Még távolabbra, még dinamikusabban

Csomagkézbesítés? Mesteremberek munkaeszköze? Szervizautó? Netán mobil élelmiszerbolt, esetleg személyszállító transzferjármű? Mindegyik! A Mercedes-Benz eVito – a VIARENT flottájában is népszerű eSprinter közkedvelt „kis testvéreként” – tisztán elektromos hajtásrendszerével is sikerrel találta meg helyét a nagyvárosok kihívásai közepette. Az elektromos „kis Merci” újabban megnövelt kapacitású akkumulátorral és nagyobb teljesítményű elektromos motorral bővítette választékát.

Közzétéve:

Mindeddig 60 kilowattóra energiatároló képességű akkumulátorral és 85 kilowattos villanymotorral teljesíthette üzemeltetői igencsak sokrétű kívánságait az eVito. A tisztán elektromos modell eddig is igazán sokoldalú tehetségnek számított, a legkülönfélébb szállítási feladatoktól egészen a zsúfolt belvárosok szállodáinak környezetkímélő városnéző és transzferkisbuszáig. Tervező azonban úgy gondolták, eljött az ideje, hogy felhasználók még szélesebb körét szólítsák meg. A Mercedes-Benz eVito zárt furgon kivitele mostantól további változatokban is megjelenik a kínálatban. A 90 kilowattóra nettó, azaz ki is használható, akkumulátorkapacitás jóval nagyobb, a WLTP szabvány szerint immár akár 480 kilométer hatótávot is lehetővé tehet. Szintén újdonság, hogy az új töltéstároló mindjárt kétféle elektromos motorral is kombinálható. A jól bevált, 85 kilowatt csúcsteljesítményű erőforrás mellé ugyanis az eVito Tourerből ismert erősebb, teljesítmény-karakterisztikája csúcsán akár 150 kilowattos villanyhajtás is megérkezett. Az új erőforrás 365 newtonméter forgatónyomatékával a vezetés még dinamikusabb élményével kényeztetheti sofőrjét.

eVito mindenkinek!

Elektromos kisfurgonja új változatával a csillagos márka nem titkolt szándéka, hogy alkalmazások egész sorával bővítse tovább a helyi szinten szén-dioxid-kibocsátás nélküli szállítás mindennapos lehetőségeit. Ezt segíti természetesen az eVito kétféle, 5140 és 5390 milliméter hosszúsága is, akárcsak akkumulátorának elhelyezése. A töltéstárolót ugyanis közvetlenül a padlózatba integrálták a tervezők. Ennek köszönhetően teljes egészében kihasználható az akár 6,6 köbméteres raktér. Az eVito emellett töltési lehetőségeivel is segíti széles körű alkalmazását. Már furgonváltozatában is rendelkezésre áll a vízhűtésű fedélzeti töltő, amely akár 11 kilowatt teljesítményével a telephelyi vagy nyilvános váltakozó áramú töltés ideális technikája. Az első lökhárító bal oldalán elhelyezett CCS-aljzat szolgál az egyenáramú gyorstöltésre is. Ez esetben az új akkuváltozat opcionálisan akár 110 kilowatt teljesítménnyel mintegy 40 perc alatt tölthető fel 10-ről kapacitása 80 százalékáig.

Furgonként is bőséges felszereltség

Az eVito Tourerhez hasonlóan az eVito zárt kivitele is számos vonzó felszerelést kínál. Ilyen például a 10,25 col képátlójú központi képernyővel működő MBUX multimédiás rendszer, illetve a kulcs nélküli indítás és az elektromos rögzítőfék. Számos biztonsági és asszisztensrendszer is sorakozik a palettán, mint például a fáradtságérzékelés, az esőérzékelővel ellátott világításasszisztens, a sebességtartó, az aktív vészfékasszisztens, a holttérfelügyelet, az aktív sávtartás, az intelligens sebességasszisztens és a tolatókamera.

Modellfejlesztése is jól mutatja, hogy az eVito sem akar lemaradni a VIARENT flottájából is jól ismert eSprinter sikerei mögött. Aligha kérdés: megnövelt hatótávjával és még dinamikusabb hajtásrendszerével kiegészülve immár minden lehetősége adott erre.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Globális szerepben

Több milliárd svéd koronás beruházással erősíti globális termékkínálatát és versenyképességét az elkövetkező évekre a Volvo Trucks. A cél olyan technikák kifejlesztése, amelyekkel lehetővé válik a 2040-re kitűzött nulla nettó szén-dioxid-kibocsátás. Ennek részeként új belső égésű…

Állandó megújulás

Aligha tétlenkedtek az év első felében a Volkswagen Haszonjárművek konstruktőrei, legyen éppen szó új kivitelekről, a felszereltségi kínálat bővítéséről vagy hatótávnövelésről. A fejlődés azonban nem áll meg, a hannoveriek pedig fáradhatatlanul több és több újdonsággal…

Meggyőző érvelés

Lépten-nyomon a nehézkategóriájú távolsági fuvarozás villamosításának gigászi feladatáról olvashatunk. A tisztán elektromos, akkumulátoros teherautó napjainkra már itt sem csupán egy távoli jövőkép, a kategória vezető gyártói a legkülönfélébb módokon igyekeznek is ezt bizonyítani vásárlóiknak. Mi…

Terítőfuvarban is biztonságosan

Többször is beszámoltunk róla, milyen intenzíven dolgozik biztonságunkon közútjaink „őrangyala”, az Euro NCAP. A belgiumi székhelyű minősítő szervezet ez alkalommal is a lényegre tapintott, amikor a városok és az azokat környező országutak biztonságát vizsgálta –…

Nincs megállás

Hidrogéntüzelésű belső égésű motorjai kapcsán nemrég esett szó a Volvo Trucks alternatív hajtásrendszereiről. A VIARENT bérautó-palettáján nyerges vontatóival népszerű gyártó napjainkra szinte minden elképzelhető hajtáslánc területén otthonosan mozog. A svédek az elektromosoktól egészen a földgáz-…