Három évtizednyi siker

Idén ünnepli harmincéves jubileumát a haszonjárműbérlési piac élenjáró szereplője, a VIARENT Kft. A cég úttörőként teremtette meg ezt a szolgáltatást hazánkban, és folyamatos innovációival azóta is meghatározó ezen a területen, immár nemzetközi szinten is. Ebből a jeles alkalomból beszélgettünk Stefkó Péterrel, a Delta-Truck cégcsoport vezetőjével a VIARENT szolgáltatásairól, múltjáról, jelenéről és jövőjéről.

Közzétéve:

Mikor és hogyan indult útjára a VIARENT?

Három évvel a haszonjárművek értékesítésével és teljes körű szervizelésével foglalkozó Delta-Truck Kft. megalapítása után úgy éreztük, hogy tehergépjárművek bérbeadásával is érdemes lenne megpróbálkozni. Nyugat-Európában ekkor már éledezett ez az eszközbeszerzési forma. Így 1994-ben mindössze néhány bérjárművel a magyar piacon elsőként elindítottuk ezt a szolgáltatást a VIARENT Kft. keretében.

Miért érdemes a járműbérlést választani?

Először is rendkívül egyszerű, kényelmes és a költségek szempontjából jól tervezhető ez a konstrukció. Az ügyfél havonta csupán egy számlát kap, amely mindent magában foglal a finanszírozási díjtól a karbantartásokon, javításokon, gumiabroncscseréken és biztosítási díjakon át a műszaki mentésig. Ezáltal elkerülhetők a váratlan kiadások, sőt, meghibásodás vagy sérülés esetén 24 órán belül cserejárművet biztosítunk. Emellett a kor kihívásainak megfelelő rugalmasságot is nyújt a bérlés. Ma már nem annyira kiszámítható a világ, hogy az üzemeltetők minden esetben négy évre vagy még hosszabb időre elkötelezhessék magukat egy adott jármű mellett lízingszerződés keretében. Az ügyfelek a bérléssel akár évente más alkalmazási területre való tehergépkocsit szerezhetnek be az adott fuvarozási igényekhez igazodva, például ponyvás helyett hűtős járművet.

Milyen járműbérlési szolgáltatásokat kínál a VIARENT?

Arra törekszünk, hogy a haszonjárművek kategóriáját, alkalmazási területét és a bérlés futamidejét tekintve is minden ügyféligényt kielégíthessünk. Ennek megfelelően a 3,5 tonna össztömeg alatti kishaszonjárművektől a különféle méretű és össztömegű fülke-alvázas tehergépkocsikon át a nyerges vontatókig minden szegmenst több márka termékeivel is lefed a járműparkunk. Ezen belül olyan különleges felhasználású teherautókat is kínálunk, mint a betonkeverők, a darus járművek vagy a hulladékgyűjtők, sőt, egyre több elektromos gépjármű is megtalálható a flottánkban, így valóban bármilyen igényre tudunk megoldást nyújtani. A bérlés időtartama pedig egy naptól több évig is terjedhet. Legújabb szolgáltatásunk segítségével az ügyfelek már mobiltelefonos alkalmazással is átvehetik a bérjárművüket.

Hol tart ma a VIARENT és milyen tervekkel készül a közeljövőre?

Jelenleg mintegy háromezer gépjármű üzemel a flottánkban, és már Szlovákiában, illetve Csehországban is tevékenykedünk, összesen 45 fővel. Ezzel a flottamérettel Magyarországon piacvezetők vagyunk, Közép-Európában az első három, európai szinten pedig az első húsz szereplő közé tartozunk. A közeljövőben a nemzetközi terjeszkedésre fókuszálunk. Ennek következő lépéseként hamarosan megnyitunk egy nagyobb telephelyet Prágában, hogy erősíthessük jelenlétünket a cseh piacon. Célunk az eddigi harminc év folyamatos fejlődését töretlenül folytatni minden tekintetben.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Új távlatok

Csupán az elektromos mobilitás hajnalán járunk csupán – azért a hőskorán talán már túl vagyunk. Ennek ellenére máris egy teljesen új töltési rendszerrel kell megbarátkoznunk a VIARENT bérautói között is népszerű nehézkategóriájú teherautók világában. Ám…

Hat évtized az élen

Nagy napot, egy kerek évfordulót ünnepelhettünk idén augusztus elején, ugyanis 1965. augusztus 9-én gördült le Langleyben a gyártósorról az első Ford Transit. Akkoriban még aligha gondolta bárki, milyen nagy hatást gyakorol majd a VIARENT palettáján…

Egyre ügyesebb őrangyalok

Aligha tartottak nyári szünetet babérjaikon ülve a magas fokú megbízhatóságáról és kiemelkedő biztonságáról közismert Volvo Trucks tervezői. A VIARENT bérautó-kínálatának egyik legnépszerűbb nehéz-teherautós márkája ugyanis mindjárt két új biztonságtechnikai fejlesztéssel is előrukkolt a nyár derekán.

Önállóan az autópályán

Illusztris társaságban folytatja intenzív fejlesztőmunkáját az automatizált vezetés területén a Delta-Truck Kft. által is forgalmazott Isuzu. A japán high-tech szektor kiválóságaiként – két japán minisztérium megbízásából – négy technológiai vállalat indíthatott közúti teszteket nehézkategóriájú tehergépkocsik…

Tiszta zónák – 2. rész

Cikkünk előző részéből már képet alkothattunk arról, mennyire sokrétű és jövőbe mutató a károsanyag-kibocsátás, illetve a korlátozott kibocsátási zónák (LEZ) témaköre. A városi teherszállítás előtt álló hatalmas kihívás tétje nem kevesebb, mint a jövő egészséges…