Sok újat mutat

Napjainkban egy új kishaszonjármű bevezetésével együtt vagy legalábbis rövid időn belül annak tisztán elektromos változata is megjelenik a piacon. Így idén májusban bemutatkozott az új generációs Ford E-Transit Custom, amely igen tiszteletreméltó paraméterekkel hívja fel magára a figyelmet. A Ford Pro elsősorban a kis- és középvállalkozásokat célozza meg az új modellel.

Közzétéve:

Éppen jókor debütált az új Ford E-Transit Custom, ugyanis az európai gazdasági kutatóközpont kimutatása szerint az elmúlt öt évben ötszörösére nőtt az Európai Unióban az elektromos hajtású kishaszonjárművek forgalomba helyezési darabszáma. Továbbá az európai fővárosokban már több mint 350 kis károsanyag-kibocsátású zónát tartanak számon, ahova ezek a gépjárművek behajthatnak, a dízelek viszont nem.

Élenjáró értékek

Az új E-Transit Custom egyik legerősebb ütőkártyája, hogy a 64 kilowattóra hasznos kapacitású akkumulátorcsomagja akár 337 kilométeres hatótávolságot is biztosíthat. Ehhez az is hozzájárul, hogy ez az első elektromos gépjármű, amely szériában vízgőzbefecskendezésű hőszivattyút alkalmaz a fülke fűtésére, illetve hűtésére a fokozott energiahatékonyság érdekében. Az egypedálos vezetéshez is kellően erős rekuperációs fékezés pedig a hatékonyság mellett a vezetési kényelmet is javítja. A villanymotort közvetlenül a padló alatt, hátul helyezik el, méghozzá 90 fokos szögben elforgatva a nagyobb raktér, ugyanakkor kisebb saját tömeg eléréséhez. A többi részegységet, beleértve az akkumulátorcsomagot is, szintén helytakarékosan építik be a padló szintje alá.

Az ügyfelek 135 és 217 lóerős kivitelek közül választhatnak, ráadásul mindkettő 415 newtonméter legnagyobb nyomatékot kínál, ami piacvezető érték ebben a kategóriában. Ugyanakkor a sportos légterelőkkel és diffúzorokkal, valamint 19 colos könnyűfém keréktárcsákkal felszerelt E-Transit Custom MS RT modell 286 lóerős villanymotort kap. A gyári falitöltő akár 11 kilowatt teljesítményével kevesebb mint hét óra alatt teljesen feltölthető a kékoválos márka új kishaszonjárműve, ám 125 kilowattos egyenáramú töltéssel 39 perc is elegendő a nyolcvanszázalékos töltöttség eléréséhez. Ez utóbbi esetén ideális körülmények között tíz perc alatt 82 kilométerrel növelhető a jármű hatótávolsága. Az E-Transit Custom vontatási kapacitása 2,3 tonna is lehet, ami szintén piacvezető érték. A 2,3 kilowattos Pro Power Onboard fedélzeti rendszerről pedig különféle elektromos berendezések, például kéziszerszámok vagy kültéri munkalámpák is működtethetők.

Tele gyakorlatias részletekkel

Persze az elektromos hajtás kiváló jellemzőin kívül az E-Transit Custom a praktikusság terén is jeleskedik. Alacsony raktérpadlószintje mellett a kategóriában legszélesebb oldalsó ajtónyílással és új oldalsó fellépővel könnyíti meg a rakodást. Legtöbb változatának teljes magassága nem éri el a két métert, így parkolóházakba, mélygarázsokba is behajthat. Független hátsó felfüggesztése pedig jobb vonóerő-átadást és stabilitást, illetve pontosabb kormányozhatóságot biztosít. Fülkéjében ötletes megoldás, hogy a kormánykerék laposabb szögbe állítható és rögzíthető rajta egy laptop.

Továbbá az utasoldali légzsákot a tetőbe építették be, így a műszerfalon felszabadult hely egy akkora tárolórekesznek, amelyben akár egy laptop vagy A4-es dokumentumok is elférnek. Alapfelszerelés a középkonzolon a vezető felé fordított, 13 colos érintőképernyő, amelyen a korszerű Ford SYNC 4 kommunikációs, információs és szórakoztatórendszer fut. A hálózatba kapcsolhatóságot 5G-s modem, a könnyű használatot pedig Alexa Built-in hangvezérlés támogatja. Továbbá a jármű több mint harminc modulja távolról végzett szoftverfrissítések fogadására is képes, aminek segítségével például új funkciókkal is bővíthető a gépkocsi vagy növelhető a teljesítménye.

Sokszínű paletta

Az új E-Transit Custom a karosszériaváltozatok terén is a legtöbb ügyféligényre megfelelő választ ad. A kétféle hosszúságban készülő zárt furgonok közül a nagyobb modell raktere 6,8 köbméteres, a hasznos teherbírás pedig kiviteltől függően meghaladhatja az egy tonnát. A duplafülkés furgon háromszemélyes hátsó üléspaddal és fix válaszfallal készül, a kombiban akár nyolcan is utazhatnak, míg a MultiCab a kétszemélyes második üléssor mellett teljes raktérhosszúságot kínál. Mindez persze szép és jó, de a legtöbb ügyfelet elsősorban a gazdaságosság érdekli.

Nos, a gyártó számításai szerint az E-Transit Custom üzemeltetése negyven százalékkal kisebb szervizköltségeket von maga után, mint dízelmotoros megfelelője. A kétéves, kilométer-korlátozás nélküli szervizintervalluma a karbantartási költségeket csökkenti, míg a nagyfeszültségű részegységeire nyolc év vagy 160 ezer kilométer garancia érvényes. Az újdonság első példányai egyes piacokon már idén nyáron megérkeznek a márkakereskedésekbe, jövőre pedig az összes európai országban elérhetővé válik az E-Transit Custom.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Önök kérték

Ford kishaszonjármű? Hát a Transit! Sokunknak érthető módon a Ford rendkívül népszerű furgonja ugrik be elsőre. A VIARENT kínálatában is e modellsorozat képviseli az amerikai konszern flottamenedzsmentre összpontosító, globális Ford Pro haszonjármű-üzletágát. Márpedig az igazi…

Globális szerepben

Több milliárd svéd koronás beruházással erősíti globális termékkínálatát és versenyképességét az elkövetkező évekre a Volvo Trucks. A cél olyan technikák kifejlesztése, amelyekkel lehetővé válik a 2040-re kitűzött nulla nettó szén-dioxid-kibocsátás. Ennek részeként új belső égésű…

Állandó megújulás

Aligha tétlenkedtek az év első felében a Volkswagen Haszonjárművek konstruktőrei, legyen éppen szó új kivitelekről, a felszereltségi kínálat bővítéséről vagy hatótávnövelésről. A fejlődés azonban nem áll meg, a hannoveriek pedig fáradhatatlanul több és több újdonsággal…

Meggyőző érvelés

Lépten-nyomon a nehézkategóriájú távolsági fuvarozás villamosításának gigászi feladatáról olvashatunk. A tisztán elektromos, akkumulátoros teherautó napjainkra már itt sem csupán egy távoli jövőkép, a kategória vezető gyártói a legkülönfélébb módokon igyekeznek is ezt bizonyítani vásárlóiknak. Mi…