Szükségmegoldásból tudatos választás

Újabb két bérelt félpótkocsit vett át a Tantürk Hungary Kft. a Viarent Kft.-től, így a török-magyar viszonylatban dolgozó vállalkozás összesen már nyolc Kögel függönyponyvás mega modellt üzemeltet ebben a konstrukcióban. Az átadáskor Kazim Dağlioğlu, a Tantürk Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elégedetten részletezte a Viarent Kft. szolgáltatásának előnyeit.

Közzétéve:

Megalapulása óta, azaz immár több mint tizenöt éve török-magyar viszonylatban jellemzően autóipari fuvarozást végez a Tantürk Hungary Kft. Stratégiájának lényege, hogy magyar gépkocsivezetőkkel és magyar rendszámú járművekkel kiváló minőségű szolgáltatást nyújtson ezen a területen. Mindezt saját vámraktárja és vámkezelési tevékenysége is támogatja. A budapesti telephelyű vállalkozás immár harminc nyerges, függönyponyvás, TIR-kivitelű mega szerelvényt és összesen 34 főt alkalmaz.

Első számú partner

„Tavaly tavasszal a piaci igények bővülése miatt gyorsan kellett új félpótkocsikat beszereznünk, azonban a koronavírus-helyzet miatt a gyártók csak meglehetősen hosszú szállítási határidőkkel tudtak volna kiszolgálni bennünket. Így vetődött fel a járműbérlés lehetősége” – kezdte Kazim Dağlioğlu. „Mivel hosszú évek óta rendszeresen veszünk fiatal használt nyerges vontatókat a Delta-Truck Kft. kínálatából, amelyeket a cég szigetszentmiklósi központjában szervizeltetünk, és ennek során kiváló kapcsolat alakult ki közöttünk. A Delta-Truck Kft. nagyszerű háttértámogatást biztosít, mindig mindenben gyorsan és szakszerűen segít nekünk. Ráadásul a cégcsoporthoz tartozó Viarent Kft. piacvezető a haszonjárművek bérbeadása terén, ezért más nem is jöhetett szóba” – tette hozzá az ügyvezető igazgató.

A Viarent Kft.-től bérelt Kögel pótkocsikat Kazim Dağlioğlu, a Tantürk Hungary Kft. ügyvezető igazgatója vette át Gábor Sándortól, a cég területi képviselőjétől
Kényelmes megoldás

„Májusban próbaképpen egyetlen bérelt félpótkocsit hoztunk el a Viarent Kft.-től egy év időtartamra. A kedvező tapasztalatoknak köszönhetően ezt hamarosan további járművek követték két év futamidővel, az utolsó három példányt pedig már négy évre vettük bérbe. Gábor Sándor területi képviselő igen ügyfélközpontú hozzáállása mellett kiemelném, hogy a Viarent Kft. valóban teljes körű megoldást nyújt a járműbérlés terén. A bérleti díj mindent magában foglal a gumijavítástól a komplett szervizelésen át a biztosításig. Így a félpótkocsikkal kapcsolatosan mindent egy helyen, gyorsan és rugalmasan a Viarent Kft. intéz, mi pedig ezáltal a munkánkra koncentrálhatunk. Ez nagyon kényelmessé és egyszerűvé teszi az üzemeltetést, hiszen még az adminisztrációs terhelésünket is mérsékli. Ezáltal időt takaríthatunk meg, és mint tudjuk, az idő pénz” – mondta Kazim Dağlioğlu.

Furgon bérlés

Növekedési tervek

„A kedvező tapasztalatok hatására és a piaci igényeket követve idén még további öt Kögel függönyponyvás mega félpótkocsi bérbevételét tervezzük a Viarent Kft.-től. Emellett pedig egy legalább ötezer négyzetméteres vámraktárral is szeretnénk bővíteni a kapacitásunkat a BILK területén. Ha egy mondatban kellene összefoglalnom a Viarent Kft. szolgáltatásának és bérleti konstrukciójának az előnyeit, akkor azt mondanám, hogy a teljes körű megoldásának köszönhetően időt takarítunk meg vele, ezáltal még jobban a fő tevékenységünkre, a fuvarozásra összpontosíthatunk” – nyilatkozta az ügyvezető igazgató.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Mestermű finomításokkal

Noha tavaly a „Nemzetközi Év Furgonja” díjat is elnyerte a Renault Master negyedik generációja, tervezői e tekintélyes elismerés birtokában sem ülnek babérjaikon. A fülkéktől az akkumulátorokon át egészen a biztonsági rendszerekig terjedő fejlesztéseikkel tökéletesítették tovább…

Messzire is elektromosan

Úton-útfélen az elektromos autók dinamikus fejlődéséről hallhatunk. Ám ha létezik gyors előrelépés e területen, annak leginkább a tisztán elektromos teherautók világában lehettünk tanúi. Ami itt nem is olyan rég még futurisztikus fantáziának tűnt, mára hétköznapi…

Hulladékgyűjtő – hulladékból

Újrahasznosítás, természetes és természetes alapú anyagok, körkörös gazdaság –ezek a környezetünk és erőforrásaink megóvása, illetve a hosszú távú fenntarthatóság alappillérei. Fő forrásuk a hulladék feldolgozása, ami persze annak begyűjtésével indul – és korszerű járműveket igényel.…

Aranydukát

Megasiker – aligha kínálnak haszonjárművet annyi márka neve alatt, mint a Fiat Ducato immár közel fél évszázados modellcsaládját. Először Itália, majd Európa, mára pedig az egész világ kedvenceként, valóban párját ritkító sikertörténetre tekinthet vissza ez…

Sivatagi suszter

Ne sutor ultra crepidam, azaz a suszter maradjon a kaptafánál, szól a jól ismert, antik római közmondás. Kétségkívül nehéz vitába szállni több ezer éves bölcsességekkel, ám azért adódhatnak kivételek. Mint például az immár legendás, tavaly…