Már közúton tesztelik a jövő mikrobuszát

Fekete-fehér álcaruhában és egy méretes szerkezettel a tetején gördült be a Volkswagen Haszonjárművek kísérleti gépkocsija idén szeptemberben a Müncheni Autószalon előestjén tartott Új Autók Éjszakája rendezvényre. Ez pedig nem más volt, mint az ID. BUZZ AD, vagyis a Volkswagen jövőre érkező elektromos kishaszonjárművéből készített első öt önvezető prototípus egyike.

Közzétéve:

Münchenben nemcsak az autókiállításon jelent meg a Volkswagen ID. BUZZ AD kísérleti gépkocsi, hanem az utcákon is, ugyanis a Volkswagen Haszonjárművek fejlesztőpartnere, az önvezető rendszerekkel foglalkozó Argo AI vállalat már közúton teszteli ezeket a magukat vezető mikrobuszokat. Ez többek között annak az eredménye, hogy az Argo AI az Amerikai Egyesült Államok nagyvárosaiban már jelentős tapasztalatokat szerzett az önvezető technikával, valamint öt éve együttműködik a Volkswagen Haszonjárművekkel a fejlesztés terén.

Mindent lát

Az ID. BUZZ AD intelligens vezérlőszoftvere számára tizennégy kamera, hat lidar és tizenegy radar szolgáltat pontos adatokat a jármű körkörös környezetéről. A radarokkal ellentétben fényhullámokat használó lidarok, azaz lézerszkennerek segítségével akár négyszáz méter távolságból is beazonosíthatja a tárgyakat. Ráadásul a szabadalmaztatott rendszer már egyetlen fotont is érzékel, így a különösen gyenge fényvisszaverő tulajdonságú objektumokat is felismeri. Sőt, előre ki tudja számítani a gyalogosok, a kerékpárosok és a gépjárművek mozgását a belvárosok zsúfolt környezetében. Természetesen mindezek alapján a motort, a féket és a kormányzást is önállóan vezérli. Valójában jóval többet tud az érzékelés terén, mint amire egy ember egyáltalán képes lehet a vezetőülésben.

Telekocsizásra is alkalmas

Az ID. BUZZ AD közúti tesztelésében pedig a MOIA közlekedési vállalat is részt vesz, amely jelentős tapasztalatokkal rendelkezik a mobilitási szolgáltatások és a flottamenedzselés tekintetében. Ez a cég a lehető legrövidebb időn belül Európa legnagyobb tisztán elektromos telekocsi-szolgáltatását hozta létre, amellyel évente milliók utaznak a városokon belül. Az együttműködés keretében a sorozatgyártású ID. BUZZ AD önvezető mikrobuszok várhatóan 2025-től állnak majd üzembe elsőként a MOIA vállalatnál először Hamburgban, majd más német nagyvárosokban is. A MOIA meggyőződése szerint az elektromos önvezető járművekkel végzett telekocsizás egyértelműen javítja a városi közlekedés színvonalát és a közúti közlekedésbiztonságot, így élhetőbbé teszi a településeinket.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Szívből jövő segítség

Mindig is kiemelt figyelmet fordított a Viarent Kft. a társadalmi felelősségvállalásra, elég csak a rendszeres, nagyszabású karácsonyi adománygyűjtéseket említeni. Ezért amikor a hátrányos helyzetű gyermekek sorsának javításával foglalkozó Csillagfény Alapítvány megkereste a haszonjárművek bérbeadása terén…

Vigyázz! Pihenj!

Jelenleg csak a 3,5 tonna feletti össztömegű gépjárművekben kötelező a menetíró, azaz a tachográf használata, azonban 2026. július 1-jétől a nemzetközi fuvarozásban részt vevő, 2,5 tonnánál nagyobb össztömegű kishaszonjárművekre is vonatkozik majd ez a kötelezettség.…

Biztosan biztonságban vezet?

Sajnos a közúti ellenőrzési statisztikák azt mutatják, hogy a tehergépkocsi-vezetők körében még mindig jelentős arányt képviselnek azok, akik nem használják szabályosan a biztonsági övet vezetés közben. Holott a biztonsági öv ezekben a járművekben is az…

Csúszós úton is biztonságban

Hétvégén beköszönt az ősz, ami azt jelenti, hogy az elkövetkező hetekben egyre többször kell majd esőben, vizes utakon közlekednünk. Novemberben már a hajnali fagyok miatt jeges útszakaszokkal is találkozhatunk, majd leeshet az első hó. Az…

Ne hajtsunk a trófeákra!

Sajnos hazánkban is bárkivel könnyen előfordulhat, hogy furgonjával vagy teherautójával elgázol egy úttestre tévedt nagyobb vadállatot, jellemzően őzet, szarvast vagy vaddisznót. Az ilyen balesetek általában az állat számára végzetesek, a gépjárműben jelentős anyagi kár keletkezik…

Ne szalassza el a legjobb ajánlatainkat

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tájékoztatjuk akcióinkról, újdonságainkról.

Tovább a feliratkozásra