Hessegesse el a lerobbanás rémét!

Napjainkban a kiélezett piaci versenyhelyzet, a just in time fuvarok és a késések miatti súlyos kötbérek tükrében a fuvarozók egyik legnagyobb ellensége a váratlanul jelentkező állásidő, például egy műszaki meghibásodás miatt. A Volvo Trucks szakemberei összegyűjtötték, hogy mi a lerobbanások nyolc leggyakoribb oka és mit tehetnek az üzemeltetők ezek elkerülése érdekében.

Közzétéve:

Természetesen lehetetlen minden lerobbanást elkerülni, hiszen a járművek összes alkatrésze folyamatosan kopik, fárad, korrodál vagy öregszik, megsérülhetnek menet közben, ráadásul rejtett anyaghibák is előfordulnak a gyártás során. Azonban számos megelőző jellegű ellenőrzéssel, illetve karbantartási művelettel jelentősen csökkenthető a váratlan meghibásodások kockázata. A legalapvetőbb intézkedés a járművezető által naponta elvégzett alapos átvizsgálás, amihez szamárvezetőként ma már okostelefonos alkalmazások is kínálnak ellenőrzőlistákat. Emellett pedig ajánlatos betartani a jármű időszakosan előírt szervizlátogatási időpontjait. Ezek persze csak általános tanácsok. Az alábbiakban azonban sorra vesszük a Volvo Trucks által nyolc leggyakoribbnak talált meghibásodást és ezek megelőzési lehetőségeit.

1. Lemerülő akkumulátor

A tehergépkocsik lerobbanásának leggyakoribb oka az akkumulátorhiba. A korszerű teherautók különféle rendszereinek viszonylag nagy az áramfelvételük, így ezek túlmeríthetik az akkumulátort, főként, ha az nincs megfelelő állapotban. Ezért tanácsos az energiatárolót mindig tisztán és feltöltve tartani, különös tekintettel az elektromos csatlakozóira, amelyek korróziógátló spray segítségével megszabadíthatók a rozsdától.

2. Szoruló vagy kopott fékek

A fékek fokozott kopásnak kitett berendezések, és a beragadt, illetve szoruló fékek igen gyakran igénylik az országúti segélyszolgálat beavatkozását. Ez elkerülhető a fékberendezések rendszeres megelőző jellegű ellenőrzésével.

3. Kontakthibás önindító

A meghibásodási lista harmadik helyén az önindítóval kapcsolatos problémák állnak, amelyek megakadályozzák a motor beindítását. Ezek mögött gyakran a laza vagy rossz állapotú, korrodált elektromos csatlakozások állnak. Ezért érdemes rendszeresen ellenőrizni és szükség esetén korróziógátló spray használatával megtisztítani, illetve kontaktzsírral kenni az önindító csatlakozásait.

4. Gumiabroncsok károsodásai

A negyedik leggyakoribb okot jelentik a gumiabroncsok különféle károsodásai, elsősorban a durrdefektek. Ezek sokszor megelőzhetők az abroncsok naponta elvégzett szemrevételezéses ellenőrzésével, amely során ügyelni kell a rendellenes kopásokra, valamint a futófelület és az oldalfal sérüléseire. Továbbá tanácsos a guminyomást is rendszeresen, akár hetente nyomásmérővel is ellenőrizni, illetve szükség esetén beállítani a helyes értékre.

5. Olajszivárgások

Az olajszivárgások is gyakran vezetnek váratlan leálláshoz. Legáltalánosabbak a hidraulikus kormányrásegítő és a motorkenő rendszer tömlőinek, illetve csöveinek szivárgása, ami leginkább az elhasználódásra, illetve öregedésre vezethető vissza. Érdemes ezért a jármű alatti árulkodó olajnyomokra is kellő figyelmet fordítani, valamint kideríteni ezek forrását.

6. Tengelykapcsoló hibái

A gyakorisági lista hatodik helyén a tengelykapcsolóval összefüggő problémák állnak. Ezeknek számos oka lehet a tengelykapcsoló tárcsájának kopottságától a pneumatikus tömlők szivárgásáig. Az ilyen meghibásodások legjobb ellenszere az előírt szervizlátogatások időpontjának betartása. Ha az automatizált váltót manuális üzemmódban helytelenül használják, akkor a járművezető-továbbképzés is indokolt lehet.

7. Szűrők eltömődése

Ha a szűrőket, mint például az üzemanyagszűrőket és a vízleválasztókat, nem cserélik ki az előírt intervallumok szerint, akkor eltömődhetnek, ez pedig igen drága állásidőket okozhat. Adott esetben az üzemeltetési körülményeknek megfelelően szükség lehet a szervizintervallumok módosítására a szervizzel való egyeztetés alapján.

8. Légrugóballonok károsodásai

A légrugóballonokon az idő múlásával repedések keletkeznek, amelyek kiszakadva hirtelen levegővesztéshez, ezáltal lerobbanáshoz vezetnek. Ajánlott ezért rendszeresen ellenőrizni a gumiballonok állapotát, persze alapos tisztítást követően.
Mindezek egyik legfőbb tanulsága, hogy érdemes kellő figyelmet fordítani a tehergépkocsi állapotának rendszeres ellenőrzésére és az előírt szervizintervallumok betartására. A tervezett és a váratlan leállás között ugyanis jelentős különbség van, méghozzá a járulékos időigény és költségek szempontjából is.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Szívből jövő segítség

Mindig is kiemelt figyelmet fordított a Viarent Kft. a társadalmi felelősségvállalásra, elég csak a rendszeres, nagyszabású karácsonyi adománygyűjtéseket említeni. Ezért amikor a hátrányos helyzetű gyermekek sorsának javításával foglalkozó Csillagfény Alapítvány megkereste a haszonjárművek bérbeadása terén…

Vigyázz! Pihenj!

Jelenleg csak a 3,5 tonna feletti össztömegű gépjárművekben kötelező a menetíró, azaz a tachográf használata, azonban 2026. július 1-jétől a nemzetközi fuvarozásban részt vevő, 2,5 tonnánál nagyobb össztömegű kishaszonjárművekre is vonatkozik majd ez a kötelezettség.…

Biztosan biztonságban vezet?

Sajnos a közúti ellenőrzési statisztikák azt mutatják, hogy a tehergépkocsi-vezetők körében még mindig jelentős arányt képviselnek azok, akik nem használják szabályosan a biztonsági övet vezetés közben. Holott a biztonsági öv ezekben a járművekben is az…

Csúszós úton is biztonságban

Hétvégén beköszönt az ősz, ami azt jelenti, hogy az elkövetkező hetekben egyre többször kell majd esőben, vizes utakon közlekednünk. Novemberben már a hajnali fagyok miatt jeges útszakaszokkal is találkozhatunk, majd leeshet az első hó. Az…

Ne hajtsunk a trófeákra!

Sajnos hazánkban is bárkivel könnyen előfordulhat, hogy furgonjával vagy teherautójával elgázol egy úttestre tévedt nagyobb vadállatot, jellemzően őzet, szarvast vagy vaddisznót. Az ilyen balesetek általában az állat számára végzetesek, a gépjárműben jelentős anyagi kár keletkezik…

Ne szalassza el a legjobb ajánlatainkat

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tájékoztatjuk akcióinkról, újdonságainkról.

Tovább a feliratkozásra