Belépett a harmadik X-be

Idén húszéves a NEOPLAN Tourliner, amelynek eddigi két generációjából összesen közel négyezer példány látott napvilágot. Ez a típus már az MAN égisze alatt született meg, a prémiummárka akkori belépőtermékeként. A jövő évet pedig számos korszerűsítéssel kezdi majd a Tourliner.

Közzétéve:

Fontos mérföldkőnek számít a 2025-ben már a kilencvenedik évfordulóját ünneplő stuttgarti NEOPLAN márka történelmében 2001. június 20., amikor az MAN Nutzfahrzeuge AG felvásárolta a Gottlob Auwärter GmbH & Co. KG vállalatot. Ezt követően a NEOPLAN és az MAN autóbusz-üzletága a NEOMAN GmbH ernyője alatt folytatta tevékenységét, majd 2008. február 1-jén mindkettőt beillesztették az MAN Nutzfahrzeuge Group cégcsoportba. Ma már a NEOPLAN összes busza az MAN korszerű ankarai gyárában készül, ennek hagyománya pedig éppen 2003-ban az akkor új Tourliner típussal indult.

Bevált alapokon

Az együttműködés előnyeit kihasználva a magyar származású Bartha Ernő műszaki igazgató irányítása alatt kifejlesztett MAN Lion’s Coach 2002-ben megújult változata szolgált a Tourliner alapjául. Ráadásul ez volt az egyik első típus, amely a NEOPLAN új felállású formatervezési részlegén született meg. A külső formavilágot Michael Streicher neve fémjelzi, aki később a jellegzetes élekről felismerhető Sharp Cut stílust meghonosította a Starliner és a Cityliner számára, majd ennek jegyében készült el a Tourliner második generációja is.

Az erősen előrefelé döntött, dinamikát kifejező B oszlopok pedig a kezdetektől a mai napig meghatározzák a Tourliner típust. Az oldalanként három kis kerek fényszórót szintén megőrizték a tervezők, a kerek, LED-es hátsó lámpatesteket pedig első ízben alkalmazták ezen a buszon. A kezdetben kéttengelyes SHD és háromtengelyes SHD L kivitelben gyártott első generáció gyorsan elnyerte az ügyfelek szimpátiáját, így az első generációból mintegy 2500 darab került forgalomba. Ezek körülbelül hetven százalékát tették ki a 12 méteres, kéttengelyes változatok. Jó néhány példány exkluzív csapatszállító buszként szolgált sportegyesületeket, ám a Tourliner a jó ár-érték arányával a hosszú távú, menetrend szerinti járatok üzemeltetőit is sikeresen meggyőzte.

Második felvonás

A Tourliner második generációja 2016-ban jelent meg, mintegy húsz százalékkal javított aerodinamikai jellemzőkkel, amivel új mércét állított fel a kategóriájában. Ezt szolgálja többek között a szélvédő és a tető domborulatának lágy átmenete, az optimalizált A oszlopok és a sima felületű oldalfalak. Továbbá a távolsági buszok kategóriájában 2018-ban világújdonságként bevezetett OptiView, azaz a tükröket helyettesítő kamerás rendszer is jelentősen hozzájárul a légellenállás csökkentéséhez, miközben a biztonságot is javítja. Az új Tourliner a modernizált stílusával még az igen rangos iF Design Award formatervezési díjat is elnyerte.

Emellett kiváló minőségű anyagaival, korszerű, LED-es belső világításával, lebegő csomagtartópolcaival, valamint fejlett információs és szórakoztatórendszerével is sok elismerést aratott. A Tourliner jelenleg négyféle méretben áll rendelkezésre. A 12,1 méteres változat legfeljebb 53 utasüléssel rendezhető be, a 13,1 méteres, kéttengelyes kivitel maximum 59 ülőhelyet kínál, a háromtengelyes, 13,4 méteres modell 57 utast vehet a fedélzetére, míg a 13,9 méteres, háromtengelyes járműben 63 fő is utazhat. A húszéves jubileum alkalmából pedig nemrég bemutatkozott a NEOPLAN Tourliner különösen gazdag felszereltségű Diamond Edition kiadása.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Humbaur újdonságok

Évtizedek óta bátran fordulhatunk a Humbaur GmbH családi vállalkozáshoz, amennyiben az átlagosnál igényesebb pótkocsival vagy felépítménnyel szeretnénk járműparkunkat bővíteni. Sőt, akkor is jó helyen kopogtatunk a németeknél, amennyiben teljesen egyedi igényeink megvalósításáról álmodunk.

Nagyratörő célokhoz

Talán mára senkinek nem kérdéses, hogy az Európai Unió által kitűzött környezetvédelmi célok eléréséhez a közlekedés villamosítása szükséges. Nem kis feladat ez, ám ezen az úton nemcsak az akkumulátor visz majd előre minket. Egy aprócska…

Életek védelmében

Idén júliusban életbe lépett az általános járműbiztonsági rendelet legfrissebb módosítása, amely szigorúbb biztonsági előírásokat vezetett be a haszonjárművek számára. A rendelet célja a közúti közlekedés biztonságának jelentős növelése az Európai Unióban.

A jövő kapujában

Több tízmillió dolláros szerződést hoz tető alá az Isuzu japán járműgyártó a Gatik önvezető technológiák fejlesztésével foglalkozó amerikai vállalattal. A befektetés célja önvezető közép- és nehézkategóriás teherautók kifejlesztése a már most is létező automatizált szállítási…

Sétagalopp vele a munka

Bemutatta a Daimler Truck japán leányvállalata, a Fuso az évtizedek óta igen sikeres Canter kisteherautó legújabb generációját. A típus az új biztonsági és kényelmi funkciók mellett további konfigurációs lehetőségekkel bővült, és mindez persze az akkumulátoros…