Újabb elektromos tehergépkocsi a küszöbön

Nem maradhatott ki a DAF sem a tisztán elektromos hajtású tehergépkocsikat, pontosabban már üzemeltetői tesztelésre kész prototípusokat bemutató gyártók sorából. Így nemrég napvilágot látott a CF Electric villamosított nyerges vontató.

Közzétéve:

Habár a DAF rögtön egy nyerges vontatóval állt elő elektromos tehergépkocsiként, ez korántsem jelenti azt, hogy a technológia már alkalmas távolsági áruszállításra. Nem is erre készült a CF Electric, hanem városi, illetve elővárosi nehézsúlyú áruelosztásra, amit az is elárul, hogy csak kéttengelyes félpótkocsit akasztottak mögé az üzemeltetői tesztekhez.

Beavatták a szomszédot is

A DAF nagyon ütőképes, élvonalbeli fejlesztőközpontot tart fenn, amelynek példás innovációs erejét jól igazolja a sorozatgyártású CF és XF tavaly bemutatott, iparági szinten is igen elismert új hajtáslánca. Ennek ellenére a villanyvontatót nem egyedül alkotta meg a holland gyártó, hanem egy szakavatott partner közreműködésével. Ez pedig nem más, mint a szintén eindhoveni székhelyű, több mint hetvenezer alkalmazottat foglalkoztató VDL-csoport, amely már jelentős tapasztalattal rendelkezik haszongépjárművek, elsősorban autóbuszok villamosítása terén. Európa számos városában immár több száz tisztán elektromos hajtású VDL autóbusz fut az üzemeltetők nagy megelégedésére. A DAF pedig évtizedek óta beszállítója a VDL-nek, tehát egy régi jó partneri kapcsolatra épül a mostani együttműködés.

Év Tehergépkocsija villamosítva

Első ránézésre is világosan látszik, hogy a CF Electric alapja a 2018-as Év Tehergépkocsija, a DAF CF, kívülről a dekoráción kívül nem is látszik feltűnő különbség. A fülke belsőterében is csak a teljesen digitális műszerpanel és néhány kapcsoló utal arra, hogy ez nem egy szokványos, dízelmotoros modell. A hagyomány hajtáslánc helyére viszont a VDL fejlett, teljesen elektromos E-Power hajtásrendszere került. A 210 kilowatt (286 lóerő) teljesítményű, 2000 newtonméter forgatónyomatékú villanymotort egy 170 kilowattóra kapacitású lítiumion-akkumulátorcsomag lája el árammal. Így a hatótávolság a gyári adatok szerint a használati körülményektől függően körülbelül száz kilométer. Ez nem hangzik soknak egy nyerges vontatótól, azonban városi áruterítéshez legtöbbször elegendő. Ugyanis a gyorstöltés fél órát, míg a teljes feltöltés másfél órát igényel, vagyis rakodás közben vagy a kötelező pihenőidő alatt alaposan feltölthetők az akkumulátorok, így egy hosszabb műszak is biztonsággal teljesíthető. A CF Electric nyerges vontató saját tömege 9700 kilogramm, azaz körülbelül két tonnát vesz el a hasznos terhelhetőségből az elektromos hajtás, elsősorban az akkumulátorok, számottevő tömege.

Kezdődhet a tesztelés

Az áruelosztáson kívül persze számos más feladatot is ideálisan elláthatnak a csendesen és helyileg nulla károsanyag-kibocsátással üzemelő elektromos tehergépkocsik a városokban és azok vonzáskörzetében, például hulladékgyűjtést, illetve egyéb kommunális tevékenységeket. Ám egyelőre még sok kérdést felvet a villany-teherautók üzemeltetése, töltési technológiája és stratégiája, optimális kihasználhatósága, szervizelése és gazdaságossága. Többek között ezekre is keresi a választ a DAF és a VDL a CF Electric modellek tartós üzemeltetői tesztelése során. A kellő tapasztalat birtokában elvégzett finomítások után pedig néhány éven belül sorozatgyártásba kerülhet az elektromos CF tehergépkocsi, persze a nyerges vontató mellett fülke-alvázas kivitelben is.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Az új transporter

Úgy tartja a hagyomány, hogy valamikor közvetlenül a háború után egy holland üzletember, bizonyos Ben Pon, a Volkswagen wolfsburgi gyárába látogatott, hogy a Bogár exportjáról tárgyaljon. A gyárudvaron helyben barkácsolt kis targoncára lett figyelmes, a…

Kishaszonjárművel is biztonságban

Korunk kaotikus közlekedési viszonyait nap mint nap megtapasztalva aligha meglepő, ha vonakodva adjuk fel modern személyautóink biztonságát. Amennyiben egy impulzusos bútorvásárlást követően magánemberként egy ismeretlen bérelt kishaszonjárműbe kell pattanni, akkor sem szeretnénk lemondani erről a…

VIARENT, út a bérléshez

Jó egy furgon a háznál – tartja a régi bölcsesség. Ezzel nehéz vitába szállni, hiszen előbb utóbb mindenki életében alakulnak olyan teendők, amelyek egy hétköznapi személyautó képességeit messze meghaladják. Legyen szó egy egyszerű bútorszállításról, költözésről,…

Atletikus teherhordók

Amikor szóba kerülnek a Ford kishaszonjárművei, általában nem a sivatagban, hegyi felfutón, vagy versenypályán száguldó járművekre gondolunk. Pedig megtehetnénk, hiszen a Ford Performance, a kékoválosok motorsportrészlege, furgonokból és pickupokból is eredményes versenyautókat farag.