Ünnepelt sztár

Elmúlt 25 éves a Mercedes-Benz Actros, amely számos sikerrel a háta mögött élhette meg ezt a jeles jubileumot. Mind az öt generációja bezsebelte a szakma legrangosabb elismerésének számító International Truck of the Year díjat, ám ennél is beszédesebb eredmény, hogy az egész világon már közel 1,5 millió példánya állt forgalomba. Mindehhez világelső innovációi is jócskán hozzájárultak.

Közzétéve:

Amikor csak megjelent a Mercedes-Benz Actros típusnak egy új nemzedéke az elmúlt negyed évszázad során, máris elnyerte az International Truck of the Year címet. Márpedig az európai szakújságírókból álló zsűri minden alkalommal annak a tehergépkocsinak szavazza meg ezt a kitüntetést, amely a legjelentősebb újításokat vonultatja fel a hatékonyság, a károsanyag-kibocsátás, a biztonság, a vezethetőség és a kényelem terén, elősegítve ezáltal a közúti fuvarozás fenntarthatóságát. A csillagos márka azért is különösen büszke a 25 éves múltra visszatekintő zászlóshajójára, mert ez a típus szerezte meg számára eddigi International Truck of the Year díjainak felét.

Mercedes-Benz; Actros Range (von links): 
1863 LS; 4×2; New Actros (ab 2011); OM 473 Euro VI mit 460 kW 
(625 PS); 15,6 L Hubraum; 2,5m GigaSpace-Fahrerhaus; Lackierung: champagner metallic; 
1848 LS; 4×2; Actros 3 (ab 2008); OM 501 Euro V mit 350 kW (476 PS); 11,95 L Hubraum; Megaspace-Fahrerhaus; Lackierung: nautikblau metallic
1846 LS; 4×2; Actros 2 (ab 2003); OM 501 Euro V mit 335 kW (456 PS); 11,95 L Hubraum; L-Fahrerhaus; Lackierung: magmarot
1843 LS; 4×2; Actros 1 (ab 1996); OM 501 Euro III mit 315 kW (428 PS); 11,95 L Hubraum; Megaspace-Fahrerhaus; Lackierung: weiß

Mercedes-Benz; Actros range (from left):
1863 LS; 4×2; New Actros (from 2011); OM 473 Euro VI rated at 
460 kW/625 hp; displacement 15.6 l; 2.5 m GigaSpace cabin; paintwork: champagner metallic 
1848 LS; 4×2; Actros 3 (from 2008); OM 501 Euro V rated at 350 kW/476 hp; displacement 11.95 l; Megaspace cabin; paintwork: nautical blue metallic
1846 LS; 4×2; Actros 2 (from 2003); OM 501 Euro V rated at 335 kW/456 hp; displacement 11.95 l; L cabin; paintwork: magma red
1843 LS; 4×2; Actros 1 (from 1996); OM 501 Euro III rated at 315 kW/428 hp; displacement 11.95 l; Megaspace cabin; paintwork: white

Történelmi innovációk

Kezdetektől fogva összeforrt a Mercedes-Benz neve az innovációval, hiszen 1896-ban éppen Gottlieb Daimler alkotta meg a világ első tehergépjárművét. Pontosan ennek a meghatározó találmánynak a századik évfordulóján, 1996-ban mutatta be a csillagos gyártó az Actros első generációját. A típus a folyamatos megújulásával azóta is a nehéz-teherautók piacának meghatározó szereplője, hiszen már számos világújdonságot vezetett be az iparágba a biztonság, az üzemanyag-hatékonyság, a kényelem és a hálózatba kapcsolhatóság terén.

Mercedes-Benz; Actros 1843 LS; 4×2; Actros 1 (ab 1996); OM 501 Euro III mit 315 kW (428 PS); 11,95 L Hubraum; Megaspace-Fahrerhaus; Lackierung: weiß
Mercedes-Benz; Actros 1843 LS; 4×2; Actros 1 (from 1996); OM 501 Euro III rated at 315 kW/428 hp; displacement 11.95 l; Megaspace cabin; paintwork: white

Öt generáció dióhéjban

Elektronikus vezérlésű fékrendszer (EBS), teljesen automatizált sebességváltó, CAN-adatbuszos elektromos rendszer, tágas, síkpadlós MegaSpace fülke és még sorolhatnánk. Ezek mind az első nemzedék, vagyis az Actros MP1 szenzációiként tűntek fel 1996-ban. Majd közel húsz évvel ezelőtt a második generációval megjelent az adaptív sebességtartó automatika, az automatikus vészfékrendszer, a sávelhagyásra figyelmeztető, a PowerShift automatizált váltó és egy új tárolórendszer. Az Actros MP3 már többek között fény-, illetve esőérzékelőt, továbbfejlesztett automatikus vészfékrendszert és korszerűsített PowerShift váltót is kínált. A negyedik generáció debütálásával a piacon elsők között jelentek meg az Euro VI-os dízelmotorok. Továbbá az MP4 már domborzathoz előrelátón igazodó hajtásláncvezérléssel és ismét továbbfejlesztett PowerShift váltóval fokozta az üzemanyag-hatékonyságot, automatikus vészfékrendszerének negyedik generációja immár oldalról érkező járókelőket is érzékelt, sőt, oldalsó holttérfigyelővel is rendelhették az ügyfelek. Majd a jelenleg is futó Actros MP5 2018-ban négy igazi világújdonsággal mutatkozott be. Először is a világ első 2-es szintű önvezető rendszerével, amelynek kulcsfontosságú funkciója az aktív kormánybeavatkozással támogatott sávtartás. Új automatikus vészfékrendszere mozgó gyalogos észlelésekor teljes erejű fékezéssel akár meg is állíthatja a járművet. Továbbá a külső tükröket helyettesítő kamerarendszer és a teljesen digitális műszerpanel is bekerült a kínálatába.

Historische Mercedes-Benz Actros Range
Historical Mercedes-Benz Actros Range

Új korszak hajnalán

Legfrissebb mérföldkőként pedig éppen az Actros megszületésének 25. évfordulóján indította el a Mercedes-Benz a tisztán elektromos hajtású eActros sorozatgyártását, amely már egy új korszak kezdetét fémjelzi. Egyúttal jól tükrözi a csillagos márka elköteleződését a helyileg nulla károsanyag-kibocsátású közúti árufuvarozás megteremtése iránt. Úgy tűnik, hogy a gyártó az Actros elkövetkező 25 évének sikereit is elkezdte megalapozni.

 





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Megsürgetett jövő

Bizonyára a piaci igények és a versenyhelyzet fokozódása miatt az MAN Truck & Bus még jobban rákapcsolt a helyileg nulla károsanyag-kibocsátású haszonjárművek fejlesztésére. Így a tisztán elektromos hajtású nehéz-teherautójának gyártása a jelenlegi tervek szerint már…

Életmentő villanylétra

Rohamos műszaki fejlődésükkel párhuzamosan egyre speciálisabb alkalmazási területeken is megjelennek a tisztán elektromos hajtású teherautók. Persze, ha már az alapjármű helyileg nulla károsanyag-kibocsátású, akkor arra villannyal működtetett felépítmény is dukál. Így a tűzoltójárművek világszerte egyik…

Ünnepelt sztár

Elmúlt 25 éves a Mercedes-Benz Actros, amely számos sikerrel a háta mögött élhette meg ezt a jeles jubileumot. Mind az öt generációja bezsebelte a szakma legrangosabb elismerésének számító International Truck of the Year díjat, ám…

Jön még villanykamionra tél

Kritikus pont a téli időjárás a tisztán elektromos hajtású gépjárművek üzemelésében. Az elmúlt hónapokban a svédországi tél kiváló lehetőséget nyújtott a Volvo FH Electric hatótávjának közúti teszteléséhez, sőt, a gyártó új aktív tapadásszabályzó rendszerének kipróbálásához…

Ne szalassza el a legjobb ajánlatainkat

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tájékoztatjuk akcióinkról, újdonságainkról.

Tovább a feliratkozásra