Kettős jubileum

Minden márka életében adódnak különösen jelentős évek. A Mercedes-Benz számára 1995 hozta el mindjárt két haszonjárműve generációváltását. Míg a jó öreg „Bremer Transporter” helyére a Sprinter, a sajátos megjelenésű MB100 helyett a Vito érkezett a stuttgartiak palettájára. Mindkét sorozat egészen máig ívelő sikertörténetet tudhat magáénak –immár több mint harminc esztendeje.

Közzétéve:

Abban is hasonló a két modellsorozat karrierje, hogy mindketten fel tudtak nőni a feladathoz. Sőt, jócskán meg is fejelték elődjeik sikereit! Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a Sprinter mindjárt furgon, illetve hűtős és elektromos furgon, valamint plató-, hűtő- és dobozfelépítményes kivitelben is szerepel a VIARENT kínálatában.

30 éve Sprinter

Ezt is megértük: akár OT-rendszámos Sprinterrel is összefuthatunk már az utakon! A legendás T1/TN utódja elsőként kapott külön hangzatos marketingnevet, és jóformán csak műszaki alapkoncepcióját vette át elődjétől. Az önhordó karosszéria, a független felfüggesztések és az erőteljes turbómotorok, illetve a kifinomult aerodinamika korántsem volt jellemző akkoriban, de a Sprinter kényelme és biztonsága is egyedólállónak számított. Egyaránt kínált tárcsaféket, blokkolásgátlót, differenciálzárat és állítható magasságú biztonsági öveket, de a vezetőoldali légzsák is megjelent az extralistán.

2000-es modellfrissítésével a dupla első ülés mindkét utasát védő légzsák, a függönylégzsákok és a kipörgésgátló (ASR) is megérkezett, két évre rá pedig az elektronikus menetstabilizáló (ESP) is csatlakozott. Biztonság ide vagy oda, a Sprinter fő attrakciójának páratlan sokoldalúsága számított – furgon, kisbusz, platós, billencs és fülke-alváz kivitelekkel, szimpla- vagy duplafülkével, illetve számos felépítménygyártó számtalan speciális átalakításával kellette magát.

A Sprinter második generációja 2006-ban tovább bővítette a tengelytávok, hosszúságok, tetőmagasságok és össztömegek már addig is szinte megszámlálhatatlan variációit. 2008-tól a légrugó is megjelent, 2009-ben pedig a BlueEFFICIENCY egyebek mellett automatikus start-stop rendszerrel mérsékelte a fogyasztást. Szintén újdonságként mutatkozott be a kategóriában 2013-ban az oldalszél-asszisztens.

A Sprinter harmadik generációja 2018-ban többek között az elsőkerék-, 2021-től pedig az immár házon belül fejlesztett összkerékhajtással bővítette a lehetőségeket. MBUX (Mercedes-Benz User Experience) multimédiás rendszerével mindemellett az infotainment és a konnektivitás terén is mércéül szolgált. A biztonsági terén eközben a DISTRONIC aktív sebességszabályzással alakított nagyot.

A következő mérföldkőként 2019-ben megkezdődött az eSprinter sorozatgyártása. Két karosszériaváltozatban és három akkumulátormérettel immár új, három modulból álló koncepciót képvisel, amely a felépítménygyártók előtt is új lehetőségeket tár fel. Akár 14 köbméteres raktérfogatával és akár 4,25 tonna össztömegével az eSprinter a belső égésű motorral hajtott testvéreihez hasonló praktikumot kínál.

A siker számokban: a Mercedes-Benz Vans globális eladásainak mintegy fele Sprinter, amit négy helyszínen gyártanak és a világ több mint 130 piacán kapható. Nemrég az ötmilliomodik Sprintert is átvehette büszke tulajdonosa.

30 éve Vito

Három évtized, három generáció, számtalan alkalmazás: a Mercedes-Benz Vito is veteránkorba lépett! Kompromisszumot nem tűrő mindennapi praktikum és fejlett technika – a kereskedőktől a mesterembereken és a családokon át, egészen a rendőrségig és mentőszolgálatokig, önállóan vagy óriásflottában egyaránt.

Keresztben beépített dízel- és benzinmotorokkal, illetve elsőkerék-hajtással kombinálta a Vito vonzó formáit és kompakt méreteit 1995-ben. A spanyolországi Vitoriában készülő – és innen is elkeresztelt – újdonság akár egy tonna hasznos teherbírásával és csaknem öt köbméteres rakterével a kisvállalkozások igazi „svájci bicskájaként” tett pillanatok alatt szert nagy népszerűségre. Mindössze 1,89 méteres magasságának köszönhetően a városi parkolóházakban is otthonosan mozgott. A vezetőoldali légzsák, a független felfüggesztés és a tárcsafék és a szervokormány itt sem hiányozhatott a műszaki arzenálból, akárcsak a blokkolásgátló és az automatikus differenciálzár. A Vito mindjárt 1996-ban elnyerte az „Év Kisteherautója” címet, 1999-ben pedig némi ráncfelvarrással fiatalodott. 2003-ra bő 470 ezer talált belőle gazdára.

2003-as második nemzedékében a mégoly sikeres Vito is alapjaiban újult meg. Hátsókerék-hajtással dinamikusabbá vált és teherbírása is nőtt: akár 1,3 tonnát cipelve kategóriája valódi „igáslovává” lépett elő. Választéka eközben összkerékhajtással és erőteljes V6-os motorral bővült. Háromféle hosszúsággal, két tetőmagassággal, öt motorváltozattal és számtalan felszereltségi lehetőséggel 2005-ben ismét elhódította az „Év Kisteherautója” díjat. 2014-re világszerte közel 750 ezres eladásaival múlta felül nagysikerű elődjét.

2014-ben tartotta világpremierjét a Vito harmadik generációja – még sokoldalúbban és gazdaságosabban, új biztonsági funkciókkal és formavilággal. Az ügyfelek már első-, hátsó- és összkerékhajtás közül is választhattak. A változatlan tengelytáv mellett akár 13 centiméterrel hosszabb karosszéria nagyobb utas- és rakteret kínált. 2018-ban érkezett meg a tisztán elektromos eVito, de a harmadik generáció a biztonság terén is jeleskedik: a Vito Tourer akár nyolc légzsákot is kínálhat, az elsőként ekkortól elérhető hátsó függönylégzsák jóvoltából mind a nyolc utasnak kínáltak ilyen védelmet. A kategória egyedülálló felszereléseként jelent meg itt is az oldalszélasszisztens.

A 2020-as modellfrissítéssel számos műszaki fejlesztés érkezett: új négyhengeres dízelmotorcsalád, 9G-TRONIC automatikus sebességváltó, digitális belső visszapillantó tükör, DISTRONIC sebességszabályzás és AIRMATIC légrugózás. 2024-ben több vezetéstámogató funkció mellett itt is megjelent az MBUX multimédiás rendszer, a hajtásláncopciók pedig egy részleges hibrid technikával kiegészített benzinmotorral bővültek.

Kétszer harminc, de nem hatvan: a Mercedes-Benz kishaszonjárművei szinte határtalan sokoldalúságuk mellett is haladnak a korral, amit a vásárlók is díjaznak. Elegendő Közép-Európa egyik legnagyobb kis- és nagyhaszonjármű bérbeadója, a VIARENT választékára pillantani. A népszerű Mercedes-Benz Sprinter furgonok kényelmesen, az alkalmazásunkból is bérelhetők az ország számos pontján.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Oroszlánkirály

Szélerőművek több száz tonnás turbinái, esetleg transzformátorok házastul, netán egy egész tengeralattjáró? Semmi gond, szállítható! S hogy mivel? Hát például az MAN új négytengelyes nehézvontatójával! A VIARENT kínálatában egyelőre kéttengelyes kivitelében szereplő MAN TGX most…

Hannover gyermekei

A Transporter hét évtizede: idén ünnepli alapítása hetvenedik évfordulóját a legendás „VW Bulli” otthona, a Volkswagen Haszonjárművek hannoveri gyára. A nagy múltú, gigantikus létesítmény azonban mind a mai napig ontja a sikermodelleket és az újdonságokat.…