A CMB.TECH és a Ford Trucks együttműködést jelentett be

A CMB.TECH és a Ford Trucks örömmel jelentette be új együttműködését, amely a Ford Trucks F-MAX tehergépjárműveinek kettős üzemanyag-rendszerű, hidrogénnel működő tehergépjárművekké történő átalakítására irányul, a legkorszerűbb hidrogéntechnológia alkalmazásával.

Közzétéve:

A tehergépjárműveket a CMB.TECH kettős üzemanyag-rendszerrel foglalkozó antwerpeni műhelyében tervezik átalakítani, azzal a céllal, hogy már 2023-ban leszállítsák az első tehergépjárműveket, majd tovább bővítsék a kapacitást.

A Ford Otosan globális márkája, a Ford Trucks, valamint a CMB.TECH olyan együttműködésre lépett, amelynek döntő szerepe lesz a közlekedési ágazat zöldebb alternatívákra való átállásában. Ennek az együttműködésnek köszönhetően az ügyfelek gyors hozzáférést szereznek majd olyan hidrogénhajtású megoldásokhoz, amelyek hozzájárulnak az ágazat környezetkímélőbbé tételéhez.

A tehergépjárművek kettős üzemanyag-rendszerű, hidrogénüzeművé történő átalakításáért a CMB.TECH felel majd, felhasználva a hidrogénnel kapcsolatos széleskörű ismereteit és szakértelmét. A Ford Trucks F-MAX tehergépjárművek bizonyított megbízhatóságának köszönhetően, a CMB.TECH teljes mértékben az új kettős üzemanyag-technológia integrálására összpontosíthat. Az átalakítási folyamat során a hagyományos dízelmotoron nem kell módosításokat végezni, csupán egy hidrogénbefecskendező gyűrűt kell hozzáadni a légvezetékhez, ami rugalmasan méretezhetővé teszi a megoldást. Mivel a kettős üzemanyag-technológiával a hidrogént az égéstérbe szívják be, kevesebb dízelbefecskendezésre van szükség a motor működtetéséhez.

Az átalakítás a hidrogéntartályoknak a tehergépjárművekre, valamint a CMB.TECH által gyártott befecskendező gyűrűnek a motorra történő felszerelésével kezdődik. Ezt követi a motorvezérlő egység beszerelése. Végül a kettős üzemanyagú, hidrogénnel működő tehergépjárműveket minőségellenőrzési és hitelesítési eljárásnak vetik alá. A CMB.TECH hidrogénüzemű tehergépjárművére való átállással csökkenthető a hagyományos üzemanyag-felhasználás és a kapcsolódó károsanyag-kibocsátás, miközben megmarad a dízelüzemű működés lehetősége arra az esetre, ha a hidrogén-utántöltés nem lehetséges.

Bár a kettős üzemanyag-rendszerű technológia csak rövid távú megoldást jelent, ez az együttműködés lehetővé teszi a hidrogénüzemű tehergépjárművek bevezetését számos kontinensen, köztük Európában is, megelőzve a kizárólag hidrogénnel működő belső égésű motorok (ICE) és az üzemanyagcellás elektromos járművek (FCEV) széles körű elterjedését.

A CMB.TECH technológiai igazgatója, Roy Campe a következőket nyilatkozta:

„3 évnyi közös munka után örömmel jelenthetjük be hivatalosan is a Ford Trucks és a CMB.TECH együttműködését. Az általunk kifejlesztett megoldás egyszerű és jelentős mértékben bővíthető. Partnerünk tehergépjárművei három nap alatt átalakíthatók bármelyik műhelyben, amelyik kettős üzemanyagrendszerrel foglalkozik. A Ford Trucks vállalattal közösen készen állunk arra, hogy Európa-szerte kiterjesszük alacsony szén-dioxid-kibocsátású, megfizethető és megbízható megoldásunkat a nehéz tehergépjárművekkel végzett nagy távolságú közúti fuvarozásra.”

A CMB.TECH és a Ford Trucks közötti együttműködés jelentős lépést képvisel a tehergépjármű-iparban a hidrogéntechnológia fejlesztése irányába. Az együttműködés célja, hogy a két vállalat szakértelmét egyesítve hozzájáruljon az energetikai átállás innovációs követelményeinek teljesítéséhez.

„A Ford Trucks részéről büszkék vagyunk arra, hogy elkezdtünk kizárólagosan hidrogénüzemű belső égésű motorokon és üzemanyagcellás elektromos járműveken dolgozni, és nemrégiben bemutattuk a hidrogénüzemű, egyhengeres belső égésű motorunk gyújtását. Úgy gondoljuk, hogy a CMB.TECH vállalattal a kettős üzemanyagú megoldások terén kialakított partnerségünk kulcsfontosságú hivatkozási pontot jelent a további munkánkhoz. Arra számítunk, hogy ezek a fejlesztések ösztönözni fogják a hidrogénüzemű belső égésű motorok és az üzemanyagcellás elektromos járművek elterjedését, ami a hidrogén iránti kereslet növelésével és a hidrogénellátás felgyorsításával mindannyiunk számára fenntarthatóbb jövőt eredményez” – mondta Burak Hosgoren, a Ford Trucks nemzetközi piacainak nyugat-európai igazgatója.

A CMB.TECH és a Ford elmúlt két évtizedes sikeres együttműködését tekintve ez a lépés természetszerűleg következett a partnerségből. Az együttműködés jelentős lehetőségeket kínál a jövőre nézve, és mindkét fél maximálisan bízik abban, hogy a kiváló eredmények folytatódnak.

A CMB és a CMB.TECH

A CMB (Compagnie Maritime Belge) egy diverzifikált tengeri szállítmányozással és környezetbarát technológiákkal foglalkozó cégcsoport, amelynek székhelye a belgiumi Antwerpenben található. A CMB 150 tengerjáró hajót birtokol és üzemeltet a száraz ömlesztett áruk (Bocimar), a konténerszállítás (Delphis), a vegyianyag-szállító tartályhajók (Bochem) és a tengeri energetikai létesítményekhez kapcsolódó személyszállítással foglalkozó hajók (Windcat) terén. Ezenkívül a CMB a környezetbarát technológiai iparágak területén (CMB.TECH) és az ingatlanszektorban (MCA Facilities, Maritime Campus Antwerp) is aktív. A vállalat Japánban, Namíbiában, Szingapúrban, Kínában, Németországban, az Egyesült Királyságban és Hollandiában rendelkezik irodákkal. Látogasson el weboldalunkra, és kövessen minket LinkedInen!

A CMB.TECH egy környezetbarát technológiai vállalat, amely hidrogénnel és ammóniával működő, nagyméretű tengeri és ipari rendszereket épít, birtokol, üzemeltet és tervez. Ezenkívül a CMB.TECH hidrogén- és ammónia-üzemanyagot is kínál ügyfeleinek, amelyet részben saját termeléssel, részben harmadik féltől származó beszerzéssel biztosít. Látogasson el weboldalunkra, és kövessen minket LinkedInen!

A Ford Trucks:

A Ford egyetlen nehéz haszongépjármű márkája, a Ford Trucks számos járművet gyárt, többek között nyerges vontatókat, építőipari tehergépjárműveket és 16 tonna feletti tehergépjárműveket. A „2019 International Truck of the Year (IToY)” díjat elnyerő tehergépkocsink, az F-MAX a kivívta a kritikusok elismerését, és jelentős globális keresletet eredményezett. A Ford haszongépjárművek minőség, tartósság és hatékonyság terén elért eredményei igazolják a Ford Trucks nemzetközi termékstratégiáját, amely a birtoklás legkedvezőbb teljes költségének ígéretén alapszik. A Ford Trucks vállalatnál a több mint fél évszázados tervezési és gyártási tapasztalatunkat a piacspecifikus termékfejlesztésben szerzett szakértelmünkkel egyesítve fejlesztjük járműveink fő alkatrészeit, beleértve a vadonatúj motorokat is. Jelenleg Európában, a Közel-Keleten, Afrikában és a FÁK-ban működünk, és folyamatosan bővítjük 3 kontinensre kiterjedő nemzetközi hálózatunkat. Tehergépjárművek százezrei indulnak útnak nap mint nap a világ minden pontján a Ford által nyújtott biztonsággal. Ha szeretne bővebb tájékoztatást kapni a Ford Trucks vállalatról és világszerte elérhető termékeiről, látogasson el a www.fordtrucksglobal.com weboldalra.

A Ford Trucks nyerges vontatók bérelhetőek a VIARENT-től!

KAPCSOLAT

Interjúk, bővebb információ és/vagy további felvételek:
CMB.TECH
Katrien Hennin
Kommunikációs és marketingigazgató CMB
+32 499 39 34 70
Katrien.hennin@cmb.be

Ford Otosan
Gökçe Demirel
Vállalati márkaigazgató
gdemire3@ford.com.tr





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Humbaur újdonságok

Évtizedek óta bátran fordulhatunk a Humbaur GmbH családi vállalkozáshoz, amennyiben az átlagosnál igényesebb pótkocsival vagy felépítménnyel szeretnénk járműparkunkat bővíteni. Sőt, akkor is jó helyen kopogtatunk a németeknél, amennyiben teljesen egyedi igényeink megvalósításáról álmodunk.

Nagyratörő célokhoz

Talán mára senkinek nem kérdéses, hogy az Európai Unió által kitűzött környezetvédelmi célok eléréséhez a közlekedés villamosítása szükséges. Nem kis feladat ez, ám ezen az úton nemcsak az akkumulátor visz majd előre minket. Egy aprócska…

Életek védelmében

Idén júliusban életbe lépett az általános járműbiztonsági rendelet legfrissebb módosítása, amely szigorúbb biztonsági előírásokat vezetett be a haszonjárművek számára. A rendelet célja a közúti közlekedés biztonságának jelentős növelése az Európai Unióban.

A jövő kapujában

Több tízmillió dolláros szerződést hoz tető alá az Isuzu japán járműgyártó a Gatik önvezető technológiák fejlesztésével foglalkozó amerikai vállalattal. A befektetés célja önvezető közép- és nehézkategóriás teherautók kifejlesztése a már most is létező automatizált szállítási…

Sétagalopp vele a munka

Bemutatta a Daimler Truck japán leányvállalata, a Fuso az évtizedek óta igen sikeres Canter kisteherautó legújabb generációját. A típus az új biztonsági és kényelmi funkciók mellett további konfigurációs lehetőségekkel bővült, és mindez persze az akkumulátoros…