Az utolsó kilométerek mestere

Íme, így képzeli el a Renault a jövő ideális csomagkézbesítő kishaszonjárművét. De nemcsak elképzelte, hanem megalkotta, sőt, üzemeltetők rendelkezésére is bocsátotta az Ez-Flex nevű tanulmányfurgont tapasztalatszerzés céljából.

Közzétéve:

Napjainkban rohamosan nő az internetes vásárlások népszerűsége. Ezzel párhuzamosan egyre nagyobb az igény a hatékony és praktikus csomagkézbesítő kishaszonjárművekre, amelyekkel azokon a bizonyos utolsó kilométereken gyorsan, egyszerűen, gazdaságosan és lehetőleg környezetkímélő módon szállíthatók házhoz a küldemények. Ezért a gyártók sorra mutatják be innovatív tanulmányjárműveiket.

A realitások talaján

Nemrég a Renault is előállt a koncepciójával, amely egy kompakt, mozgékony és hálózatba kapcsolt villanyfurgon. A francia gyártó tavaly ősszel még a nagyon merész, elrugaszkodott, önvezető Ez-Pro tanulmányjárművel rukkolt ki, ám az idén bemutatott Ez-Flex furgon már sokkal közelebb áll a mielőbbi megvalósíthatósághoz. A 3,86 méter hosszú, 1,65 méter széles és 1,88 méter magas jármű három köbméteres rakteret rejt, ami már önmagában is szép eredmény. Fordulókörének átmérője csupán kilenc méter, így nagyon könnyen boldogul keskeny utcákban, gyalogos övezetekben, zsúfolt belvárosokban, és szűk parkolóhelyeken is meg tud állni. Magasságánál ügyeltek arra, hogy parkolóházakba, mélygarázsokba is behajthasson.

Segítőkész munkatárs

Az Ez-Flex kishaszonjármű nem önvezető, vagyis gépkocsivezetőre van szükség a használatához, ám a furgon amennyire csak lehet, megkönnyíti vezetője mindennapos munkáját. Kényelmes, gyors be- és kiszállást biztosít, a műszerfal közepén elhelyezett nagy érintőképernyője pedig minden szükséges információt megad a fuvarfeladat hatékony elvégzéséhez. Fedélzeti információs és szórakoztató rendszere összekapcsolható a vezető okostelefonjával, ezenkívül kifejezetten ehhez a járműhöz fejlesztett szolgáltatások és alkalmazások is megkönnyítik a futár munkáját.

Sejtelmes hajtás

A sokféle konfigurációval választható raktér sajnos nem minden szempontból ennyire sofőrbarát, ugyanis padlószintje 760 milliméter magas a talajtól. Persze nézőpont kérdése, könnyű csomagok esetében még előnyös is lehet, ha nem kell annyira mélyre hajolni. Nem nehéz kitalálni, hogy miért ennyire magas, ez alatt rejtőzik ugyanis az akkumulátorcsomag, amelynek kapacitását egyelőre nem árulta el a gyártó. Hasonlóképpen a villanymotor teljesítményét sem tették nyilvánossá, csupán annyit, hogy az Ez-Flex kishaszonjármű hatótávja száz kilométer, ami elegendő a mindennapos városi csomagkézbesítéshez.

Üzemeltetők tesztelik

Több mint tíz Ez-Flex kisáruszállítót már vállalkozások és önkormányzatok tesztelnek Európa-szerte, a próbaüzemelés időtartama a tervek szerint két év lesz. Ennek során egyrészt a járműre szerelt érzékelők adatait, másrészt a professzionális felhasználók tapasztalatait, illetve visszajelzéseit elemzik ki. Figyelik többek között a címek földrajzi helyzetét, a megtett távolságokat, a raktérajtó nyitásainak számát, a menetsebességet, valamint a megállások számát. Mindezek felhasználásával a Renault célja, hogy minél jobban alkalmazkodhasson a városi logisztika fejlődéséhez, sőt, azt saját maga is alakíthassa további innovációkkal. A francia gyártó helyesen felismerte, hogy nem elég ügyes megoldásokat felvonultató, hatékony járműveket munkába állítani, átfogó forgalomszervezési és városrendezési szemléletváltásra is szükség lesz a sikerhez. A Renault ezért adta ki önkormányzatoknak is tesztelésre az Ez-Flexet, az utolsó kilométerek mesterét.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Szívből jövő segítség

Mindig is kiemelt figyelmet fordított a Viarent Kft. a társadalmi felelősségvállalásra, elég csak a rendszeres, nagyszabású karácsonyi adománygyűjtéseket említeni. Ezért amikor a hátrányos helyzetű gyermekek sorsának javításával foglalkozó Csillagfény Alapítvány megkereste a haszonjárművek bérbeadása terén…

Vigyázz! Pihenj!

Jelenleg csak a 3,5 tonna feletti össztömegű gépjárművekben kötelező a menetíró, azaz a tachográf használata, azonban 2026. július 1-jétől a nemzetközi fuvarozásban részt vevő, 2,5 tonnánál nagyobb össztömegű kishaszonjárművekre is vonatkozik majd ez a kötelezettség.…

Biztosan biztonságban vezet?

Sajnos a közúti ellenőrzési statisztikák azt mutatják, hogy a tehergépkocsi-vezetők körében még mindig jelentős arányt képviselnek azok, akik nem használják szabályosan a biztonsági övet vezetés közben. Holott a biztonsági öv ezekben a járművekben is az…

Csúszós úton is biztonságban

Hétvégén beköszönt az ősz, ami azt jelenti, hogy az elkövetkező hetekben egyre többször kell majd esőben, vizes utakon közlekednünk. Novemberben már a hajnali fagyok miatt jeges útszakaszokkal is találkozhatunk, majd leeshet az első hó. Az…

Ne hajtsunk a trófeákra!

Sajnos hazánkban is bárkivel könnyen előfordulhat, hogy furgonjával vagy teherautójával elgázol egy úttestre tévedt nagyobb vadállatot, jellemzően őzet, szarvast vagy vaddisznót. Az ilyen balesetek általában az állat számára végzetesek, a gépjárműben jelentős anyagi kár keletkezik…

Ne szalassza el a legjobb ajánlatainkat

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tájékoztatjuk akcióinkról, újdonságainkról.

Tovább a feliratkozásra