Nincs megállás

Hidrogéntüzelésű belső égésű motorjai kapcsán nemrég esett szó a Volvo Trucks alternatív hajtásrendszereiről. A VIARENT bérautó-palettáján nyerges vontatóival népszerű gyártó napjainkra szinte minden elképzelhető hajtáslánc területén otthonosan mozog. A svédek az elektromosoktól egészen a földgáz- és hidrogénüzemű járművekig terjedő választékába ezúttal az előbbiek közé érkeztek újdonságok. Ezzel továbbra is kitartóan feszegetik például az elektromos szállítás határait, ismét mércét állítva a villamosított nehézkategóriában.

Közzétéve:

Nagy vonalakban két fő koncepció határozza meg a göteborgiak alternatív hajtások iránti megközelítését. A Volvo gyakorlatilag minden kutatási területen az elsők között jelent meg, miközben bátran lépett mindeddig járatlan utakra is. Tisztán elektromos, akkumulátoros típusai például már hét esztendeje programja részei. Azt pedig, hogy nem csupán „kirakatmodellekről” van szó, mi sem bizonyítja jobban, mint a kőkemény statisztika. A Volvo Trucks elektromos teherautói ugyanis már tavaly őszre bő negyedmilliárd (!) kilométert tettek meg, mintha együttesen 6200 alkalommal kerülték volna meg a földet! Becslések szerint ezzel mintegy 213 ezer tonna szén-dioxid kibocsátását sikerült megelőzniük. Ez alkalommal a tisztán elektromos FH Aero Electric, illetve FH, FM és FMX Electric újdonságairól számolhatunk be.

Még messzebbre

Hatótáv, hasznos teherbírás és töltési teljesítmény – az elektromos távolsági fuvarozás „capitoliumi triásza”. Márpedig a Volvo FH Aero Electric új, bővített hatótávú változata mindhárom követelményben jeleskedik, valóságos áttörést hozva a hosszú távokat járó, nehézkategóriájú elektromos teherautók számára.

Új hajtástechnikájának köszönhetően akár 700 kilométert is megtehet egyetlen töltéssel. Új fejlesztésű elektromos tengelykonstrukciója kompakt egységként két elektromos motort és egy hatfokozatú sebességváltót integrál a hátsó hídba.

Ezzel jelentős helyet szabadít fel az alvázon, ahová így több akkumulátor szerelhető. A bővített hatótávú FH Aero Electric akár nyolcat is magával vihet az L alakú akkumulátorblokkokból, összesen 725 kilowattóra kihasználható energiatároló képességet kínálva. Akár 460 kilowatt teljesítményéhez 48 tonna műszakilag megengedett szerelvényössztömeg párosul. Rugalmas akkumulátor-konfigurációjával igény szerint alakítható ki harmonikus egyensúly a hatótáv és a hasznos teherbírás között, utóbbit műszakilag akár 28 tonnáig emelve. Az új modell egyaránt ideális megoldás a logisztikai központok közötti és a kétműszakos üzemre. Elektromos mellékhajtása (ePTO) a dízel hűtőberendezést is feleslegessé teszi a szabályozott hőmérsékletű szállításban.

Mit ér azonban a nagy akkumulátorkapacitás kellően gyors töltés nélkül? Az immár a nagy teljesítményű megawatt-töltésre (MCS) adaptált FH Aero Electric mintegy 50 perc alatt töltheti fel nyolc akkumulátorát 20-ról kapacitásuk 80 százalékára. A 350 kilowattos kombinált töltőrendszerrel (CCS) nagyjából 85 percet igényel ugyanez. A töltés így a járművezetők számára az Európai Unióban előírt pihenőidőn belül is elvégezhető, eddig sosem látott magasságokba növelve a napi hatótávot. Az új Volvo így nagy teherbírás és színvonalas menetkényelem mellett kínálhatja a dízel teherautók termelékenységét.

Megújult hajtásrendszer

Az új generációs FH, FM és FMX Electric alkalmazások széles skáláján kínálja a nulla károsanyag-kibocsátású szállítás lehetőségét. Legyen éppen szó építőiparról, városi logisztikáról, regionális áruterítésről vagy kommunális feladatokról, az új hajtáslánc mindenütt megállja helyét. A nehezebb rakományokhoz és domborzati viszonyokhoz dupla hajtott tengely és rövidebb áttételezés is rendelkezésre áll.

Új, kétmotoros hajtásuk az elektromos nyomaték maximális kiaknázására tervezett, nyolcfokozatú sebességváltóhoz csatlakozik. Akár 540 kilowatt teljesítményével műszakilag a 65 tonna szerelvényössztömeg sem akadály. A hatótáv itt a 470 kilométert is elérheti, a 350 kilowattos kombinált töltőrendszer (CCS) pedig mintegy 65 perc alatt tölti fel az akkumulátorokat 20-ról kapacitásuk 80 százalékára.

A sebességváltóba integrált mellékhajtások kínálatával a legkülönfélébb felépítmények és segédberendezések is egyszerűen működtethetők, az egyszerű billencstől és önrakodó darutól a betonkeverőn és a horgos konténeremelőn át egészen a hulladékgyűjtőig. Az új Volvo FH, FM és FMX Electric, akárcsak a megnövelt hatótávolságú FH Aero Electric, egyaránt kifejezetten az elektromos erőátvitelre optimalizált sebességváltóval készül. A két elektromos motor lágyabb és jobban kontrollálható teljesítményleadást tesz lehetővé. A fokozataikat gyakorlatilag az erőfolyam megszakítása nélkül kapcsoló (powershift) váltóművek mérsékelt zaj- és rezgésszinttel könnyítik a munkás mindennapokat.

Az új modellek a tervek szerint az idéntől fokozatosan érkeznek. A Volvo Trucks megújult palettájáról szinte minden ügyféligény teljesíthető, így soha nem volt még ilyen egyszerű az elektromos átállás. Természetesen Közép-Európa egyik leggyorsabban növekvő haszonjármű-bérbeadója, a VIARENT számára sem, amely az elektromos teherautók esetében is a gondtalan üzemelést biztosítja ügyfeleinek.

Forrás: Rolling Tons





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Önök kérték

Ford kishaszonjármű? Hát a Transit! Sokunknak érthető módon a Ford rendkívül népszerű furgonja ugrik be elsőre. A VIARENT kínálatában is e modellsorozat képviseli az amerikai konszern flottamenedzsmentre összpontosító, globális Ford Pro haszonjármű-üzletágát. Márpedig az igazi…

Globális szerepben

Több milliárd svéd koronás beruházással erősíti globális termékkínálatát és versenyképességét az elkövetkező évekre a Volvo Trucks. A cél olyan technikák kifejlesztése, amelyekkel lehetővé válik a 2040-re kitűzött nulla nettó szén-dioxid-kibocsátás. Ennek részeként új belső égésű…

Állandó megújulás

Aligha tétlenkedtek az év első felében a Volkswagen Haszonjárművek konstruktőrei, legyen éppen szó új kivitelekről, a felszereltségi kínálat bővítéséről vagy hatótávnövelésről. A fejlődés azonban nem áll meg, a hannoveriek pedig fáradhatatlanul több és több újdonsággal…

Meggyőző érvelés

Lépten-nyomon a nehézkategóriájú távolsági fuvarozás villamosításának gigászi feladatáról olvashatunk. A tisztán elektromos, akkumulátoros teherautó napjainkra már itt sem csupán egy távoli jövőkép, a kategória vezető gyártói a legkülönfélébb módokon igyekeznek is ezt bizonyítani vásárlóiknak. Mi…