Partneri viszony

Új kategória felé nyitott a Toyota, így már kompakt kisáruszállítót is kínál. A Proace City azonban nem saját termék, hanem a PSA-val hosszú évek óta folytatott együttműködés kiterjesztéseként a Citroën Berlingo – Opel Combo – Peugeot Partner trió ikertestvére.

Közzétéve:

Nem új keletű a Toyota és a PSA együttműködése a kishaszonjárművek terén, hiszen a legendásan megbízható Hiace helyére a Citroën Jumpy és a Peugeot Expert kissé átmaszkolt, illetve átemblémázott változata került Proace néven hat évvel ezelőtt. Ennek analógiájára bővíti most a Toyota kishaszonjárművek kínálatát a Proace City kompakt furgon. Egyébként a jármű öt- vagy hétüléses személyautóként is rendelkezésre áll Proace City Verso néven.

Praktikus részletek

Aki tehát ismeri a jelenlegi, 2019-es Év Kishaszonjárműve díjjal kitüntetett Peugeot Partnert és másik francia, illetve német testvérét, annak nem tartogat túl sok újdonságot a Toyota Proace City. Ez is 4,4, illetve 4,75 méter hosszú kivitelben választható. A 3,3, illetve 3,9 köbméteres rakterében a kerékdobok között 1,23 méter a szélesség, ezáltal keresztben két Euro-raklap is elfér, a jármű hasznos teherbírása pedig 1,0 tonna. Elöl hárman is ülhetnek, míg a kétüléssoros modellek praktikus megoldása, hogy a hátsó ülések ledöntése után a válaszfal előrébb csúsztatható. Az egy üléssorral ellátott változatoknál pedig a felhajtható jobb oldali ülőlap és a nyitható válaszfal révén 130 centiméterrel, illetve 0,4 köbméterrel megtoldható a raktér, így akár 3,1, illetve 3,4 méter hosszú tárgyak is zárt térben szállíthatók. Ebben az elrendezésben 3,8, illetve 4,3 köbméter a raktér befogadóképessége. Sőt, „zsiráftető” is rendelhető a raktér hátsó részébe szintén hosszú tárgyak kilógatásához.

Korszerű technika

A benzines és dízelmotorok 75 és 130 lóerő közötti teljesítményszinteket kínálnak, az öt-, illetve hatfokozatú kézi sebességváltók mellett pedig egy csúcsszínvonalú, nyolcfokozatú automatikus váltó is elérhető. A biztonsági, vezetőtámogató és hálózatba kapcsolhatósági funkciók sora is teljes körű, illetve a mai legkorszerűbb szintet képviseli. Jó példa erre a Smart Active Vision rendszer, amely 180 fokos látószögű képet nyújt a jármű mögötti területről, sőt, két kamerája segítségével a tetőbe épített ötcolos képernyőjén olyan tisztán mutat mindent, mintha nem is lenne válaszfal a vezető mögött. A két kamera menet közben messzire néz, míg manőverezéskor a jármű mögötti közvetlen környezetet mutatja. A Toyota Proace City forgalmazását hazánkban várhatóan az év vége felé kezdik meg.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

A családban marad

Ha nem is mostohagyerekként, de egyfaja „kiegészítőként” vagyunk hajlamosak kezelni a haszonjárművek felépítménygyártását – különösen, ha kisteherautókról van szó. Pedig napjaink sokrétű felépítményei gyakran éppoly kifinomult és csúcstechnológiájú termékek, mint az őket hordozó járművek. Pontosan…

Sötét lovag

Nagy visszatérő bő egy évtized után: ősszel ismét megjelent a Volkswagen Haszonjárművek kínálatában az Amarok Dark Label. A tetőtől talpig feketében pompázó különleges modellváltozat ősszel már a népszerű pickup új generációjában is megszületett. A régi-új…

Spéci a király

G-osztály? Uncsi. Tuningolt G-osztály? Egy fokkal jobban hangzik. Monster terepes G-osztály? Kezd érdekelni! Unimog? Alakul már… Unimog luxusfelszereltséggel? Ez az! Nyolcvanesztendős jubileuma alkalmából egészen különleges showmodell tűnt fel a Mercedes-Benz Unimog palettáján.

Városi legenda

Tavasszal lesz nyolc esztendeje, hogy bemutatkozott a Volvo Trucks első tisztán elektromos teherautója. Noha gyártása csak a következő évben indult be, már egyértelmű volt: új korszak köszöntött be a skandináv gyártó háza táján. Azóta Göteborgban…

Közkedvenc villanyhajtással

Aligha szükséges ecsetelni a Fiat Ducato népszerűségét. Legyen éppen szó furgonról, felépítményezett fülke-alvázról vagy speciális integrált átépítésekről, a kis- és középvállalkozások, illetve a nagy flották egyaránt keresett mindenese igazi közkedvencnek számít. Bő egy éve pedig…