Már nem csak a védjegy VIARENT, a cégnév is változik

Jelentős mérföldkőhöz érkezett a Via Bérautó Kft., ugyanis a hivatalos cégneve 2020. december 1-jével Viarent Kft.-re változik. A névváltoztatást a társaság intenzív nemzetközi terjeszkedése tette szükségessé, ez azonban semmilyen egyéb változással nem jár az ügyfelek szerződéseit, az adminisztrációt vagy a bérjárművek használatát illetően.

Közzétéve:

Haszonjárművek bérbeadása terén hazánk egyik meghatározó és közel három évtizedes múltra visszatekintő társasága a Delta-Truck cégcsoporthoz tartozó Via Bérautó Kft. A cég néhány évvel ezelőtt átlépte Magyarország határait, és dinamikus nemzetközi terjeszkedésbe kezdett Európában többek között egy hatékonyan működő franchise-rendszer kiépítésével. Így a VIARENT franchise- rendszerének szolgáltatásai már több ország piacán is elérhetők. Az európai harmonizált működéshez pedig szükségessé vált egy olyan cégnév bevezetése, amely nem csak magyarul értelmezhető, hanem a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatokban is könnyen érthető, valamint beazonosíthatóvá teszi a céget, illetve a szolgáltatásait.

Egységes és levédett arculattal

Az új név természetesen egy egységes arculat része, amellyel a VIARENT minden piacon összehangolt formában jelenhet meg. Ezért a cég az Európai Közösségben és a fontosabb célállamokban védjegyeket jegyeztetett be jogai megóvása érdekében, így levédette a logóját, a nevét és a honlapjának domainjét is. Az egységesítési folyamat célja, hogy a társaság még magasabb színvonalon szolgálhassa ki a partnereit, és az összehangolt megjelenés által még sikeresebben szerepelhessen az egyes nemzetközi piacokon.

Problémamentes átállás

Fontos megjegyezni, hogy a névcserén kívül a cég egyéb adatai, például a székhelye, az adószáma és a cégjegyzékszáma, nem változtak meg. A 2020. december 1-jétől kiállított számlákon a kiállító adatai közül is kizárólag a cégnév módosul majd. Továbbá az ügyfelekkel fennálló szerződések módosítására sincs szükség. A bérelt járművek forgalmi engedélyét sem kell lecserélni pusztán a névváltozás miatt, ezt az egyébként szokásos ügyintézések alkalmával folyamatosan vezetik majd át, sőt, a járművekre megkötött biztosítások is éppúgy érvényben maradnak. A Via Bérautó Kft. tehát a névváltoztatást is úgy hajtja végre, ahogyan a szolgáltatásait nyújtja már évtizedek óta, vagyis az ügyfelek számára a lehető leghatékonyabb, leggördülékenyebb és legrugalmasabb módon.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Szuperkemény melókra

Európába is megérkezik idén a kontinensünk egyik legnépszerűbb pickupjának legkeményebb változata, a Ford Ranger Super Duty. A tengerentúli hazájában már jó néhány évtizede közismert típuskiegészítés korántsem csupán fokozott terepjáróképességeket takar: a „szuper kemény” Ranger a…

Mestermű finomításokkal

Noha tavaly a „Nemzetközi Év Furgonja” díjat is elnyerte a Renault Master negyedik generációja, tervezői e tekintélyes elismerés birtokában sem ülnek babérjaikon. A fülkéktől az akkumulátorokon át egészen a biztonsági rendszerekig terjedő fejlesztéseikkel tökéletesítették tovább…

Messzire is elektromosan

Úton-útfélen az elektromos autók dinamikus fejlődéséről hallhatunk. Ám ha létezik gyors előrelépés e területen, annak leginkább a tisztán elektromos teherautók világában lehettünk tanúi. Ami itt nem is olyan rég még futurisztikus fantáziának tűnt, mára hétköznapi…

Hulladékgyűjtő – hulladékból

Újrahasznosítás, természetes és természetes alapú anyagok, körkörös gazdaság –ezek a környezetünk és erőforrásaink megóvása, illetve a hosszú távú fenntarthatóság alappillérei. Fő forrásuk a hulladék feldolgozása, ami persze annak begyűjtésével indul – és korszerű járműveket igényel.…

Aranydukát

Megasiker – aligha kínálnak haszonjárművet annyi márka neve alatt, mint a Fiat Ducato immár közel fél évszázados modellcsaládját. Először Itália, majd Európa, mára pedig az egész világ kedvenceként, valóban párját ritkító sikertörténetre tekinthet vissza ez…