Önvezető konvoj közlekedett hazánkban (forrás: RollingTons)

Szeptember 15-én hazai közlekedéstörténelmi jelentőségű esemény zajlott Lébény környékén az M1 autópályán és az M86 gyorsforgalmi úton. Először teszteltek ugyanis Magyarországon élesben, valós közúti forgalomban önvezető járműkonvojt. A Volvo Hungária Kft. és a Waberer’s International Nyrt. közös tesztje kiváló eredménnyel, teljesen problémamentesen zárult.

Közzétéve:

Európában az elmúlt egy-két évben már végeztek közúti teszteket a tehergépkocsi-gyártók az önvezető konvojozás technológiájával, azonban Magyarországon most először. A konvojozás lényeges, hogy az egymással vezeték nélküli összeköttetésben álló, önvezetésre képes teherautók rendkívül kis követési távolsággal haladnak egymás mögött, és így a légellenállás csökkentésével számottevően mérsékelhető az üzemanyag-fogyasztás, valamint a károsanyag-kibocsátás. Nem utolsósorban a közlekedésbiztonság is javul az emberi hibák kiküszöbölésével, valamint a vezetési és pihenőidők jobb kihasználásával növelhető a termelékenység.

Nem véletlen, hogy sok más fuvarozóvállalat mellett a Waberer’s International Nyrt. is élénken érdeklődik a technológia iránt, ezért stratégia megállapodást kötött a Volvo Hungária Kft.-vel ennek közúti tesztelésére. A kísérleti konvojozás megvalósításában e két partner mellett a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium is részt vett, amely többek között a közúti teszt engedélyeztetésében is közreműködött.
Így szeptember 15-én délelőtt a Volvo Hungária Kft. lébényi márkaszervizének telephelyéről kigördülhetett a három gyári Volvo FH 500 tesztszerelvény. Mindhárom vontató volánja mögött a Volvo Trucks egy-egy megfelelően kiképzett járművezető-oktatója ült, a kísérőülésben pedig a Waberer’s International Nyrt. egy-egy szakembere. Az önvezető technológiát csak a gyorsforgalmi utakon használták, az olyan manővereket, mint például a telephelyről kikanyarodás vagy az autópályáról lehajtás, biztonsági okokból a tesztpilóták végezték, habár technikailag ez is kivitelezhető lenne.

A három jármű Wi-Fi segítségével vezeték nélküli összeköttetésben állt egymással, így a két követő jármű képes volt azonnal és automatikusan végrehajtani minden manővert, amelyet az első gépkocsiban ülő vezető tett. Egyszerre fékeztek, gyorsítottak, sőt, aktív kormányzással egymás nyomvonalát is pontosan követték. A követési távolság fél másodperc volt a szerelvények között, ami nyolcvan kilométer/óra sebességnél csupán 11 métert jelent! A kísérlet során semmilyen váratlan vagy balesetveszélyes helyzet sem alakult ki, igazolva, hogy műszakilag már nagyon közel áll a technológia a széles körű alkalmazhatósághoz. A piaci bevezetést egyelőre a jogszabályi háttér megteremtése és a társadalmi elfogadtatás hátráltatja, így akár még hosszú évekbe is telhet, mire megjelenhetnek az önvezető tehergépkocsi-konvojok az utakon.

Forrás: Rolling Tons magazin, www.rollingtons.hu





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Felnőtt a kis testvér

Távolsági fuvarozásra kifejlesztett, tisztán elektromos eActros 600 családjával a Mercedes-Benz Trucks már 2024 vége óta kínál sorozatgyártású alternatívát a dízelteherautókkal szemben. Most újabb jelentős fejlesztésről adott hírt a VIARENT palettájának közkedvelt tagja. A csillagos márka…

Könnyebben, gyorsabban, hatékonyabban

Zsúfolt, zajos és rossz levegőjű belvárosainkat autók, motorosok, kerékpárosok és gyalogosok nyüzsgő tömege, krónikus parkolóhelyhiány, sokszor még kellemetlen időjárási és útviszonyok is jellemzik. Ilyen áldatlan állapotok közepette kell dolgozniuk a kézbesítőknek és futárszolgáltatóknak minden nap.…