Új generáció, új stratégia

Stratégiai szempontból is jelentős változást hoz az új Fiat Doblò, ez ugyanis már nem az olasz gyártó saját terméke, hanem a Stellantis cégcsoport egyre többféle márkajelzéssel elérhető típusa. Ennek egyik kedvező hozadékaként a Doblò már tisztán elektromos hajtású változattal is szerepel a Fiat kínálatában.

Közzétéve:

Éppen az ezredfordulón mutatkozott be az első Fiat Doblò, amely kereken tíz évig szolgált, míg az utódja ennél is tovább, tizenkét évig húzta az igát. Most viszont eljött a harmadik generáció bevezetésének ideje, ám ezt már nem önerőből ugrotta meg az olasz gyártó. Hanem a Stellantis cégcsoport tagjaként a 2018-ban eredetileg Citroën Berlingo és Peugeot Partner párosként megjelent, később pedig Opel és Vauxhall Combo, illetve Toyota ProAce City néven is forgalomba hozott kompakt kishaszonjárművet vette fel a kínálatába.

Ismerős értékek

Valójában egy évek óta ismert és népszerű jármű átemblémázását és apró arculati kozmetikázását takarja a harmadik generációs Doblò bemutatása, így nem sok újat tartogat a konszernen belüli testvéreihez képest. Ugyanúgy kétféle hosszúsággal, egy-, illetve kétüléssoros kisáruszállítóként és személyszállító változatban készül. Hasznos teherbírása nem kevesebb mint egy tonna, és még az elektromos modellek is szállíthatnak akár 800 kilogrammot. Említést érdemelnek azonban az olasz márka által csak „bűvös funkcióknak” hívott megoldásai. A válaszfal átrakónyílásán keresztül a jobb első ülés ledöntése után akár 3,4 méter hosszú rakományok, például csövek vagy létrák is elférnek az így 0,5 köbméterrel kibővített raktérben. Ezzel a hosszú tengelytávú modellek már 4,4 köbméternyi űrt kínálnak felhasználóiknak. Továbbá a fülkében is akadnak „bűvös” részletek. Az utasülés felemelhető lapja alatt tárolórekesz rejtőzik, míg az elforgatható tálca már-már mobil irodává varázsolja a Doblò belsőterét. A belső visszapillantó tükröt helyettesítő ötcolos kijelző háromféle nézetben tudja mutatni a jármű mögötti területet, szinte teljesen száműzve a holttereket. Sőt, az E-Doblò egy elektromos csatlakozási ponttal segíti például raktérhűtő vagy szerszámok használatát.

Belső égéssel

A Doblò hajtáskínálata is megegyezik a konszerntársakéval. Az 1,5 literes dízelmotor 100 és 130 lóerős változatban érhető el, az előbbi kézi sebességváltóval, míg az utóbbi a manuális mellett nyolcfokozatú automatikus váltóval is. A gázolajjal működő erőforrások mellett pedig egy 1,2 literes, 110 lóerős benzinmotor is választható. Az új generáció biztonsági rendszerei közül a gyártó külön felhívja a figyelmet a táblafelismerőre, az automatikus vészfékezésre, az aktív sávtartóra és az éberségfigyelőre. Továbbá a vonóerő átvitelét javító kipörgésgátló (Grip Control), lejtmenetvezérlő és szélvédőhöz vetített kijelző is szerepel a típus palettáján.

Villanyos változat

A helyileg nulla károsanyag-kibocsátású járművet előnyben részesítőknek pedig az E-Doblò lehet vonzó alternatíva. Ennek 100 kilowatt, azaz 136 lóerő teljesítményű és 260 newtonméter legnagyobb nyomatékú villanymotorját egy 50 kilowattóra kapacitású akkumulátorcsomag látja el árammal, a WLTP-ciklus szerint több mint 280 kilométeres hatótávolságot biztosítva. A modell mindennapos használhatóságát jól támogatja, hogy az energiatárolója 100 kilowattos gyorstöltéssel fél óra alatt feltölthető 80 százalékosra. Míg a járművezető Normal, Eco és Power menetmód közül választhat. Dicséretes, hogy az E-Doblò raktere ugyanolyan tágas, mint a hagyományos hajtású változatoké, de legfeljebb csak 750 kilogrammot vontathat. Az E-Doblò egyébként már a harmadik tisztán elektromos modell a Fiat Professional kínálatában az E-Ducato és az E-Scudo mellett, valamint a Fiat kínálatában az 500E és az E-Ulysse személyautók után.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Teljes gázzal hidrogéneznek

Újabb fontos mérföldkőhöz ért a Volvo Trucks üzemanyagcellás hajtású teherautójának fejlesztése azzal, hogy már közúton tesztelik. Ráadásul Svédország északi részén már kemény téli körülmények között is próbára tették.

Különc küldönc

Több mint 50 milliárd dollárt fordít a Ford világszerte arra, hogy élen járjon az elektromos járművek piaci forradalmában. Ennek legújabb lépéseként a Ford Pro bemutatta az E-Transit Courier minifurgont. Az új generációs modell a tisztán…

Nem fog ki rajta a fagy sem

Idén télen több ezer kilométeren át tesztelte az MAN a sorozatgyártáshoz közeli elektromos nyerges vontatóját Svédországban, az északi sarkkör környékén. Elsősorban az eTruck hatótávolságát, tölthetőségét, fűtési rendszerét és hajtásláncának működését vizsgálták a legkeményebb zimankóban. Ám…

Innovációk több tengelyen

Tovább folytatódott a DAF tehergépkocsi-kínálatának rendkívül sikeres generációváltása, mégpedig a különlegesebb terepes és közúti alkalmazásokra való többtengelyes modellváltozatok bemutatásával. Innovatív megoldásokból természetesen ezek körében sincs hiány.

Új ötletekben nincs hiány

Nem tétlenkedtek az utóbbi időben sem a Kögel leleményes fejlesztői, így a neves pótkocsigyártó több hasznos újdonságot is bevezetett a közelmúltban. A hosszított, így nagyobb kapacitású EuroTrailer függönyponyvás félpótkocsi immár igazoltan közúti-vasúti kombinált fuvarozásban is…

Föld alatti fenntarthatóság

Kísérleti jelleggel már a bányaiparban is megjelennek a Volvo Trucks elektromos teherautói. A svéd járműgyártó és a Boliden bányavállalat együttműködésének célja a felszín alatti fuvarfeladatok környezetében is elterjeszteni ezt a fenntarthatóság irányába mutató technikát.

Ne szalassza el a legjobb ajánlatainkat

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tájékoztatjuk akcióinkról, újdonságainkról.

Tovább a feliratkozásra