Felvillanyozódtak a gyártók

Rohamtempóban fejleszti szinte valamennyi nagyobb haszonjárműgyártó az elektromos hajtású járműveit. Szakértők szerint pedig mindez hamarosan jelentős és kedvező változásokat hozhat sok nagyváros életében. Ha elterjednek a villanymotoros autóbuszok, kisáruszállítók és elosztó-tehergépkocsik, azon mindenki csak nyerhet. Nézzük, hogy miért!

Közzétéve:

Bejelentés bejelentést követett az elmúlt hónapokban a nagyobb haszonjárműgyártók részéről az elektromos hajtású modelljeikkel kapcsolatban. És valószínűleg várhatók ilyen jellegű hírek a továbbiakban is. A Volvo jövőre kezdi el Európában értékesíteni a tisztán elektromos hajtású teherautóit, de az első járművek tesztüzemeltetését már idén megkezdik, miközben az elektromos városi autóbuszuk több példánya már jó ideje üzemel Göteborgban. A Mercedes-Benz által fejlesztett eVito kisáruszállító mellett a cég teljesen elektromos hajtású városi autóbuszt is piacra dob még ebben az évben, valamint megkezdi az eActros elosztó-tehergépkocsi üzemeltetői tesztelését, majd hamarosan érkezik az eSprinter is. A tervek szerint még idén az MAN is elindítja a tisztán elektromos hajtású tehergépkocsik, illetve autóbuszok üzemeltetői tesztelését, hogy két-három éven belül megkezdődhessen a sorozatgyártásuk.

De miért is érdemes elektromosra váltani? Jó lenne ez az üzemeltetőknek is, vagy csak a gyártók és a környezetvédők erőltetik a technológiát? A szakértők egyetértenek abban, hogy ha elterjednek a villanymotoros járművek, az lényegében mindenkinek jó lenne. Örülhetnének a városokban élők, mert kisebb lenne a zaj és radikálisan csökkenne a károsanyag-kibocsátás, egyszóval tisztább lenne a környezet. És persze azok is örülhetnének, akik elektromos hajtású járművekkel szállítanak árut: a halk működés miatt este vagy akár éjszaka is lehetne dolgozni, ezzel pedig időt és rengeteg pénzt lehet megtakarítani.

A Volvo által ismertetett, a témát vizsgáló kutatás szerint ugyanis az áruszállítás idejét harmadára lehet csökkenteni, ha mindezt villanymotoros járművekkel végzik, a csúcsforgalmi időszakon kívül, azaz főként éjszaka. Ezenkívül jóval kisebb energiafogyasztással és a járművek mérsékeltebb igénybevételével, tehát gazdaságosabban lehet ugyanazokat a fuvarfeladatokat elvégezni. Az éjszakai kiszállításoknak pedig örülhetnének az autósok is, mert napközben több lenne a parkolóhely, kisebbek lennének a dugók a belvárosokban.

Az elektromos hajtás persze az áruszállítás mellett a közösségi közlekedést is jelentősen megreformálja. Már Budapesten is találkozhatunk ilyen buszokkal, máshol azonban jóval előttünk járnak. A svédországi Göteborgban például az ElectriCity névre keresztelt program keretében egy kísérleti zónát létesítettek, ahová töltőállomásokat is telepítettek, kifejezetten azért, hogy az elektromos hajtású járművekkel könnyebb legyen mozogni a belvárosban. Emellett pedig már a második olyan buszvonalat hozták létre, amelyen csak tisztán elektromos hajtású buszok közlekednek. Ez egészen új városépítészeti megoldásokat hozhat, például a buszmegállók épületeken belülre is kerülhetnek. Göteborgban például egy könyvtárban is kialakítottak buszmegállót demonstrációs céllal! Persze nem csak Göteborg vagy éppen Amszterdam támogatja az elektromos hajtás elterjedését nagy erőkkel, a legtöbb nagyvárosban egyre több töltőállomást telepítenek a városmagba. A városi személy- és áruszállítás villamosítása tehát egyértelműen elkezdődött, és az elkövetkező években exponenciálisan gyorsul majd.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Szívből jövő segítség

Mindig is kiemelt figyelmet fordított a Viarent Kft. a társadalmi felelősségvállalásra, elég csak a rendszeres, nagyszabású karácsonyi adománygyűjtéseket említeni. Ezért amikor a hátrányos helyzetű gyermekek sorsának javításával foglalkozó Csillagfény Alapítvány megkereste a haszonjárművek bérbeadása terén…

Vigyázz! Pihenj!

Jelenleg csak a 3,5 tonna feletti össztömegű gépjárművekben kötelező a menetíró, azaz a tachográf használata, azonban 2026. július 1-jétől a nemzetközi fuvarozásban részt vevő, 2,5 tonnánál nagyobb össztömegű kishaszonjárművekre is vonatkozik majd ez a kötelezettség.…

Biztosan biztonságban vezet?

Sajnos a közúti ellenőrzési statisztikák azt mutatják, hogy a tehergépkocsi-vezetők körében még mindig jelentős arányt képviselnek azok, akik nem használják szabályosan a biztonsági övet vezetés közben. Holott a biztonsági öv ezekben a járművekben is az…

Csúszós úton is biztonságban

Hétvégén beköszönt az ősz, ami azt jelenti, hogy az elkövetkező hetekben egyre többször kell majd esőben, vizes utakon közlekednünk. Novemberben már a hajnali fagyok miatt jeges útszakaszokkal is találkozhatunk, majd leeshet az első hó. Az…

Ne hajtsunk a trófeákra!

Sajnos hazánkban is bárkivel könnyen előfordulhat, hogy furgonjával vagy teherautójával elgázol egy úttestre tévedt nagyobb vadállatot, jellemzően őzet, szarvast vagy vaddisznót. Az ilyen balesetek általában az állat számára végzetesek, a gépjárműben jelentős anyagi kár keletkezik…

Ne szalassza el a legjobb ajánlatainkat

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tájékoztatjuk akcióinkról, újdonságainkról.

Tovább a feliratkozásra