Kecsegtető alternatíva

Ezer kilométert elérő hatótávolsággal, negyedóráig sem tartó tankolási idővel, elektromos hajtással, csupán színtiszta vízgőz kibocsátásával és akár 65 tonnát is meghaladó megengedett legnagyobb szerelvényössztömeggel tűnik ki a Volvo FH üzemanyagcellás nyerges vontatója, amelynek már megkezdték a zártpályás tesztelését. A piaci bevezetés az évtized második felében várható, ám addig még több akadályt is le kell küzdenie nemcsak a svéd gyártónak, hanem az egész iparágnak.

Közzétéve:

Kétségkívül vonzón hangzanak az üzemanyagcellás Volvo FH paraméterei a külső forrásról töltött akkumulátorokkal működő elektromos tehergépkocsik jelenlegi képességeivel szemben. Így ez a jármű hosszú távú, illetve nehézsúlyú, nagy energiaigényű alkalmazásokra is jól bevethető majd. Ez lehet tehát a márka termékkínálatában az akkumulátoros elektromos és a megújuló üzemanyagokkal, például biogázzal hajtott modellek mellett a harmadik szén-dioxid-semleges alternatíva. A svéd gyártó már azt is elárulta, hogy a kimondottan nehézkategóriás járművekhez kifejlesztett üzemanyagcellákat a Volvo Group és a Daimler Truck AG vegyesvállalata, a cellcentric készíti majd. Két ilyen egység összesen háromszáz kilowatt teljesítménnyel közvetlenül a tehergépkocsi fedélzetén, menet közben állítja elő a hajtáshoz szükséges áramot.

Tervek és kihívások

Az üzemanyagcellás Volvo FH fejlesztésének fontos mérföldköveként idén júniusban sikeresen elindultak a zártpályás próbafutások, pár éven belül pedig megkezdődhetnek a közúti forgalomban végzett üzemeltetői tesztek. A gyártó számításai szerint az évtized második felében már a piaci bevezetés várható. Ennek persze az is feltétele, hogy elegendő mennyiségben álljon rendelkezésre zöld, vagyis megújuló energiával előállított hidrogén, valamint kiépüljön a kellő sűrűségű töltőinfrastruktúra.

Egyéb éghajlatbarát lépések

Habár az üzemanyagcellás hajtás még jócskán a tesztelési fázisnál tart, a Volvo Trucks az akkumulátoros elektromos FM, FMX és FH teherautóira idén május óta felvesz rendeléseket, és ősztől a sorozatgyártásuk is beindul a göteborgi szén-dioxid-semleges üzemben. Az elektromos FE és FL pedig már évek óta szépen teljesít a piacon, ahogyan Észak-Amerikában a VNR is. A gyártó azzal számol, hogy az évtized végére minden második Volvo teherautó tisztán elektromos hajtással talál majd gazdára. Erre alapozva a Volvo Trucks egy új akkumulátor-összeszerelő üzemet létesít Belgiumban, Ghent városában, ahol ősztől Samsung SDI cellákból, illetve modulokból készítenek majd akkumulátorcsomagokat. Emellett a Volvo Trucks a világ első teherautó-gyártója, amely fosszilis forrásoktól mentesen előállított acélt használ. Az SSAB svéd acélgyártó vállalattól érkező alapanyagot kezdetben az elektromos tehergépjárművek alvázának hossztartóihoz alkalmazzák, később pedig további alkatrészeket is ebből készítenek majd. A Volvo Trucks tehát igyekszik a lehető legtöbb területen elősegíteni a párizsi éghajlatvédelmi egyezmény céljainak elérését.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Messzire is elektromosan

Úton-útfélen az elektromos autók dinamikus fejlődéséről hallhatunk. Ám ha létezik gyors előrelépés e területen, annak leginkább a tisztán elektromos teherautók világában lehettünk tanúi. Ami itt nem is olyan rég még futurisztikus fantáziának tűnt, mára hétköznapi…

Hulladékgyűjtő – hulladékból

Újrahasznosítás, természetes és természetes alapú anyagok, körkörös gazdaság –ezek a környezetünk és erőforrásaink megóvása, illetve a hosszú távú fenntarthatóság alappillérei. Fő forrásuk a hulladék feldolgozása, ami persze annak begyűjtésével indul – és korszerű járműveket igényel.…

Aranydukát

Megasiker – aligha kínálnak haszonjárművet annyi márka neve alatt, mint a Fiat Ducato immár közel fél évszázados modellcsaládját. Először Itália, majd Európa, mára pedig az egész világ kedvenceként, valóban párját ritkító sikertörténetre tekinthet vissza ez…

Sivatagi suszter

Ne sutor ultra crepidam, azaz a suszter maradjon a kaptafánál, szól a jól ismert, antik római közmondás. Kétségkívül nehéz vitába szállni több ezer éves bölcsességekkel, ám azért adódhatnak kivételek. Mint például az immár legendás, tavaly…