Történelmet írt

Idén húszéves a Volvo I-Shift automatizált sebességváltó, amely vastag betűkkel írta be magát a teherautó-ipar történelemkönyvébe. Sőt, valójában a mai napig írja ezt a történetet, hiszen folyamatosan fejlesztik, így rendszeresen új, innovatív funkciókkal egészül ki. Kezdetben sok üzemeltető, illetve gépjárművezető fenntartásokkal fogadta ezeket a robotizált váltókat, ma viszont már azon rökönyödünk meg, ha egy tehergépkocsit kézi váltóval rendelnek meg.

Közzétéve:

Hosszú évtizedekkel ezelőtt bizony számottevő megterhelést jelentett a tehergépjármű-vezetőknek a kézi fokozatkapcsolás, illetve a tengelykapcsoló-pedál működtetése. Ez pedig a munkavégzésük hatékonyságára és biztonságára sem volt jó hatással. Alternatívát a hidrodinamikus, bolygóműves automatikus váltók jelenthettek volna, ám ezek olyannyira növelték a tüzelőanyag-fogyasztást és a teljesítményveszteséget, hogy csak speciális felhasználási területeken tudtak labdába rúgni. Ezért a gyártók a manuális váltók működésének automatizálása felé kacsintgattak, de ennek megvalósítása nem ment egyik napról a másikra. A ’90-es években már megjelentek különféle mértékben és módokon gépiesített, illetve a fokozatváltást segítő megoldások, ám a végső áttörést a Volvo Trucks teljesen automatizált I-Shift váltója indította el 2001-ben.

Egyszerű és nagyszerű

A svéd márka megoldása igazán felhasználóbarátnak számított, hiszen a járművezetőnek nem kellett tengelykapcsoló-pedált használnia vagy előválasztással foglalkoznia. Elég volt csupán D-be kapcsolni az ülés jobb oldalán található joystick-kart, rálépni a gázpedálra, és a többit már az intelligens vezérlőelektronika, illetve a pneumatikus működtetőberendezések intézték. Az I-Shift agya persze az elektronikus motorvezérlő egységgel is együttműködött, hogy mindig az adott körülményeknek megfelelően váltsa a fokozatokat. Persze a gépkocsivezető ezt bármikor felülbírálhatta, azaz manuálisan is beavatkozhatott a joystick-kar gombjaival.

Kezdeti bizalmatlanság

Habár az I-Shift nemcsak a vezetés kényelmét és biztonságát fokozta, hanem az optimális fokozatváltásokkal még az üzemanyag-fogyasztást is csökkenthette, nem fogadta azonnal tárt karokkal a piac. Sok gépjárművezető nem szívesen engedte át a váltókapcsolás feladatát egy számítógépnek, az üzemeltetők pedig tartottak a meghibásodások lehetőségétől, illetve a nehezebb és költségesebb javíthatóságuktól.

Hatalomátvétel

Később persze a gyakorlati tapasztalatok igazolták, hogy ezek a félelmek többnyire alaptalanok voltak, és természetesen az I-Shift megbízhatóságát, valamint működési pontosságát is folyamatosan még tovább javította a gyártó. Így idővel a távolsági fuvarozásban teljesen átvette a kézi váltók szerepét, miközben a hardver és a szoftver jelentős fejlesztéseinek köszönhetően a különlegesebb alkalmazási területeken is megkezdhette térhódítását. Ma már például nehézvontatókban, építőipari járművekben vagy tűzoltóautókban is kompromisszumok nélkül használható az I-Shift, ezért szériafelszereléssé vált az FH, az FH16, az FM és az FMX típusban is. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy már több mint egymillió Volvo tehergépkocsiba építették be ezt a váltót. Sőt, a Volvo távolsági autóbuszaiban is régóta ez a legelterjedtebb erőátviteli berendezés.

Egyik innováció a másik után

Nem túlzás azt állítani, hogy az I-Shift a megjelenése óta folyamatosan történelmet ír, ugyanis már több mint tíz évvel ezelőtt, elsők között felruházták terepezős vezérlőprogrammal építő-, illetve bányaipari tehergépkocsik számára. Majd 2014-ben a nehéz-kategóriában elsőként jelent meg a kettős tengelykapcsolós változata, az I-Shift Dual Clutch. Két évvel később már kúszófokozatokkal ellátott kivitelben is készült, amely akár 325 tonna szerelvényössztömeg mellett is használható és 0,5 kilométer/óra sebességű haladást is biztosíthat. Tavaly pedig gyors irányváltó funkcióval egészítették ki, amelynek eredményeként a gépjárművezető a fékpedál használata nélkül válthat menetirányt. A Volvo szakemberei pedig a későbbiekben is fontos szerepet szánnak a legendás I-Shift váltónak, így újabb praktikus funkciók bevezetése várható, sőt, elektromos hajtásláncok szerves részeként is nagy jövő áll előtte!





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Mestermű finomításokkal

Noha tavaly a „Nemzetközi Év Furgonja” díjat is elnyerte a Renault Master negyedik generációja, tervezői e tekintélyes elismerés birtokában sem ülnek babérjaikon. A fülkéktől az akkumulátorokon át egészen a biztonsági rendszerekig terjedő fejlesztéseikkel tökéletesítették tovább…

Messzire is elektromosan

Úton-útfélen az elektromos autók dinamikus fejlődéséről hallhatunk. Ám ha létezik gyors előrelépés e területen, annak leginkább a tisztán elektromos teherautók világában lehettünk tanúi. Ami itt nem is olyan rég még futurisztikus fantáziának tűnt, mára hétköznapi…

Hulladékgyűjtő – hulladékból

Újrahasznosítás, természetes és természetes alapú anyagok, körkörös gazdaság –ezek a környezetünk és erőforrásaink megóvása, illetve a hosszú távú fenntarthatóság alappillérei. Fő forrásuk a hulladék feldolgozása, ami persze annak begyűjtésével indul – és korszerű járműveket igényel.…

Aranydukát

Megasiker – aligha kínálnak haszonjárművet annyi márka neve alatt, mint a Fiat Ducato immár közel fél évszázados modellcsaládját. Először Itália, majd Európa, mára pedig az egész világ kedvenceként, valóban párját ritkító sikertörténetre tekinthet vissza ez…

Sivatagi suszter

Ne sutor ultra crepidam, azaz a suszter maradjon a kaptafánál, szól a jól ismert, antik római közmondás. Kétségkívül nehéz vitába szállni több ezer éves bölcsességekkel, ám azért adódhatnak kivételek. Mint például az immár legendás, tavaly…