Újszerű megközelítéssel

Tanulmányjárműként bármelyik gyártó jóformán bármit bemutathat, sokszor még működő kezelőelemekkel vagy hajtással sem rendelkeznek ezek a látványos koncepciók. A Volta Zero azonban hamarosan sorozatgyártásba kerül az MAN által nemrég értékesített steyri üzemben. Érdemes tehát odafigyelni erre a teherautóra, amelynek tervezői alaposan újragondolták a városi elosztójármű fogalmát.

Közzétéve:

Kiváló példája a Volta Zero annak, amikor a forma és a funkció kéz a kézben jár. Ugyanis amennyire extravagáns ennek a járműnek a külső megjelenése, annyira különleges a fülkéjének kialakítása és a hajtáslánca is. Tervezői minden egyes részletnél azt tartották szem előtt, hogy minél jobban megfeleljen a városi áruelosztás igen összetett követelményeinek.

Középpontban a járművezető

A Zero tervezésekor a szó legszorosabb értelmében középpontba került a járművezető, ugyanis a vezetőülés pontosan a fülke középvonalán helyezkedik el. Ez az erősen lekerekített szélvédővel együtt 220 fokos látómezőt biztosít a gépkocsivezetőnek, minimalizálva a holttereket. Ráadásul az alacsony padlónak köszönhetően a sofőr a talajhoz képest meglehetősen alacsonyan ül, így még könnyebben szemkontaktust teremthet a gyalogosokkal és kerékpárosokkal. Így a Zero a közvetlen kilátásra vonatkozó londoni minősítésben (Direct Vision Standard) öt csillagot szerzett. Ezenkívül kamerák helyettesítik az oldalsó tükröket, amelyek még jobban csökkentik a holttereket. Ötletes megoldás, hogy a tolatókamera képe egy belső visszapillantó tükörre emlékeztető kijelzőn jelenik meg. A középre helyezett vezetőállás további előnye, hogy a városi autóbuszokéhoz hasonló, széles, csupa üveg lengőajtókkal együtt megkönnyíti és biztonságosabbá teszi a be- és kiszállást. A műszerfalat persze a mai trendnek megfelelően nagy érintőképernyők uralják kevés kapcsolóval kiegészítve. A vezető mögött pedig további két személy utazhat kényelemben és biztonságban.

Zero, mint nulla károsanyag-kibocsátás

Nem nehéz kitalálni a Zero névből, hogy a jármű tisztán elektromos hajtást kapott, ami ma már nem is számít különlegességnek. Az viszont igen, hogy ez az első európai nehéz-teherautó, amelyet a Meritor elektromos hajtásláncával láttak el. Kompakt villanymotorja egy 150 kilowatt hasznos kapacitású Proterra Powered akkumulátorcsomagból táplálkozik, így a 16 tonna legnagyobb megengedett össztömegű modell hatótávolsága 150–200 kilométer. Ez általában elegendő is egy városi elosztófuvarozást végző tehergépkocsinak. A lehető legnagyobb biztonság érdekében az akkumulátorokat az alváz hossztartói közé építik be.

Optimális méretek és kapacitás

A Zero kezdetben dobozos és hűtős felépítménnyel készül, amelyek formavilágukban is szerves egységet alkotnak a fülkével. Így a jármű 9,2 méter hosszú, 2,55, illetve a hűtős esetében 2,6 méter széles és 3,47 méter magas, míg a tengelytávolsága 4,8 méter, ami jó manőverezhetőséget biztosít. A dobozos kivitel hasznos teherbírása 8,2 tonna, 37,7 köbméteres rakterében pedig 16 Euro-raklap helyezhető el. A hűtős legfeljebb 5,5 tonna árut vihet magával a 40 köbméteres rakterében.

Neves gyártókat idéző szolgáltatások

Természetesen önmagukban a Zero különleges megoldásai és előnyös tulajdonságai sem lehetnének elegendők a megfelelő érvényesüléshez a piacon, ezért a Volta TaaS (Truck as a Service, azaz Tehergépjármű, mint szolgáltatás) név alatt teljes körű szolgáltatáscsomagot is kínál a terméke mellé. Ez előre tervezhető havi díj ellenében kiterjed a finanszírozásra, a töltőinfrastruktúra kiépítésére, a biztosításokra, a javításokra és karbantartásokra, a telematikai rendszer használatára, valamint a járművezető-továbbképzésre. Mindezek alapján a Volta Zero ígéretes újoncnak tűnik, habár az értékesítési és szervizhálózatról egyelőre nem közölt információkat a gyártó, ahogy arról sem, hogy melyik piacokon mikortól lesz elérhető a jármű.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Mestermű finomításokkal

Noha tavaly a „Nemzetközi Év Furgonja” díjat is elnyerte a Renault Master negyedik generációja, tervezői e tekintélyes elismerés birtokában sem ülnek babérjaikon. A fülkéktől az akkumulátorokon át egészen a biztonsági rendszerekig terjedő fejlesztéseikkel tökéletesítették tovább…

Messzire is elektromosan

Úton-útfélen az elektromos autók dinamikus fejlődéséről hallhatunk. Ám ha létezik gyors előrelépés e területen, annak leginkább a tisztán elektromos teherautók világában lehettünk tanúi. Ami itt nem is olyan rég még futurisztikus fantáziának tűnt, mára hétköznapi…

Hulladékgyűjtő – hulladékból

Újrahasznosítás, természetes és természetes alapú anyagok, körkörös gazdaság –ezek a környezetünk és erőforrásaink megóvása, illetve a hosszú távú fenntarthatóság alappillérei. Fő forrásuk a hulladék feldolgozása, ami persze annak begyűjtésével indul – és korszerű járműveket igényel.…

Aranydukát

Megasiker – aligha kínálnak haszonjárművet annyi márka neve alatt, mint a Fiat Ducato immár közel fél évszázados modellcsaládját. Először Itália, majd Európa, mára pedig az egész világ kedvenceként, valóban párját ritkító sikertörténetre tekinthet vissza ez…

Sivatagi suszter

Ne sutor ultra crepidam, azaz a suszter maradjon a kaptafánál, szól a jól ismert, antik római közmondás. Kétségkívül nehéz vitába szállni több ezer éves bölcsességekkel, ám azért adódhatnak kivételek. Mint például az immár legendás, tavaly…