Tartja a tétet

Öt év után ismét frissítésen esett át Európa egyik legnépszerűbb kishaszonjárműve, a Fiat Ducato. A ráncfelvarrás során a vezetéstámogató rendszerek bővítésére, illetve a hajtáslánc korszerűsítésére összpontosítottak a fejlesztők. Ezenkívül a Fiat Professional első tisztán elektromos hajtású modellje, a Ducato Electric is bemutatkozott.

Közzétéve:

Harmadik generációjának második ráncfelvarrásánál tart az 1981 óta gyártott Fiat Ducato. Jelenlegi nemzedéke 2006-ban mutatkozott be, majd 2014-ben esett át az első átfogó fiatalító kúrán. Most ismét elérkezett az ideje a megújulásnak, azonban a külső megjelenéséhez csak jelzésértékűen nyúltak a tervezők. Megtartották ugyanis a spártai sisakra emlékeztető orrkialakítást, csupán apróságokat változtattak. A LED-es fényszóró fényes fekete keretet kapott, míg a hűtőmaszk és a lökhárító alsó betétje immár titán színű. A megújult Ducato egyébként hatféle felépítménnyel, háromféle magasságban és hatféle tengelytávval készül, a lehetséges kombinációk száma pedig megközelíti a tízezret.

Tiszta sor

Lényeges újdonság viszont, hogy immár a Ducato összes, kifejezetten a kishaszonjárművek fokozottabb igénybevételére tervezett motorja teljesíti az Euro 6d károsanyag-kibocsátási normát. Az F1A típusú, soros, négyhengeres, 2,3 literes dízelmotor 120, 140, 160 és 178 lóerős változatban áll rendelkezésre, amelyek közös jellemzője, hogy változó geometriájú turbófeltöltőt kaptak a jobb vezethetőség és a kedvezőbb üzemanyag-fogyasztás érdekében. Ezenkívül egy 3,0 literes, 136 lóerős, sűrített földgázzal (CNG) üzemelő erőforrás is szerepel a kínálatban. A két erősebbik dízelmotorhoz pedig egy új, kilencfokozatú, bolygóműves automatikus váltó is választható, amely Normal, Power és Eco üzemmódot is nyújt.

Még nagyobb biztonságban

A Ducato vezetéstámogató rendszereinek kínálata is sokat fejlődött a biztonság fokozása érdekében. A holttérfigyelő rendszer (BSA) a hátsó lökhárítóban elhelyezett érzékelőkkel észleli a hátsó holttérben tartózkodó járműveket, a hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztető rendszer (RCP) pedig kapuból, parkolóból vagy más szűkebb helyekről kitolatáskor hasznos. Továbbá már esőérzékelős ablaktörlő-vezérlés, fényérzékelős világításkapcsolás, automatikus távfénykapcsoló, táblafelismerő, sávelhagyásra figyelmeztető (LDWS), valamint automatikusan vészfékező rendszer (FBC) is elérhető a Ducato kishaszonjárművekhez.

Elektromos változat

Mindemellett megjelent a Fiat első tisztán elektromos hajtású kishaszonjárműve, a Ducato Electric. Az akár 360 kilométer hatótávolságot biztosító akkumulátorcsomag a hátsó futómű előtt, a padlólemez alatt kapott helyet, a 90 kilowatt teljesítményű és 280 newtonméter nyomatékú villanymotort pedig a modell orrába építik be, ami ideális tömegelosztást biztosít. Az összes karosszériaváltozatban elérhető Ducato Electric legnagyobb hasznos teherbírása akár 1,9 tonna is lehet, vagyis csak kicsivel marad el a hagyományos hajtású modellekétől. A Ducato Electric az idei évtől már előrendelhető. Az olasz márka legnagyobb típusa tehát újból naprakészen várja, hogy kielégíthesse az ügyfelek legkülönfélébb igényeit.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Rekordtáv hidrogénnel

Sikeresen áttörte az üzemanyagcellás nehéz-teherautók hatótávolságának ezer kilométeres lélektani határát a Mercedes-Benz GenH2 prototípus. A folyékony hidrogénnel hajtott nyerges szerelvény negyven tonna összgördülőtömeggel egészen pontosan 1047 kilométert tett meg Wörth és Berlin között feltöltés nélkül,…

Lakóautó a jövőből

Már több mint negyedmillió California modell értékesítésével tette le a névjegyét a Volkswagen Haszonjárművek a lakóautók piacán. Most pedig a California Concept tanulmánnyal bemutatja, hogyan képzeli el a kishaszonjárműből kialakított kempingautók jövőjét. Nemcsak hajtásláncával és…

Ne szalassza el a legjobb ajánlatainkat

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tájékoztatjuk akcióinkról, újdonságainkról.

Tovább a feliratkozásra