Holnapi technika tegnapi formában

Egyre erősebb irányzatot képvisel a járműiparban az, amikor veterán vagy legalábbis veterán formavilágú gépkocsikba építenek korszerű elektromos hajtásláncot. Így született meg a patinás brit márka, a Morris tisztán elektromos kishaszonjárműve, a JE is.

Közzétéve:

Sokak számára leginkább a kultikus Mini személyautó neve forr össze a Morris márkával, ám a legendás brit vállalat másik igen sikeres típusa az 1949 és 1961 között gyártott kishaszonjármű, a fél tonna teherbírású J-type furgon volt. A retróőrület jegyében ehhez nyúltak vissza a több mint három évtized után újjáélesztett Morris Commercial cég szakemberei. A jövő ígéretes technikájának kikiáltott elektromos hajtáslánccal ellátott JE furgont az Egyesült Királyságban tervezték és itt is gyártják majd hamarosan.

A látszat csal

A fotók alapján kompakt kisáruszállítónak tűnik a Morris JE, vagyis mérete szerint például a Volkswagen Caddy versenytársának, ám valójában inkább a Volkswagen Transporter kategóriájába sorolható, hiszen 2,4 méter hosszú raktere 5,5 köbméteres. Ebben két Euro-raklap is kényelmesen elfér, míg a jármű hasznos teherbírása még az elektromos hajtáslánc mellett is egy tonna. A formatervezők ügyesen álcázták, de bizony az oldalsó raktérajtó egy tolóajtó, a hátsó két szárny pedig 240 fokos szögig is kitárható a rakodás megkönnyítésére.

Több mint elegendő

Más optikai trükköt is bevetettek a tervezők. A jármű orrát az ős J-type megjelenéséhez hűen méretes, krómozott hűtőrács uralja, ám ennek jobb oldali, lehúzható része valójában a töltőcsatlakozót fedi. Megfelelő gyorstöltőre kötve fél óra alatt nyolcvan százalékig feltölthető a hatvan kilowattóra kapacitású lítiumion-akkumulátorcsomag, amely százszázalékos szinttel akár 320 kilométer hatótávolságot is biztosíthat. Ez tehát nemcsak egy nagyvárosban szolgálja ki jó eséllyel az egész napot, hanem annak környékén is, ehhez pedig a 145 kilométer/óra legnagyobb sebesség is bőven elegendő.

Lehetőségek és nehézségek

Tág lehetőségeket kínál a Morris JE moduláris padlólemeze és szénszálas vázszerkezete is, így a jövőben akár pickup, minibusz, büfékocsi vagy éppen lakóautó is készülhet a típusból. Mindez igen ígéretesen hangzik, azonban a Morris Commercial startupcégnek több nehézséggel is szembe kell néznie. Egyrészt a kereken hatvanezer fontos indulóár még a dízeleknél eleve jóval drágább elektromos hajtású kishaszonjárművek körében sem számít kedvezőnek. Másrészt a britek kilépése az Európai Unióból további akadályokat állít a 2021-től rendelhető Morris JE villanyfurgon piaci sikerei elé.

 





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Szívből jövő segítség

Mindig is kiemelt figyelmet fordított a Viarent Kft. a társadalmi felelősségvállalásra, elég csak a rendszeres, nagyszabású karácsonyi adománygyűjtéseket említeni. Ezért amikor a hátrányos helyzetű gyermekek sorsának javításával foglalkozó Csillagfény Alapítvány megkereste a haszonjárművek bérbeadása terén…

Vigyázz! Pihenj!

Jelenleg csak a 3,5 tonna feletti össztömegű gépjárművekben kötelező a menetíró, azaz a tachográf használata, azonban 2026. július 1-jétől a nemzetközi fuvarozásban részt vevő, 2,5 tonnánál nagyobb össztömegű kishaszonjárművekre is vonatkozik majd ez a kötelezettség.…

Biztosan biztonságban vezet?

Sajnos a közúti ellenőrzési statisztikák azt mutatják, hogy a tehergépkocsi-vezetők körében még mindig jelentős arányt képviselnek azok, akik nem használják szabályosan a biztonsági övet vezetés közben. Holott a biztonsági öv ezekben a járművekben is az…

Csúszós úton is biztonságban

Hétvégén beköszönt az ősz, ami azt jelenti, hogy az elkövetkező hetekben egyre többször kell majd esőben, vizes utakon közlekednünk. Novemberben már a hajnali fagyok miatt jeges útszakaszokkal is találkozhatunk, majd leeshet az első hó. Az…

Ne hajtsunk a trófeákra!

Sajnos hazánkban is bárkivel könnyen előfordulhat, hogy furgonjával vagy teherautójával elgázol egy úttestre tévedt nagyobb vadállatot, jellemzően őzet, szarvast vagy vaddisznót. Az ilyen balesetek általában az állat számára végzetesek, a gépjárműben jelentős anyagi kár keletkezik…

Ne szalassza el a legjobb ajánlatainkat

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tájékoztatjuk akcióinkról, újdonságainkról.

Tovább a feliratkozásra