Mindenkinek jár a boldog gyermekkor…

Mi a Delta-Truck és a Viarent dolgozói úgy gondoljuk, hogy mindenkinek jár egy boldog gyerekkor, és az édesanyáknak is jár az, hogy gyermekeiket mosolyogni lássák.

Közzétéve:

A vírushelyzet mindenkit érintett, valamint az idei év sokunktól vett el lehetőségeket, élményeket, de mi mégis szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hálásak lehetünk rengeteg dologért.  Például azért is, hogy van munkánk, hogy van étel az asztalunkon, valamint azért, hogy egészségesek vagyunk.

Idén először gondoltunk arra, hogy mi, a Delta-Truck és a Viarent dolgozói is teszünk azokért, akik segítségre, némi támaszra szorulnak. Az adománygyűjtés útját választottuk. Ez az adománygyűjtés egy kis ötletnek indult, amely támogatásra lelt és céges hadműveletté nőtte ki magát. Az elején csak reméltük a sikert, a végén pedig örömmel néztük, hogy ez az eleinte kis gondolat milyen sokunkat érintett meg és rengetegen csatlakoztunk, hoztunk adományokat a rászorulók részére.

Több javaslat közül választottuk ki a Tündérpakk Alapítványt, amely egy rászoruló családokat és gyermekeket támogató szervezet.

Napról napra gyűltek az ajándékok a pénzügyes lányok által gyönyörűen feldíszített fa alatt.

Az adománygyűjtéssel örömet szerettünk volna szerezni olyan családoknak, akiktől többet vett el az elmúlt időszak, mint tőlünk. Szeretnénk az év hátralévő részében segítséget nyújtani az alapítványnak a nehéz és áldozatos munkájukban.

Végül 2021. december 10-én, pénteken, kiszállításra kerültek az általunk 300 000 HUF értékben összegyűjtött ajándékok, amelyeket boldogan fogadott az alapítvány.

A Tündérpakk Alapítvány hálás volt a Delta-Truck és Viarent dolgozói kezdeményezéséért és örömmel vette át az adományokat, hogy azokat a későbbiekben a legjobb helyekre szállíthassa ki, olyan helyekre, ahol azokra a legnagyobb szükség van.

 

Kedves munkatársaink, szeretnénk megköszönni nektek az önzetlen hozzájárulásaitokat a gyűjtéshez!

Örülünk, hogy egy olyan csapat részei lehetünk, amely így összefog egy közös cél érdekében.

Örülünk, hogy elindítottuk ezt a kezdeményezést, amely, reméljük, az évek előrehaladtával hagyománnyá fogja kinőni magát, ezáltal még inkább összehozva minket így az ünnepek közeledtével.

Örülünk annak, hogy a Delta-Truck – Viarent csapat egy olyan csapat, ahova jó tartozni. Legyen szó akár az apróságokról, mint egy nevetéssel teli ebédszünet, kávészünet vagy épp egy közös autóút, akár a nagyobb dolgokról, mint a csapatépítők vagy épp egy karácsonyi adománygyűjtés.

Boldogsággal, szeretettel és örömmel teli karácsonyt kívánunk nektek!

A Delta-Truck Kft és Viarent Kft vezetősége





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Szívből jövő segítség

Mindig is kiemelt figyelmet fordított a Viarent Kft. a társadalmi felelősségvállalásra, elég csak a rendszeres, nagyszabású karácsonyi adománygyűjtéseket említeni. Ezért amikor a hátrányos helyzetű gyermekek sorsának javításával foglalkozó Csillagfény Alapítvány megkereste a haszonjárművek bérbeadása terén…

Vigyázz! Pihenj!

Jelenleg csak a 3,5 tonna feletti össztömegű gépjárművekben kötelező a menetíró, azaz a tachográf használata, azonban 2026. július 1-jétől a nemzetközi fuvarozásban részt vevő, 2,5 tonnánál nagyobb össztömegű kishaszonjárművekre is vonatkozik majd ez a kötelezettség.…

Biztosan biztonságban vezet?

Sajnos a közúti ellenőrzési statisztikák azt mutatják, hogy a tehergépkocsi-vezetők körében még mindig jelentős arányt képviselnek azok, akik nem használják szabályosan a biztonsági övet vezetés közben. Holott a biztonsági öv ezekben a járművekben is az…

Csúszós úton is biztonságban

Hétvégén beköszönt az ősz, ami azt jelenti, hogy az elkövetkező hetekben egyre többször kell majd esőben, vizes utakon közlekednünk. Novemberben már a hajnali fagyok miatt jeges útszakaszokkal is találkozhatunk, majd leeshet az első hó. Az…

Ne hajtsunk a trófeákra!

Sajnos hazánkban is bárkivel könnyen előfordulhat, hogy furgonjával vagy teherautójával elgázol egy úttestre tévedt nagyobb vadállatot, jellemzően őzet, szarvast vagy vaddisznót. Az ilyen balesetek általában az állat számára végzetesek, a gépjárműben jelentős anyagi kár keletkezik…

Ne szalassza el a legjobb ajánlatainkat

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tájékoztatjuk akcióinkról, újdonságainkról.

Tovább a feliratkozásra