Csendes csőrös

Újabb fontos állomásához érkezett a Toyota és a Hino együttműködése a hidrogénnel működő üzemanyagcellás hajtású nehéz-tehergépjárművek kifejlesztése terén. A 25 tonna össztömegű, háromtengelyes, dobozos elosztó tehergépkocsi prototípusának néhány hónappal ezelőtti bemutatása után ugyanis most egy nyerges vontatóról is lerántották a leplet. A jármű felépítése, illetve megjelenése alapján le sem tagadhatnák, hogy elsősorban az észak-amerikai piacot vették célba ezzel az alternatív hajtású jövevénnyel.

Közzétéve:

Ma már Észak-Amerikában is egyre nagyobb figyelmet kapnak a fosszilis üzemanyagokhoz képest alternatív hajtású gépjárművek, élükön az elektromos üzemmóddal. Nem kivétel ez alól a tengerentúli besorolás szerint 8-as össztömegosztályú (Class 8), azaz nehézkategóriás tehergépkocsik piaca sem. Csakhogy a külső forrásból tölthető akkumulátorokkal működő elektromos teherautók a saját tömeg, a hatótávolság és a töltési idő igen korlátozott háromszögében a technika jelen állása szerint csak rövidebb távú fuvarfeladatok ellátásra felelnek meg. Ugyanakkor a hidrogént használó üzemanyagcellás elektromos járművek, akár a nehéz-tehergépkocsik is, a dízelüzemű testvéreikhez mérhető használati jellemzőket biztosítanak, így akár hosszú távú fuvarozásra is alkalmazhatók.

Kiterjedt tapasztalatok

A Toyota több mint húsz éve foglalkozik az üzemanyagcellás megoldások fejlesztésével, hosszabb távú elképzeléseiben pedig a hidrogénalapú társadalom víziója is szerepel. A japán gyártó így ma már a terület egyik élenjárója, aminek ékes példája az évek óta sorozatgyártású Mirai személyautó. A vállalat emellett üzemanyagcellás áramfejlesztőket, autóbuszokat, elosztó tehergépjárműveket és vasúti járműveket is fejleszt.

Kisteherautó bérlés

Közös erővel

Ennek eredményeként az idén október elején megszületett együttműködési megállapodás értelmében a Hino új XL sorozatán alapuló, háromtengelyes, csőrös felépítésű nyerges vontatóhoz a Toyota szolgáltatja majd az üzemanyagcellás hajtásláncot. A két japán vállalat még nem tett közzé műszaki adatokat, csupán annyit árult el, hogy a jármű csendes és erős lesz, kipufogójából pedig semmi egyéb nem távozik majd, mint tiszta vízgőz. A tervek szerint az üzemanyagcellás nyerges vontató első bemutatópéldánya 2021 első félévében készül el.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Globális szerepben

Több milliárd svéd koronás beruházással erősíti globális termékkínálatát és versenyképességét az elkövetkező évekre a Volvo Trucks. A cél olyan technikák kifejlesztése, amelyekkel lehetővé válik a 2040-re kitűzött nulla nettó szén-dioxid-kibocsátás. Ennek részeként új belső égésű…

Állandó megújulás

Aligha tétlenkedtek az év első felében a Volkswagen Haszonjárművek konstruktőrei, legyen éppen szó új kivitelekről, a felszereltségi kínálat bővítéséről vagy hatótávnövelésről. A fejlődés azonban nem áll meg, a hannoveriek pedig fáradhatatlanul több és több újdonsággal…

Meggyőző érvelés

Lépten-nyomon a nehézkategóriájú távolsági fuvarozás villamosításának gigászi feladatáról olvashatunk. A tisztán elektromos, akkumulátoros teherautó napjainkra már itt sem csupán egy távoli jövőkép, a kategória vezető gyártói a legkülönfélébb módokon igyekeznek is ezt bizonyítani vásárlóiknak. Mi…

Terítőfuvarban is biztonságosan

Többször is beszámoltunk róla, milyen intenzíven dolgozik biztonságunkon közútjaink „őrangyala”, az Euro NCAP. A belgiumi székhelyű minősítő szervezet ez alkalommal is a lényegre tapintott, amikor a városok és az azokat környező országutak biztonságát vizsgálta –…

Nincs megállás

Hidrogéntüzelésű belső égésű motorjai kapcsán nemrég esett szó a Volvo Trucks alternatív hajtásrendszereiről. A VIARENT bérautó-palettáján nyerges vontatóival népszerű gyártó napjainkra szinte minden elképzelhető hajtáslánc területén otthonosan mozog. A svédek az elektromosoktól egészen a földgáz-…