Extrém ezermester

Elsősorban kemény terepviszonyok legyőzésére felkészített midi- és mikrobuszairól ismert a cseh Torsus vállalat, amely immár egy rendkívül sokféleképpen felépítményezhető fülke-alvázat is kínál a Volkswagen Crafter, illetve az MAN TGE alapjain. Így a Torsus Terrastorm Chassis igen sokoldalúan alkalmazható amellett, hogy szélsőséges terepkörülményekkel is kiválóan megbirkózik.

Közzétéve:

 

 

Idén év elején kezdődött el a Torsus Terrastorm Chassis fülke-alvázas kishaszonjárművek értékesítése. A különleges típus 3,5, 5,0 és 5,5 tonna legnagyobb megengedett össztömegű változatokban készül háromfős rövid- vagy hétszemélyes duplafülkével. A 3640, illetve 4490 milliméter tengelytávolsághoz 5996 és 6846 milliméter teljes hosszúság társul. A Terrastorm Chassis hajtását nem módosították, így a járművek orrában kétliteres, 130 kilowatt, azaz 177 lóerő legnagyobb teljesítményű dízelmotor dolgozik, amelyhez hatfokozatú kézi vagy nyolcfokozatú automatikus váltó kapcsolódik. A nehéz terepviszonyok leküzdését többek között hátsó differenciálzár, alsó védőlemezek, bozótrács, magasra kivezetett levegőbeömlő, nagyobb, 26 fokos terepszöget biztosító első lökhárító és 5,5 tonna teherbírású csörlő támogatja. A futóműveket pedig teljesen áttervezték egyrészt a nagyobb, 250 milliméter szabad hasmagasság, másrészt az optimális menetkényelem érdekében. Ezt szolgálják elöl a Bilstein B6, míg hátul Profender Dakar lengéscsillapítók is. Persze a mattfekete, 17 colos könnyűfém keréktárcsákat bütykös terepabroncsokkal szerelik fel, a karosszéria alsó részét és a lökhárítókat karcálló bevonat védi, a beszállást pedig alumínium fellépők segítik.

Kis gyártó nagy profizmussal

A Terrastorm Chassis típust a potenciális ügyfelek bevonásával, azaz igényeik messzemenő figyelembevételével fejlesztették ki a Torsus szakemberei. Majd igen széles körű és kemény tesztelésnek vetették alá Csehországban és Szlovákiában, többek között a Tatra híres tesztközpontjában is. Ezzel biztosítják, hogy a jármű a szokványos terepes használatnál durvább igénybevételeknek is megfeleljen, ugyanakkor kellő menetkomfortot nyújtson szilárd burkolatú utakon. Ezekre a fülke-alvázas modellekre pedig jóformán bármilyen felépítmény kerülhet, így a mezőgazdaságtól az erdészeten, a bányászaton, a sürgősségi szolgálatokon, a műszaki mentésen és az áruszállításon át a szabadidős, illetve turisztikai alkalmazásokig igen sokféle szegmensben bevethetők. A szervizhátteret a Volkswagen és az MAN kiterjedt nemzetközi hálózata biztosítja, a járművekre pedig két év teljes körű garancia érvényes. A Torsus Európán kívül már Ázsiában, Ausztráliában és Dél-Amerikában is értékesíti a termékeit.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Szívből jövő segítség

Mindig is kiemelt figyelmet fordított a Viarent Kft. a társadalmi felelősségvállalásra, elég csak a rendszeres, nagyszabású karácsonyi adománygyűjtéseket említeni. Ezért amikor a hátrányos helyzetű gyermekek sorsának javításával foglalkozó Csillagfény Alapítvány megkereste a haszonjárművek bérbeadása terén…

Vigyázz! Pihenj!

Jelenleg csak a 3,5 tonna feletti össztömegű gépjárművekben kötelező a menetíró, azaz a tachográf használata, azonban 2026. július 1-jétől a nemzetközi fuvarozásban részt vevő, 2,5 tonnánál nagyobb össztömegű kishaszonjárművekre is vonatkozik majd ez a kötelezettség.…

Biztosan biztonságban vezet?

Sajnos a közúti ellenőrzési statisztikák azt mutatják, hogy a tehergépkocsi-vezetők körében még mindig jelentős arányt képviselnek azok, akik nem használják szabályosan a biztonsági övet vezetés közben. Holott a biztonsági öv ezekben a járművekben is az…

Csúszós úton is biztonságban

Hétvégén beköszönt az ősz, ami azt jelenti, hogy az elkövetkező hetekben egyre többször kell majd esőben, vizes utakon közlekednünk. Novemberben már a hajnali fagyok miatt jeges útszakaszokkal is találkozhatunk, majd leeshet az első hó. Az…

Ne hajtsunk a trófeákra!

Sajnos hazánkban is bárkivel könnyen előfordulhat, hogy furgonjával vagy teherautójával elgázol egy úttestre tévedt nagyobb vadállatot, jellemzően őzet, szarvast vagy vaddisznót. Az ilyen balesetek általában az állat számára végzetesek, a gépjárműben jelentős anyagi kár keletkezik…

Ne szalassza el a legjobb ajánlatainkat

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tájékoztatjuk akcióinkról, újdonságainkról.

Tovább a feliratkozásra