Humbaur újdonságok

Évtizedek óta bátran fordulhatunk a Humbaur GmbH családi vállalkozáshoz, amennyiben az átlagosnál igényesebb pótkocsival vagy felépítménnyel szeretnénk járműparkunkat bővíteni. Sőt, akkor is jó helyen kopogtatunk a németeknél, amennyiben teljesen egyedi igényeink megvalósításáról álmodunk.

Közzétéve:

Páratlan paletta

Igencsak széles a gyártó palettája. A német gazdasági csoda, a „Wirtschaftswunder” idején, 1957-ben alapított Humbaur GmbH 750 kilogrammtól egészen ötven tonna össztömegig, 420 pótkocsimodellt, valamint több mint ezer különböző felépítményt tart a kínálatában. A kiemelkedő minőségre való törekvés mellett a lószállítótól a kotrógépekhez optimalizált, süllyesztett rakfelületű pótkocsiig nagy hangsúlyt fektetnek a termékpalettájuk állandó fejlesztésére, valamint bővítésére. Számos újdonságot prezentáltak a Sankt Pölten-i Mawev Show kiállításon is, ahol ezúttal leginkább az építőipari felhasználóknak kedveskedtek.

HTK10

A három oldalra billenthető felépítménnyel felvértezett, tandemtengelyes HTK10 egy teljesen új konstrukció. A horganyzással ellenállóvá varázsolt, masszív, hegesztett alváz szilárd útburkolat hiányában is stabilitást biztosít a billencs számára. Ez annál is inkább fontos, mivel az ömlesztett áruk, illetve épület- vagy tűzifa rakodásakor gyakran terepre kell merészkedni a járművekkel. Az aláfutásgátlóját is úgy tervezték, hogy a lehető legkevésbé koszolódjon. A szükség szerint lehajtható, illetve felbillenő hátfal nemcsak a plató ürítését, hanem a rámpák rögzítését is megkönnyíti. Ezáltal munkagépek szállításához is ideális társnak bizonyul a HTK10.

HTS

A süllyesztett rakfelületű HTS pótkocsi kerékvályúkkal és nélküle is elérhető. A félpótkocsi alumínium oldalfalakkal határolt „színpadi” részén egy nagyvonalúan méretezett szerszámosláda is helyet kapott. A kivételesen lapos, csupán tízszázalékos meredekségű, 3,15 méter hosszú rámpák leküzdése a legesetlenebb munkagépek számára sem jelent valódi akadályt. Tovább növeli a HTS félpótkocsi széleskörű felhasználhatóságát, hogy a királycsap áthelyezésével könnyedén a két-, illetve háromtengelyes nyerges vontatókhoz alakítható.

Immár minden nehézkategóriás járművet modern LED-technikájú világítással tesznek a közlekedés többi résztvevője számára is jobban láthatóvá, egyúttal biztonságosabbá. A padlót pedig nyomás alatt impregnált fával varázsolják a környezeti hatásokkal szemben ellenállóbbá és dekoratívabbá.

FlexTip

A három oldalra billenthető FlexTip felépítményt a kis saját tömeg mellett elérhető legnagyobb robusztuság figyelembevételével fejlesztették a Humbaur szakemberei. Ezáltal számos járműtípusra könnyen felszerelhető. A billenőplató vázszerkezete és padlója galvanizált acélból készül. Így vélhetően hosszú ideig ellenáll majd a barna pestis csábításának. A billentés funkcióját egy telefonos alkalmazáson keresztül is vezérelhetjük. Mindezt akár sötétben is, hiszen az éjszakai munkavégzést minden FlexTip felépítményen az alapfelszereltséghez tartozó munkalámpák segítik. A rakomány biztonságát nyolc süllyesztett rögzítési pont garantálja. Továbbá Airline sín segíti a kisebb eszközök gyors, biztonságos és rugalmas rögzítését a billenőplató hátfalán.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Humbaur újdonságok

Évtizedek óta bátran fordulhatunk a Humbaur GmbH családi vállalkozáshoz, amennyiben az átlagosnál igényesebb pótkocsival vagy felépítménnyel szeretnénk járműparkunkat bővíteni. Sőt, akkor is jó helyen kopogtatunk a németeknél, amennyiben teljesen egyedi igényeink megvalósításáról álmodunk. Páratlan paletta…

Nagyratörő célokhoz

Talán mára senkinek nem kérdéses, hogy az Európai Unió által kitűzött környezetvédelmi célok eléréséhez a közlekedés villamosítása szükséges. Nem kis feladat ez, ám ezen az úton nemcsak az akkumulátor visz majd előre minket. Egy aprócska…

Életek védelmében

Idén júliusban életbe lépett az általános járműbiztonsági rendelet legfrissebb módosítása, amely szigorúbb biztonsági előírásokat vezetett be a haszonjárművek számára. A rendelet célja a közúti közlekedés biztonságának jelentős növelése az Európai Unióban.

A jövő kapujában

Több tízmillió dolláros szerződést hoz tető alá az Isuzu japán járműgyártó a Gatik önvezető technológiák fejlesztésével foglalkozó amerikai vállalattal. A befektetés célja önvezető közép- és nehézkategóriás teherautók kifejlesztése a már most is létező automatizált szállítási…

Sétagalopp vele a munka

Bemutatta a Daimler Truck japán leányvállalata, a Fuso az évtizedek óta igen sikeres Canter kisteherautó legújabb generációját. A típus az új biztonsági és kényelmi funkciók mellett további konfigurációs lehetőségekkel bővült, és mindez persze az akkumulátoros…