Tudományos munkatárs

Európában egyelőre csak a személyautóiról és a kishaszonjárműveiről ismert a Hyundai, holott a koreai gyártó a nehéz-tehergépkocsik piacán is jelen van a világ más részein. Nem is akárhogyan! Nemrég bemutatta az Xcient típuson alapuló tanulmányvontatóját, amely olyan innovatív technológiákat vonultat fel, mint az önvezetés és az üzemanyagcellás hajtás.

Közzétéve:

Aki figyelemmel kíséri a személyautók világát, az jól tudja, hogy a Hyundai mekkora fejlődésen ment keresztül az elmúlt mintegy tizenöt évben. A járművek műszaki tartalmát, felszereltségét, korszerűségét és kivitelezési minőségét tekintve a sereghajtók közül egyenesen az élvonalba került a márka. Ezzel párhuzamosan a koreai gyártó a kishaszonjárművek terén is jelentős előrelépéseket tett, sőt, elsősorban az ázsiai piacon a nehéz-tehergépkocsik piacán is megvetette a lábát. Ez a rohamos fejlődés többek között annak köszönhető, hogy a Hyundai nem csupán egy járműgyártó, hanem egy ipari óriásvállalat, amely a hajógyártástól a legkülönfélébb gépek és más ipari berendezések gyártásáig számos területen meghatározó szerepet tölt be. Ezáltal a járműfejlesztésre is bőven jut úgy anyagi, mint emberi erőforrás, illetve szaktudás. Ennek ékes példája a sorozatgyártású Xcient nyerges vontató alapjain készített tanulmányjármű is.

Hármas szintű önvezetés

A Dél-Koreában már normál közúti forgalomban is tesztelt vontató hármas szintű önvezetésre képes. Ehhez a sorozatgyártású Xcient automatikus vészfékrendszere és sávelhagyásra figyelmeztető rendszere mellé összesen tíz érzékelőt, egy előre-, valamint mindkét oldalon egy-egy hátratekintő kamerát, egy elülső és egy hátsó radart, egy elülső és egy-egy oldalsó lidart, valamint a félpótkocsi és a vontató becsuklási szögét mérő érzékelőt kapott. Mindemellett a vezérlőegység a navigáció adatait is figyelembe veszi a jármű irányításához. Sőt, a gyártó egy új kormányművet is kifejlesztett, amellyel kisebb erőkifejtéssel forgathatja a kormánykereket a járművezető, amikor ő irányítja a szerelvényt. A hármas szintű önvezetés ugyanis azt jelenti, hogy a gépkocsi emberi felügyelet mellett vezeti saját magát.

Cél a négyes szint

Ám a Hyundai mérnökei gőzerővel folytatják a fejlesztést, hogy hamarosan már négyes szintű önvezetésre is alkalmassá váljon a nehéz-tehergépkocsijuk. Jól haladnak ezen az úton, ugyanis Las Vegas belvárosában tavaly már sikeres tesztet hajtottak végre egy négyes szintű önvezetésre felkészített Ioniq személyautóval. Míg a 2018-as Téli Olimpia kapcsán a Szöul és Phjongcshang közötti 190 kilométeres távon sikeresen hajtott végig egy négyes szintű önvezető rendszerrel felvértezett, üzemanyagcellás hajtású Nexo és Genesis G80 személygépkocsi.

Az üzemanyagcellában látják a jövőt

Ez is jól mutatja, hogy a Hyundai mennyire elkötelezett az üzemanyagcellás hajtás fejlesztése terén.

A személyautók piacán már kínál hidrogénnel működő üzemanyagcellás modelleket, most pedig már üzemanyagcellás haszonjárműveket is fejleszt, illetve hazájában, Dél-Koreában ilyen hajtású autóbuszokat tesztel. Elvégre ez a technológia sokkal könnyebb és kisebb helyigényű, mint az akkumulátorcsomagról működő elektromos hajtás. Ráadásul minél nagyobb járműkategóriáról van szó, fajlagosan annál olcsóbb az üzemanyagcellás hajtáslánc.

Európába is jönnek

Egy tavaly aláírt szándéknyilatkozat értelmében a koreai gyártó 2019 és 2023 között ezer üzemanyagcellás haszonjárművet szállít majd a svájci piacra. A 9,745 méter hosszú, 5,13 méter tengelytávú, 18 tonna legnagyobb megengedett össztömegű és 34 tonna legnagyobb megengedett szerelvényössztömegű tehergépkocsik 350 bar nyomáson 32,86 kilogramm hidrogént vihetnek majd magukkal az alváz és a fülke közötti nyolc tartályban. Így a hatótávolság négyszáz kilométer körül alakul majd, ám egy telitankolás csupán hét percig tart. A járművek villanymotorjának legnagyobb teljesítménye 346 kilowatt, azaz 471 lóerő. A fedélzeten az elektromos energia előállítására két, egyenként 95 kilowatt teljesítményű üzemanyagcella szolgál majd. Továbbá a Hyundai egy kisebb, négy-öt tonna hasznos teherbírású, üzemanyagcellás tehergépkocsit is fejleszt, például kommunális feladatok ellátására. A koreai gyártó tehát igen elkötelezett az üzemanyagcellás járművek széles körű elterjedése iránt.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

A digitalizálás erejével

Több ponton is jelentősen megújul idén a Volkswagen Crafter, hogy lépést tartson a korral, illetve megfeleljen a nyáron életbe lépő új biztonsági előírásoknak. Ennek keretében teljesen új műszerfalat, digitális műszerpanelt, korszerű információs és szórakoztatórendszert, valamint…

Visszatért legendák

Két közel negyvenéves Mercedes-Benz NG 2636 6×6 teherautó is sikeresen teljesítette idén a világ legkeményebb terepversenyeként ismert Dakar-ralit a veterán járműveknek kiírt Dakar Classic Rally kategóriában. Mindkét csillagos tehergépkocsi annak idején dakaros szervizautóként kezdte pályafutását,…

Kettő az egyben

Újabb taggal bővül a Ford Pro villamosított kishaszonjárműveinek kínálata, ugyanis leleplezték a harmadik generációs Transit Connect kompakt kisáruszállító külső forrásról tölthető hibrid változatát is. A modell az akár 110 kilométeres elektromos hatótávolság és az egyenáramú,…

Kamerák a tükrök ellen

Egyre több teherautó-gyártó kínálatában jelenik meg a tükröket helyettesítő kamerás rendszer, amely igen vegyes véleményeket és érzéseket vált ki a járművezetőkből. Aki még nem próbálta, általában elutasítja vagy legalábbis idegenkedik tőle. Aki már használja és…

Bűvös hetes

Megkezdődött az új generációs Volkswagen Transporter előértékesítése Németországban. Az újdonság a megújult külső és a vadonatúj digitális műszerfal mellett számos korszerű vezetéstámogató rendszert és kényelmi funkciót, nagyobb rakteret, illetve teherbírást, valamint többféle belső égésű és…

Hidrogénes mindenes

Nem minden hidrogénüzemű jármű üzemanyagcellás elektromos hajtású, ugyanis világszerte több személy- és teherautó-gyártó is foglalkozik hidrogéntüzelésű belső égésű motorok fejlesztésével. Többek között a Daimler Truck is, amely nemrég megkezdte egy hidrogénhajtású Mercedes-Benz Unimog U 430…

Ne szalassza el a legjobb ajánlatainkat

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tájékoztatjuk akcióinkról, újdonságainkról.

Tovább a feliratkozásra