanyag-fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás csökkentésének céljából alkalmazzák a gyártók. A Sisu azonban azért társított villanymotort a dízel mellé, hogy több mint kilencszáz lóerő teljesítményt és 3600 newtonméter nyomatékot érjen el. Ezzel messze túlszárnyalja a másik két skandináv gigászt, vagyis a Volvo 750 és a Scania 730 lóerős dízelmotorját.

Nagyban megy a játék

Persze nem véletlen, hogy hosszú évek óta az északi márkák uralják a teljesítményversenyt. Skandináviában ugyanis régóta megengedett az akár 25,25 méter hosszú, hatvan tonna össztömegű szerelvények közlekedése is, amelyek a szokványos európai járművekhez képest fajlagosan körülbelül egyharmadával kisebb üzemanyag-fogyasztást, illetve károsanyag-kibocsátást biztosítanak adott árumennyiség elszállítása esetén. Sőt, a finneknél már 34,5 méter hosszú és 76 tonna össztömegű tehergépkocsik is részt vehetnek a közúti forgalomban, míg a rönkszállításban már kilencventonnás szerelvényekkel is kísérleteznek. Ezek a trendek hívták életre a Sisu Polar Hybrid modellt.

Kiváló összmunka

A finn gyártó fejlesztői a Mercedes-Benztől származó soros, hathengeres, 15,6 literes, 625 lóerős és háromezer newtonméter legnagyobb nyomatékú dízelmotort egy 250 kilowattos, azaz 340 lóerős és 1500 newtonméter nyomaték leadására képes villanymotorral egészítették ki. A rendszer együttes legnagyobb teljesítménye meghaladja a kilencszáz lóerőt és már 950-es percenkénti fordulatszámtól 3600 newtonméter nyomaték áll a vezető rendelkezésére. Mivel a villanymotorok álló helyzetből is kifejthetik legnagyobb nyomatékukat, hibrid üzemmódban már a dízelmotor alapjárati fordulatszámától háromezer newtonméter segíti az elindulást. Ez rendkívül előnyös például erdészeti vagy építőipari alkalmazásban. Ráadásul a villanymotor jelentős rásegítése a tengelykapcsolót is kíméli, megkönnyíti a hintáztatást, mindemellett az önindító funkcióját is ellátja. Lejtőkön pedig nagy előnyt jelent, hogy a rekuperációs fékezés sokkal gyorsabban működésbe lép, mint a hagyományos retarderek. Az ilyenkor termelődő elektromos energiát egy egy kilowattóra kapacitású szuperkondenzátor tárolja, amelyet annyira helytakarékosan építettek a fülke mögé, hogy nem befolyásolja a jármű felépítményezhetőségét.

Meghatározó előnyök

Végeredményben tehát ez a hibrid hajtáslánc a beépítési helyigény és a tömeg tekintetében is kedvezőbb, mintha egy ekkora teljesítményű dízelmotort kerestek volna a piacon, amely egyébként járműipari alkalmazáshoz nem is áll rendelkezésre. Mindemellett természetesen az energiafelhasználás optimalizálásának köszönhetően a fajlagos üzemanyag-fogyasztás és károsanyag-kibocsátás is lényegesen kisebb a hibrid megoldással. Sőt, még a járművezetőtől sem igényel különösebben megszokást vagy plusz törődést a hajtáslánc. A középkonzol tetején a PowerControl nevű kiegészítő berendezés tájékoztat a szuperkondenzátor töltöttségéről és néhány további fontos információról, a váltókar tetején elhelyezett PowerTouch kapcsolóval pedig manuálisan is működésbe hozható a hibrid hajtás.

A Sisu az értékesítés terén kedvező tapasztalatokról számolt be, már közvetlenül a bemutatás után a Polar Rock és Polar Timber modellek tíz százalékát hibrid hajtással rendelték meg az ügyfelek. Az új finn erőművész egyébként a rönkszállításon és az építőiparon kívül a bányaiparban, valamint a túlsúlyos áruk fuvarozásában is hasznos munkatárs lehet.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Könnyebben, gyorsabban, hatékonyabban

Zsúfolt, zajos és rossz levegőjű belvárosainkat autók, motorosok, kerékpárosok és gyalogosok nyüzsgő tömege, krónikus parkolóhelyhiány, sokszor még kellemetlen időjárási és útviszonyok is jellemzik. Ilyen áldatlan állapotok közepette kell dolgozniuk a kézbesítőknek és futárszolgáltatóknak minden nap.…

Itt a megoldás?

Újabb „varázsszó” – pontosabban rövidítés – tűnt fel az elmúlt bő másfél évtized során a fuvarozás horizontján napjaink égető problémáinak megoldására. A HVO üzemanyagok, azaz a hidrogénezett növényi olajok máris sokat ígérnek, ám egyelőre keveset…

Innováció minden téren

Zajlik az élet az Isuzu háza táján – a Delta-Truck Kft. által forgalmazott, illetve a VIARENT bérautó-kínálatában is népszerű márka vezetői, tervezői és gyártástechnológusai jól láthatóan nem vesztegették az időt az elmúlt hónapok során. Innovatív…

Ahol a csillagok születnek

Jelentős évfordulót ünnepelhettek a Rajna mentén: hatvan éve, 1965 júliusában gördült ki az első teherautó a VIARENT bérautókínálatának is méltán népszerű márkája, a Mercedes-Benz wörthi gyárából. A gigantikus üzem napjainkra már számos modellsorozat szülőhelyeként írta…

Generációváltás

GEN2 – félreérthetetlenül adta a Ford Trucks a szakma és a nagyközönség tudtára, hogy új nemzedékében mutatkozik be népszerű F-MAX sorozata. A Magyarországon a Delta Truck Kft. által forgalmazott járműcsalád mind hajtásrendszerében, mind pedig megjelenésében…