Megduplázott hatótávolsággal

Amióta a DAF két évvel ezelőtt bemutatta a tisztán elektromos hajtású CF Electric modelljét, sorra jelennek meg az üzemeltetők flottájában ezek a helyileg nulla károsanyag-kibocsátású és csendesen működő nyerges vontatók, illetve háromtengelyes fülke-alvázas teherautók. Újabb lökést adhat az elterjedésüknek, hogy a holland gyártó bevezetett egy új generációs akkumulátorcsomagot, amely jelentősen kisebb tömeg mellett kétszeres hatótávolságot biztosít.

Közzétéve:

Ma még az elektromos járművek rohamos térhódításának egyik legnagyobb hátráltatója az akkumulátorok kis energiasűrűségéből eredő nagy tömege és a viszonylag hosszú feltöltési idő ellenére is mérsékelt hatótávolság. Ennek tükrében különösen nagy előrelépésnek számít, hogy a CF Electric modell új generációs lítiumion-akkumulátora a 350 kilowattóra teljes, illetve 315 kilowattóra kihasználható kapacitásával duplájára, azaz több mint kétszáz kilométerre növeli a hatótávját. Ideális esetben a jármű 220 kilométert is megtehet egy feltöltéssel. Ráadásul az új energiatároló csomag hétszáz kilogrammal kevesebbet is nyom, vagyis ennyivel növeli az elektromos modell hasznos teherbírását, miközben nagyjából ugyanakkora helyet igényel az alvázon. Szintén fontos újítás, hogy a továbbfejlesztett rendszer az időjárási körülményektől függetlenül mindvégig 25 és 45 Celsius-fok között tartja az akkumulátorcsomag hőmérsékletét, fokozva ezzel az energiatároló élettartamát, illetve teljesítőképességét.

Egyszerűbb üzemeltethetőség

Habár jelentősen megnövelték az akkucsomag kapacitását, akár 250 kilowatt teljesítménnyel is tölthető, így 75 perc alatt is teljesen telecsurgatható elektronokkal. Ha pedig ezt kihasználva a rakodások, illetve kötelező pihenőidők alatt is töltőre dugják a CF Electric modellt, akkor ötszáz kilométert is futhat egy nap alatt. Ez már a legtöbb elosztó, illetve regionális fuvarfeladathoz elegendő. A DAF Trucks emellett teljes körű szaktanácsadással is segíti, hogy ügyfelei a lehető leghatékonyabban és legkönnyebben üzemeltethessék elektromos tehergépjárművüket. A gyártó korszerű útvonal-szimulációs modelljeivel optimálisan megtervezhető például az akkumulátor hatékony feltöltése, továbbá a DAF a partnerével, a VDL vállalattal közösen a töltőinfrastruktúra kiépítéséhez is hathatós szakmai támogatást nyújt.

Kisteherautó bérlés

Változatlanul kedvező paraméterek

A CF Electric 37 tonna legnagyobb megengedett szerelvényössztömegű, 4×2-es nyerges vontatóként és 6×2-es, kormányzott leghátsó tengelyű, 28 tonna legnagyobb megengedett össztömegű fülke-alvázként áll rendelkezésre. A kilenc tonna saját tömegű vontató, illetve a 10,2 tonnát nyomó fülke-alváz hajtásáról egyaránt 210 kilowatt legnagyobb teljesítményű és kétezer newtonméter maximális nyomatékú villanymotor gondoskodik. Ezáltal a DAF CF Electric tehergépkocsi többek között elosztófuvarozásra, szupermarketek áruellátására és hulladékgyűjtésre is kiválóan alkalmas. Az új generációs akkumulátorcsomaggal ellátott változatok már idén szeptembertől megrendelhetők, a kiszállításokat pedig jövő év elején kezdi meg a DAF Trucks.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Szívből jövő segítség

Mindig is kiemelt figyelmet fordított a Viarent Kft. a társadalmi felelősségvállalásra, elég csak a rendszeres, nagyszabású karácsonyi adománygyűjtéseket említeni. Ezért amikor a hátrányos helyzetű gyermekek sorsának javításával foglalkozó Csillagfény Alapítvány megkereste a haszonjárművek bérbeadása terén…

Vigyázz! Pihenj!

Jelenleg csak a 3,5 tonna feletti össztömegű gépjárművekben kötelező a menetíró, azaz a tachográf használata, azonban 2026. július 1-jétől a nemzetközi fuvarozásban részt vevő, 2,5 tonnánál nagyobb össztömegű kishaszonjárművekre is vonatkozik majd ez a kötelezettség.…

Biztosan biztonságban vezet?

Sajnos a közúti ellenőrzési statisztikák azt mutatják, hogy a tehergépkocsi-vezetők körében még mindig jelentős arányt képviselnek azok, akik nem használják szabályosan a biztonsági övet vezetés közben. Holott a biztonsági öv ezekben a járművekben is az…

Csúszós úton is biztonságban

Hétvégén beköszönt az ősz, ami azt jelenti, hogy az elkövetkező hetekben egyre többször kell majd esőben, vizes utakon közlekednünk. Novemberben már a hajnali fagyok miatt jeges útszakaszokkal is találkozhatunk, majd leeshet az első hó. Az…

Ne hajtsunk a trófeákra!

Sajnos hazánkban is bárkivel könnyen előfordulhat, hogy furgonjával vagy teherautójával elgázol egy úttestre tévedt nagyobb vadállatot, jellemzően őzet, szarvast vagy vaddisznót. Az ilyen balesetek általában az állat számára végzetesek, a gépjárműben jelentős anyagi kár keletkezik…

Ne szalassza el a legjobb ajánlatainkat

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tájékoztatjuk akcióinkról, újdonságainkról.

Tovább a feliratkozásra