Hét százalékkal takarékosabb Volvo tehergépkocsik

Nagy kihívás előtt állnak a tehergépkocsi-gyártók. Az EU új irányelvének értelmében 2030-ra harminc százalékkal kell csökkenteniük járműveik szén-dioxid-kibocsátását, ami az üzemanyag-fogyasztás hasonló mértékű mérséklését is jelenti. Az ehhez vezető úton a Volvo Trucks megtette az első lépést az I-Save takarékossági csomag bevezetésével.

Közzétéve:

Nem más áll az I-Save csomag középpontjában, mint maga a motor. A Volvo Trucks 13 literes erőforrása új, szabadalmazott dugattyúkat kapott, amelyek hullámformájú koronája a henger középpontja felé tereli a hőt, javítva ezzel az égési folyamat hatékonyságát és csökkentve a hengerpalástnál a hőveszteséget. Ezenkívül turbocompounddal látták el a motort, azaz a turbófeltöltő mögött még egy turbinát helyeztek el a kipufogógáz maradék energiájának hasznosítására. Ez ugyanis egy hidraulikus lökéscsillapítón és fogaskerekeken keresztül a főtengelyt hajtja. Továbbá hűtött kipufogógáz-visszavezetéssel is kiegészítették az erőforrást az Euro VI d környezetvédelmi norma teljesítéséhez, így ezek a motorok kevesebb AdBlue adalékot fogyasztanak, mint a Volvo Trucks kínálatában továbbra is megmaradó, nem turbocompoundos, szintén Euro VI d minősítésű modellek. Mindezeknek köszönhetően az I-Save csomag turbocompoundos, 460 és 500 lóerős motorjai négy százalékkal üzemanyag-takarékosabbak, miközben 300 newtonméterrel nagyobb nyomaték leadására képesek, és lényegesen alacsonyabb fordulatszám-tartományon nyújtják legnagyobb teljesítményüket, illetve nyomatékukat. Sőt, egy kicsivel még a VEB+ dekompressziós motorfékük is erősebb.

Hardveres és szoftveres újdonságok

Az I-Save csomagban a rendkívül hatékony motorhoz további fontos újítások is társulnak. Az új, 12 tonna teherbírású, 44 tonna szerelvényössztömegig alkalmazható RSS1244B hátsó tengely igen hosszú, 2,31-os áttétellel is készül, száz kilogrammal könnyebb a 13 tonnás kivitelnél, valamint a differenciálmű kisebb eltolódása a jármű hossztengelyétől kisebb súrlódási veszteséget okoz, hatékonyabb fogazásúak a fogaskerekei és kevesebb olajjal kell feltölteni. Így ez az új tengely is fontos szerepet játszik az üzemanyag-fogyasztás csökkentésében. Akárcsak az I-See, vagyis a GPS-adatok alapján a domborzathoz előrelátón alkalmazkodó hajtásláncvezérlés legújabb generációja, amely az eddigi öntanuló helyett már felhő alapú elektronikus térképpel működik. Ennek köszönhetően több helyen, illetve helyzetben használható és pontosabban dolgozik. Ezenkívül továbbfejlesztették a szoftver fokozatválasztási stratégiáját is, így emelkedőn ritkábban kapcsol kisebb fokozatba és hamarabb elkezdi a szabadon gurítást.

Átfogó takarékossági intézkedések

Mindemellett a Volvo Trucks fejlesztői olyan finomságokat is bevetettek, hogy hatvan kilométer/óra sebesség felett a légrugók lejjebb süllyesztik a tehergépkocsit a légellenállás csökkentéséhez. Továbbá A címkeminősítésű, tehát kis gördülési ellenállású gumiabroncsokkal szerelik fel gyárilag a járműveket, a kormányrásegítő szivattyúja igényvezérelt, változó szállítókapacitású, automatikus motorleállítás előzi meg az üresjárati üzemanyag-pazarlást, az I-Shift automatizált váltó pedig egy új, hosszú távú fuvarozásra optimalizált programot kapott. Ezek együttesen három százalékkal csökkentik a járművek üzemanyag-fogyasztását, így az I-Save csomaggal összesen hétszázalékos megtakarítás is elérhető! Ráadásul a turbocompoundos motorok jelentősen megnövelt csúcsnyomatéka és rendkívül kedvező nyomatékleadási jellege a vezethetőség terén is új szintre emeli a Volvo tehergépkocsikat, ami hatásos eszköz lehet a gépkocsivezetők elcsábításához.

 





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Felfelé terjeszkedő villamosítás

Miután a Mercedes-Benz megkezdte a városi, illetve város környéki fuvarfeladatokra optimalizált eActros és eEconic sorozatgyártását, most már a távolsági és építőipari alkalmazásokra megfelelő elektromos nehéz-tehergépjárművek fejlesztésére összpontosít. A hannoveri IAA kiállításon bemutatta az eActros LongHaul…

Újszerű megközelítéssel

Tanulmányjárműként bármelyik gyártó jóformán bármit bemutathat, sokszor még működő kezelőelemekkel vagy hajtással sem rendelkeznek ezek a látványos koncepciók. A Volta Zero azonban hamarosan sorozatgyártásba kerül az MAN által nemrég értékesített steyri üzemben. Érdemes tehát odafigyelni…

Közúti óriásdrón

Több szempontból is különleges és jövőbe mutató tanulmányjármű a Hyundai Trailer Drone, ugyanis önvezető és üzemanyagcellás hajtású egyszerre. Ráadásul a vasúti kocsiktól ellesett felépítésének köszönhetően rendkívül jól manőverezhető is. Nem csoda, hogy elnyerte az igen…

Ne szalassza el a legjobb ajánlatainkat

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tájékoztatjuk akcióinkról, újdonságainkról.

Tovább a feliratkozásra