Ismét a csúcson

Tavalyi kimagasló motorsportsikereit folytatva az idei évet is remekül kezdte a Toyota Gazoo Racing versenyistálló, ugyanis Nasser Al-Attiyah és Mathieu Baumel a Hilux T1+ versenypickuppal január elején megnyerte a 2023-as Dakar-ralit. A japán márka ezzel hat éven belül harmadszor aratott győzelmet a világ legnehezebb és leghosszabb terepraliján.

Közzétéve:

Újabb aranykorát éli a Toyota a motorsportokban a Toyota Gazoo Racing versenyistállónak köszönhetően. Az elmúlt öt évben világszinten sikert sikerre halmoztak az autósportban. Tavaly szinte mindenhol vitték a pálmát, megnyerték a Dakar-ralit, valamint a rali-világbajnokságban (WRC) és a hosszútávú világbajnokságban (WEC) is elhódították a konstruktőri és az egyéni világbajnoki címet egyaránt. Az idei évet pedig azzal indították, hogy a Toyota Gazoo Racing színeiben indulva Nasser Al-Attiyah és Mathieu Baumel megvédte bajnoki címét a Dakar-ralin. Emellett csapattársaik, Giniel de Villiers és Dennis Murphy a negyedik helyen, Henk Lategan és Brett Cummings pedig az ötödik helyen értek célba a világ legkeményebb terepraliján. Sőt, a harmadik helyen is egy Hilux T1+ versenyautóval nevező páros, Lucas Morales és Timo Gottschalk végzett az Overdrive Racing színeiben, így tehát az első öt helyezésből négyet a Toyota márka szerzett meg a legendás megmérettetésen. Egyébként Nasser ötödször, míg Mathieu negyedszer vitte el a pálmát a Dakar-ralin.

Magabiztos győzelem

Amikor a katari Nasser Al-Attiyah és francia navigátora, Mathieu Baumel január 15-én áthaladt a Dakar-rali utolsó szakaszának célvonalán, 45 óra 3 perc és 15 másodperces időeredménnyel, vagyis összetettben több mint 80 perc fölénnyel győztek a második helyezett előtt. Így a Toyota a 2018-as visszatérése óta háromszor végzett az első és háromszor a második helyen a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő versenyen. Jól mutatja a Hilux tartósságát és megbízhatóságát, hogy a győztes páros már a második szakaszon átvette a vezetést, és a kéthetes verseny során mindvégig meg is tudták őrizni ezt a pozíciójukat a kisebb hegynek is beillő homokdűnék meglovaglása közben.

Kiérdemelt elismerés

„Micsoda nap ez az egész csapatunk számára! A Dakar-ralit megnyerni emlékezetes dolog, ám a világ legnehezebb autóversenyén kétszer egymás után győzni egyszerűen rendkívüli. Őszinte köszönetemet fejezem ki csapatunk minden tagjának, minden szponzorunknak és természetesen pilótáinknak, illetve navigátorainknak, akik lenyűgöző eredményt produkáltak. Nagyon büszke vagyok a GR DKR Hilux T1+ versenyautóra, amely ismét bebizonyította, hogy elég megbízható és tartós ahhoz, hogy ne csak megnyerje a világ legdurvább autóversenyét, hanem két egymást követő évben is megismételje ezt” – nyilatkozta Glyn Hall, a TGR Dakar csapatfőnöke.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Hulladékgyűjtő – hulladékból

Újrahasznosítás, természetes és természetes alapú anyagok, körkörös gazdaság –ezek a környezetünk és erőforrásaink megóvása, illetve a hosszú távú fenntarthatóság alappillérei. Fő forrásuk a hulladék feldolgozása, ami persze annak begyűjtésével indul – és korszerű járműveket igényel.…

Aranydukát

Megasiker – aligha kínálnak haszonjárművet annyi márka neve alatt, mint a Fiat Ducato immár közel fél évszázados modellcsaládját. Először Itália, majd Európa, mára pedig az egész világ kedvenceként, valóban párját ritkító sikertörténetre tekinthet vissza ez…

Sivatagi suszter

Ne sutor ultra crepidam, azaz a suszter maradjon a kaptafánál, szól a jól ismert, antik római közmondás. Kétségkívül nehéz vitába szállni több ezer éves bölcsességekkel, ám azért adódhatnak kivételek. Mint például az immár legendás, tavaly…