Isuzu tehergépjárművek már 100 éve

Közzétéve:

Az Isuzu gyártási darabszámát és kínálatát tekintve a világ első számú tehergépkocsi-gyártója. A Delta-Truck Kft. 2015-től kezdte meg a járművek forgalmazását, importőr, értékesítő és márkaszervizként, Magyarország egész területén.

Páll Zsombor üzletág igazgató és Takács Róbert Isuzu termék felelős

Isuzu teherautó kínálat

A kínálatban jelenleg a 3,5–14 tonna össztömegű modellek szerepelnek nagy népszerűséggel a bérlők, vásárlók körében. A 2015-ös év részeredményét 2016-ban sikerült megduplázni, ami közel 100 darabot jelent. A márka sikere az utolsó csavarig japán gyártmánynak, a könnyű, de mégis nagy szilárdságú alváznak, hosszú élettartamra tervezett, takarékos motoroknak, az ergonomikus vezetőfülkének köszönhető (egy mozdulattal felbillenthető).

A szervizperiódusok a realitásnak megfelelőek, a hajtáslánc akár 1-1,5 millió kilométerre méretezett! Az ügyfelek kedvező üzemanyag-fogyasztásokról számolnak be, immáron 80-100 ezer kilométeres futásteljesítmény után.

Az Isuzu haszongépjármű városban is megállja a helyét

Az alváz-kialakítás (tengelytáv, túlnyúlás) igen kedvező városi áruterítéshez, a járműhosszhoz képest nagy raktér, könnyű manőverezés társul. Egy lépéssel be- és ki lehet szállni a fülkéből, az ajtó 90 fokba nyitható. A kezelőszervek is sofőrbarát megoldásúak. Többen érdeklődnek az automatizált váltó (NEES II) iránt is, (Isuzu fejlesztés/gyártmány). Az Isuzu főleg saját áruikat kiszállító, termelő- és forgalmazó cégek körében népszerű, a kedvező üzemeltetési költségeknek köszönhetően.

ISUZU teherautók és Takács Róbert Isuzu termék felelős

Az EKÁER-módosítás miatt is megkezdték az ügyfelek a járműparkok újrastrukturálását. A legkeresettebb típusokból folyamatosan a raktárkészlet, de igény esetén az Isuzuk billenőplatóval, fülke mögötti daruval is rendelhetők.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Szívből jövő segítség

Mindig is kiemelt figyelmet fordított a Viarent Kft. a társadalmi felelősségvállalásra, elég csak a rendszeres, nagyszabású karácsonyi adománygyűjtéseket említeni. Ezért amikor a hátrányos helyzetű gyermekek sorsának javításával foglalkozó Csillagfény Alapítvány megkereste a haszonjárművek bérbeadása terén…

Vigyázz! Pihenj!

Jelenleg csak a 3,5 tonna feletti össztömegű gépjárművekben kötelező a menetíró, azaz a tachográf használata, azonban 2026. július 1-jétől a nemzetközi fuvarozásban részt vevő, 2,5 tonnánál nagyobb össztömegű kishaszonjárművekre is vonatkozik majd ez a kötelezettség.…

Biztosan biztonságban vezet?

Sajnos a közúti ellenőrzési statisztikák azt mutatják, hogy a tehergépkocsi-vezetők körében még mindig jelentős arányt képviselnek azok, akik nem használják szabályosan a biztonsági övet vezetés közben. Holott a biztonsági öv ezekben a járművekben is az…

Csúszós úton is biztonságban

Hétvégén beköszönt az ősz, ami azt jelenti, hogy az elkövetkező hetekben egyre többször kell majd esőben, vizes utakon közlekednünk. Novemberben már a hajnali fagyok miatt jeges útszakaszokkal is találkozhatunk, majd leeshet az első hó. Az…

Ne hajtsunk a trófeákra!

Sajnos hazánkban is bárkivel könnyen előfordulhat, hogy furgonjával vagy teherautójával elgázol egy úttestre tévedt nagyobb vadállatot, jellemzően őzet, szarvast vagy vaddisznót. Az ilyen balesetek általában az állat számára végzetesek, a gépjárműben jelentős anyagi kár keletkezik…

Ne szalassza el a legjobb ajánlatainkat

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tájékoztatjuk akcióinkról, újdonságainkról.

Tovább a feliratkozásra