Megsürgetett jövő

Bizonyára a piaci igények és a versenyhelyzet fokozódása miatt az MAN Truck & Bus még jobban rákapcsolt a helyileg nulla károsanyag-kibocsátású haszonjárművek fejlesztésére. Így a tisztán elektromos hajtású nehéz-teherautójának gyártása a jelenlegi tervek szerint már 2024 elején megkezdődhet, vagyis majdnem egy évvel korábban az eredetileg kitűzött időponthoz képest. Ennek alátámasztására az oroszlános gyártó február 17-én Nürnbergben bemutatta a nagyközönségnek új elektromos tehergépkocsijának sorozatgyártáshoz közeli prototípusát.

Közzétéve:

„Most kezdődik a jövő – Kikövezzük a nulla károsanyag-kibocsátás felé vezető utat” – ezzel a jelmondattal fogadta az MAN Truck & Bus a politika, a tudomány és az ipar neves képviselőit Nürnbergben február 17-én. A fórum keretében pedig a gyártó bemutatott a vendégeknek egy sorozatgyártáshoz közeli elektromos tehergépjárművet, amely a legtöbb alkalmazási területre megfelel majd, valamint elindított egy jelentős hidrogénprojektet. Alexander Vlaskamp, az MAN Truck & Bus igazgatótanácsának elnöke kifejtette, hogy vállalata elsősorban az akkumulátorról üzemelő elektromos hajtásra összpontosít. Hidrogénüzemű teherautóik akkor jelenhetnek meg majd bizonyos alkalmazási területeken, ha elegendő zöld hidrogén és megfelelően kiépült infrastruktúra áll rendelkezésre, ami jóval 2030 után várható. Ennek megvalósításához viszont már jelenleg is foglalkoznak a hidrogénhajtás kutatásával.

Küszöbön az elektromos teherautó

Alexander Vlaskamp azt is bejelentette, hogy az első kétszáz elektromos tehergépjárművet 2024 elejére készítik el Münchenben, és az akkumulátorcsomagokat házon belül szerelik majd össze.

A vállalat a nürnbergi üzemében működő Elektromos Mobilitási Műszaki Központban már kis sorozatban gyárt akkumulátorcsomagokat elektromos járművek teszteléséhez, így saját tapasztalatokkal is rendelkezik ezek összeszerelése terén. Jól mutatja az elektromos hajtás műszaki fejlődését, hogy a sorozatgyártású MAN Lion’s City E városi busz 12 méteres szóló változatába hat akkumulátorcsomagot építenek be, amelyek akár 350 kilométer hatótávot is biztosíthatnak. Sőt, tavaly Münchenben egy ilyen busz az egyik közösségi közlekedési vonalon optimális körülmények között 24 óra alatt 550 kilométert futott rátöltés nélkül. Az MAN persze nemcsak megfelelő termékeket kínál ügyfeleinek az alternatív hajtásokra való átálláshoz, hanem eConsulting név alatt átfogó szaktanácsadási szolgáltatást is. Ez az elektromos járművek beszerzését megelőző teljes körű igényfelméréstől a költségoptimalizáláson, útvonalelemzésen és flottaoptimalizáláson át a töltőinfrastruktúra kiépítéséig mindenre kiterjed.

Nagyszabású hidrogénprojekt indul

A február 17-én tartott szakmai fórumon Bajorország miniszterelnöke, Markus Söder és a bajor gazdasági miniszter, Hubert Aiwanger bejelentett egy 8,5 millió eurós finanszírozási kötelezettségvállalást a Bajor flotta (Bayernflotte) nevű projekt támogatására. Ennek keretében hidrogénnel működő üzemanyagcellákkal hajtott MAN teherautók öt logisztikai vállalatnál teljesítenek majd üzemeltetői teszteket 2024-ben. Ezáltal az oroszlános gyártó még alaposabb szaktudást szerezhet a hidrogénhajtás terén. Az MAN az üzemanyagcellás tehergépjárművet a Bosch, a Faurecia és a ZF vállalattal közösen fejleszti az akkumulátoros elektromos tehergépkocsija alapján. Több szempontból is fontos tehát, hogy minél hamarabb elkészüljön és sorozatgyártásba kerüljön az oroszlános emblémát viselő villany-teherautó.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Megsürgetett jövő

Bizonyára a piaci igények és a versenyhelyzet fokozódása miatt az MAN Truck & Bus még jobban rákapcsolt a helyileg nulla károsanyag-kibocsátású haszonjárművek fejlesztésére. Így a tisztán elektromos hajtású nehéz-teherautójának gyártása a jelenlegi tervek szerint már…

Életmentő villanylétra

Rohamos műszaki fejlődésükkel párhuzamosan egyre speciálisabb alkalmazási területeken is megjelennek a tisztán elektromos hajtású teherautók. Persze, ha már az alapjármű helyileg nulla károsanyag-kibocsátású, akkor arra villannyal működtetett felépítmény is dukál. Így a tűzoltójárművek világszerte egyik…

Ünnepelt sztár

Elmúlt 25 éves a Mercedes-Benz Actros, amely számos sikerrel a háta mögött élhette meg ezt a jeles jubileumot. Mind az öt generációja bezsebelte a szakma legrangosabb elismerésének számító International Truck of the Year díjat, ám…

Jön még villanykamionra tél

Kritikus pont a téli időjárás a tisztán elektromos hajtású gépjárművek üzemelésében. Az elmúlt hónapokban a svédországi tél kiváló lehetőséget nyújtott a Volvo FH Electric hatótávjának közúti teszteléséhez, sőt, a gyártó új aktív tapadásszabályzó rendszerének kipróbálásához…

Ne szalassza el a legjobb ajánlatainkat

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tájékoztatjuk akcióinkról, újdonságainkról.

Tovább a feliratkozásra