Napfényes jövő áll előttünk

Amióta világ a világ, a haszonjárműveknek mindig nyereséget kellett termelniük. Nincs ez másképpen ma sem, éppen ezért számtalan változtatás és fejlesztés jelent meg az elmúlt években a hatékonyság növelésére. Felmerül azonban a kérdés, hogy mik lehetnek a következő lépések ezen az úton? Alternatívákból nincs hiány, egy ígéretes lehetőséggel a Kögel félpótkocsik fejlesztése során is találkozhatunk.

Közzétéve:


A félpótkocsik méretnövekedése, a tömegcsökkentés és a (túl)fogyasztás visszaszorítása mind a haszonjárművek hatékonyságának növekedését hivatottak elősegíteni. Haladni kell azonban a korral, és bár elképzelésekből nincs hiány, a megvalósításig vezető út gyakran rögös. A nem túl távoli jövő két potenciális lehetősége a félpótkocsik energia-visszanyerése, illetve a megújuló energiák kiaknázása lehet. Bár ezek a fejlesztési irányok még gyermekcipőben járnak, egyre több gyártó mutat nyitottságot ebben a témában, például a Kögel is.

Kihasználatlan felületek

A félpótkocsi energia-visszanyerése kisebb károsanyag-kibocsátást és akár évi többmilliós megtakarítást eredményezhet. A rendszer igazi zsenialitása az egyszerűségében rejlik, ugyanis az ötletgazdáknak nem kellett hozzá új megoldásokat kifejleszteniük, egyszerűen az elektromos teherautókhoz és távolsági buszokhoz kínált hidat szerelték be a félpótkocsi középső tengelyeként. Egy komoly probléma mégis akad vele: a törvényalkotók hozzájárulása is szükséges ahhoz, hogy az eddig passzív félpótkocsiból aktív hajtással felvértezett tolóeszközök válhassanak. Ennél egyszerűbb és kézenfekvőbb ötlet a napelemek alkalmazása. Ezzel ugyanis a már meglévő, ám nem használt felületek és szabadon rendelkezésre álló energiák hasznosíthatóak!

Napos oldal

Számos vállalat foglalkozik ilyen rendszerekkel, például a Sono Motors német cég már évek óta dolgozik a haszonjárművek tetejére szerelt napelemek piaci bevezetésén. Első körben arra voltak kíváncsiak, hogy növeli-e érezhetően a hatótávolságot egy elektromos teherautó esetében vagy képes-e működtetni a fedélzeti fogyasztókat egy hűtős félpótkocsin. Nem kis feladat a háztetőkről ismert fotovoltaikus rendszereket járművekre átültetni, hiszen a hagyományos paneleknél sokkal nagyobb igénybevétel éri ezeket! Nemcsak a szemerkélő esőnek, hanem a nagynyomású mosónak is ellent kell állniuk.

Folyamatos vibrációk veszélyeztetik az élettartamot, és még az agresszív útszóró só is felcsapódhat rájuk. Emellett fontos a kis tömeg is, ezért a hagyományos társaiknál akár 70 százalékkal könnyebbre kellett tervezni azokat. A fejlesztéseiket eddig publikáló cégek túlszárnyalták ezeket az elvárásokat és olyan újgenerációs, ellenálló paneleket alkottak meg, amelyek akár ívelt felületeken is megállják a helyüket. Sőt, a Fraunhofer Napenergiarendszerek Intézete boszorkánykonyhájában olyat is láthattunk már, amelyet még akár fényezni is lehet!

Számszerű előnyök

Bár mindez remekül hangzik, kérdés, hogy mennyire hatékony egy ilyen rendszer. Egy hűtős félpótkocsira telepített 59 négyzetméternyi fotovoltaikus rendszer a szimulációk alapján évi 3400 liter üzemanyagot spórol meg. A teljes napelemes integráció – amely a félpótkocsi tetejét és az oldalait is borítja – várhatóan a hűtőegység éves átlagos energiaszükségletének akár 50 százalékát is fedezheti! Amennyiben csak a tetőt borítjuk napelemekkel, akkor a megtakarítás ennek a felére várható.

Mindezeket Bajorországot alapul véve számolták, vagyis az európai átlag jó közelítését jelentik. Az idén 90 éves Kögel az európai piac egyik vezető felépítmény- és pótkocsigyártójaként halad a korral és nyitott az innovációra. Ez a szemlélet a legjobb befektetés, éppen ezért az új napelemes technológia tesztelésének lehetőségére is az elsők között csapott le a vállalat. Várhatóan az elkövetkező években egyre többet hallunk majd erről az új megtakarítási formáról.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Mindent tud, amit a nagyok

Egyszerre menthet életeket, növelheti a járműkihasználást, fokozhatja a szállítmányozás gazdaságosságát és kímélheti a környezetet. Mi az? Napjaink fuvarozásának egyik legizgalmasabb találós kérdésére egyértelműen az önvezető kamion a válasz. A mesterséges intelligencia alkalmazásának óriási kihívása minden…

(Még mindig) nem ismernek lehetetlent

Újabb izgalmas összeállítással jelentkezünk a Broshuis ügyfeleinek kiszállított speciális pótkocsikról. A kampeni tervezők ezek révén is igazolták, hogy aligha ismernek lehetetlent. Ezúttal is nagy szakértelemmel és tapasztalattal, mi több elegánsan abszolválták a legkülönlegesebb kihívásokat. A…

Még távolabbra, még dinamikusabban

Csomagkézbesítés? Mesteremberek munkaeszköze? Szervizautó? Netán mobil élelmiszerbolt, esetleg személyszállító transzferjármű? Mindegyik! A Mercedes-Benz eVito – a VIARENT flottájában is népszerű eSprinter közkedvelt „kis testvéreként” – tisztán elektromos hajtásrendszerével is sikerrel találta meg helyét a nagyvárosok…

Szelek szárnyán

Kicsivel nagyobb lett, maradhat? De még mennyire! Mintegy 24 centiméterrel megnyújtott orrkialakításával a Volvo FH Aero optimálisan használja ki az Európai Unió járműhosszúságra vonatkozó, új szabályzása adta lehetőségeket. A Volvo FH – a VIARENT flottájának…

Csak stílusosan!

Praktikusak, gazdaságosak és strapabírók – lehetnek azonban emellett karakteresek is? Mi az hogy! Stílusos különlegességekkel rukkoltak elő a VIARENT kínálatának népszerű tagja, a Citroën Jumpy tervezői: speciális újdonságuk a márka legendás H-modelljét idéző külsővel érkezik.…

MI itt, MI ott – MI mindenütt!

Aligha újdonság, hogy napjainkban a mesterséges intelligencia (MI) szédületes tempóban tör mindenüvé utat magának. Különösen is sikeres a gépi tanulásként ismertté vált ága. Miért lenne ez másként a közúti áruszállítás brutális adatmennyiséget produkáló üzeme során?…