Városbarát specialisták

Ma még a legtöbb gyártó csak zárt furgonként, illetve mikro- vagy minibuszként kínál tisztán elektromos hajtású kishaszonjárműveket, azonban egyre nagyobb a piaci igény különféle felépítményekkel ellátott fülke-alvázas modellekre is. Ezért az MAN eTGE mostantól dobozos, platós, illetve három irányba billenthető platós kivitelben is készül.

Közzétéve:

 

Európában idén az első öt hónapban több mint kétszer annyi tisztán elektromos hajtású kishaszonjárművet helyeztek forgalomba a 3,0 és 6,0 tonna össztömeg közötti kategóriában, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában. Azonban nemcsak a mennyiség tekintetében bővülnek az igények, hanem a felhasználási területek változatosságát illetően is. Erre reagálva az MAN neves felépítményező partnerek közreműködésével felépítményezett fülke-alvázas modellekkel egészítette ki az eTGE kínálatát.

A dobozos

A német SPIER Fahrzeugwerk által készített szárazdobozos, teljesen síkpadlós felépítmény belül 3,28 méter hosszú, 2,06 méter széles és 2,0 vagy választhatóan 2,2 méter magas, így 13,5 vagy 14,9 köbméteres rakteret kínál. Az 1,05 méter magas rakodóperemű dobozba egy kihúzható, négyfokú létra segíti a felmászást, míg a megfelelő rakományrögzítést az oldalfalakra és a homlokfalra erősített sínek könnyítik meg. Például Amszterdamban egy bútorkereskedelmi áruházlánc már üzemeltet ilyen dobozos felépítményű MAN eTGE kishaszonjárművet.

A platósok

A szintén német Schoon Fahrzeugsysteme pedig fix vagy három irányba billenthető kivitelben 3,26 méter hosszú és 2,04 méter széles, 0,3 méter magas oldalfalú platókat szállít a fülke-alvázas MAN eTGE járművekhez. Ezek rakfelületén tíz besüllyesztett, nagy terhelhetőségű rögzítőgyűrű áll rendelkezésre. A platós változat hasznos teherbírása 820, míg a három irányba billenthető platósé 750 kilogramm.

Változatlan hajtás

A hajtásláncot azonban nem módosították a fejlesztők. Így a fülke-alvázas modelleket is 100 kilowatt csúcsteljesítményű, 290 newtonméter legnagyobb nyomatékú villanymotor mozgatja, amely egy 35,8 kilowattóra kapacitású akkumulátorcsomagból táplálkozik. Ezzel a WLTP-teszt szerint 115 kilométer a hatótávolságuk, ami valós városi forgalomban felmehet akár 130 kilométerre is. Természetesen a felépítményezett modellek is a biztonsági és kényelmi berendezések éppolyan gazdag választékát kínálják, mint a zárt furgonok. Szériafelszerelésük az automatikus vészfékezés, az aktív sávtartó, a visszagurulás-gátló, az automatikus távfénykapcsolás, az éberségfigyelő, az oldalszélsegéd, a parkolássegítő érzékelők, a LED-es fényszórók, a navigációs rendszer, az automatikus légkondicionáló és a komfortülés a járművezetőnek.

Az MAN eTGE új, felépítményezett fülke-alvázas modelljeinek köszönhetően tehát a bútorszállítástól a belvárosi építkezéseken át a parkfenntartásig számos további alkalmazási területen megjelenhetnek ezek a csendes és helyileg nulla károsanyag-kibocsátású, vagyis városbarát specialisták.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Szívből jövő segítség

Mindig is kiemelt figyelmet fordított a Viarent Kft. a társadalmi felelősségvállalásra, elég csak a rendszeres, nagyszabású karácsonyi adománygyűjtéseket említeni. Ezért amikor a hátrányos helyzetű gyermekek sorsának javításával foglalkozó Csillagfény Alapítvány megkereste a haszonjárművek bérbeadása terén…

Vigyázz! Pihenj!

Jelenleg csak a 3,5 tonna feletti össztömegű gépjárművekben kötelező a menetíró, azaz a tachográf használata, azonban 2026. július 1-jétől a nemzetközi fuvarozásban részt vevő, 2,5 tonnánál nagyobb össztömegű kishaszonjárművekre is vonatkozik majd ez a kötelezettség.…

Biztosan biztonságban vezet?

Sajnos a közúti ellenőrzési statisztikák azt mutatják, hogy a tehergépkocsi-vezetők körében még mindig jelentős arányt képviselnek azok, akik nem használják szabályosan a biztonsági övet vezetés közben. Holott a biztonsági öv ezekben a járművekben is az…

Csúszós úton is biztonságban

Hétvégén beköszönt az ősz, ami azt jelenti, hogy az elkövetkező hetekben egyre többször kell majd esőben, vizes utakon közlekednünk. Novemberben már a hajnali fagyok miatt jeges útszakaszokkal is találkozhatunk, majd leeshet az első hó. Az…

Ne hajtsunk a trófeákra!

Sajnos hazánkban is bárkivel könnyen előfordulhat, hogy furgonjával vagy teherautójával elgázol egy úttestre tévedt nagyobb vadállatot, jellemzően őzet, szarvast vagy vaddisznót. Az ilyen balesetek általában az állat számára végzetesek, a gépjárműben jelentős anyagi kár keletkezik…

Ne szalassza el a legjobb ajánlatainkat

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tájékoztatjuk akcióinkról, újdonságainkról.

Tovább a feliratkozásra