Családegyesítés

Bátyjai nyomdokaiban vadonatúj fülkéket kapott, valamint más fontos újításokkal is korszerűsödött a Volvo FM és FMX. Ezzel együtt pedig az FH és FH16 típus is külső-belső ráncfelvarráson esett át.

Közzétéve:


Habár a Volvo FH és FH16 típus 2012-ben alapjaiban új fülkecsaláddal váltott generációt, az FM és az FMX 2013-ban csak egy ráncfelvarrást kapott. Most viszont ez a két kisebb típus is vadonatúj fülkékkel újult meg, amelyek bátyjaik alacsonyabbra süllyesztett, illetve adott esetben rövidebb és alacsonyabb tetejű változatai. Így most már valóban egy moduláris fülkecsaládból gazdálkodik az FM, az FMX, az FH és az FH16, ami első pillantásra is jól látszik. Ezáltal a két kisebb típus esetében is csökkent a légellenállás, valamint jelentősen javult a kilátás a meredekebb A oszlopok és a karcsúbb tükörházak között. A közös márkaarculat jegyében mind a négy típuson újak a V formájú, extrafelszerelésént LED-es fényszórók, a ködfényszórók, a lökhárító és az orrpanel, az ajtók alsó részére pedig irányjelző került. Szintén közös újítás, hogy nagyobb a hátsó kormányzott segédtengelyek kikormányzási szöge, ami jobb manőverezhetőségét és mérsékeltebb abroncskopást eredményez. Míg az FMX és az FH16 esetében újdonság a 38 tonna teherbírású kettős tengely, valamint a tengelyenként tíz tonna teherbírást biztosító légrugós elülső felfüggesztés.

Digitalizált vezetőállás

Az FM és az FMX belsőterében a legszembetűnőbb újdonság a műszerfal, amely szoros rokonságot mutat az FH és az FH16 műszerfalával, de nem teljesen egyformák. Mind a négy típus közös újdonsága viszont a 12 colos, színes, teljesen digitális műszerpanel, amelyen a gépkocsivezetők az adott vezetési helyzetnek, illetve a személyes ízlésüknek megfelelően négy képernyőnézet közül választhatnak. A középkonzolra pedig egy kilenccolos kijelző rendelhető az információs és szórakoztatórendszer, a navigáció és a flottamenedzsment-rendszer adatainak, valamint a kamerák képének megjelenítéséhez. Menürendszere a kormánykerék gombjaival, beszédhanggal vagy az érintőkijelzőn keresztül is vezérelhető. Továbbá az FM-be és az FMX-be is átültették a kétcsuklós kormányoszlopot, amely a kormánykerék különösen meredek helyzetbe állítását teszi lehetővé. Az FMX új kapcsolópaneljéről pedig egy forgókapcsolóval mindig a megfelelő sorrendben működtethetők a differenciálzárak.

Nagyobb teret a kényelemnek

Az FM és FMX esetében az elődeiknél akár egy köbméterrel tágasabb belsőterű és nagyobb tárolóhelyeket nyújtó fülkék hálóhelyes kiviteleiben magasabban helyezték el a fekhelyet, így alatta még tágasabb rekeszek állnak rendelkezésre. Ezenkívül felső hátfali tárolórendszer, a nappali fülkékbe pedig egy új, 40 literes rekesz is választható. Mind a négy típus közös újdonsága az I-Shift automatizált váltó kisebb és ergonomikusabb joystick-karja, amely megkönnyíti az átjárást a belsőtérben. Továbbá hatékonyabb hő- és hangszigetelés, továbbfejlesztett légkondicionáló berendezés aktívszenes levegőszűrővel és új színárnyalatok, illetve kárpitok szolgálják a gépkocsivezetők kényelmét.

Biztonságos megoldások

Ha Volvo, akkor biztonság! Mind a négy típus újdonsága, hogy a lejtmeneti sebességtartó automatika szükség esetén az üzemi fékeket is működésbe hozza, míg az adaptív sebességtartó automatika már álló helyzetig használható. Továbbá mostantól az FM-hez és az FMX-hez is elérhető a Volvo Dinamikus Kormányzás az aktív sávtartóval és a megcsúszás esetén ellenkormányzással korrigáló stabilitássegéddel együtt. A táblafelismerő rendszer és az oldalsó holttérfigyelő kamera ugyancsak újdonság. Az FH és az FH16 pedig adaptív távolsági fényszórókkal is rendelhető. A négy típushoz egy új szolgáltatás is választható. A rugalmas Arany szervizszerződés, eredeti nevén Volvo Flexi Gold Contract lényege, hogy rugalmasabban igazodik az üzemeltetők változó üzleti igényeihez, ugyanis a havi díj jobban követi a szezonális ingadozásokat vagy a fluktuációt. Mindezek eredményeként a hajtáslánc tavaly bevezetett újdonságaival együtt most egységesen naprakész a Volvo négy nehézsúlyú feladatokra kínált tehergépkocsi-típusa.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

A hatékonyság bajnokai

Megjelenésük óta több neves szakmai díjat elnyertek, illetve számos összehasonlító teszten győzelmet arattak kiváló üzemanyag-fogyasztásukkal az új generációs DAF tehergépkocsik. Ezek tapasztalataiból merítve az eindhoveni gyártó bevezette az Efficiency Champion felszereltségi csomagot, amellyel az új…

A digitalizálás erejével

Több ponton is jelentősen megújul idén a Volkswagen Crafter, hogy lépést tartson a korral, illetve megfeleljen a nyáron életbe lépő új biztonsági előírásoknak. Ennek keretében teljesen új műszerfalat, digitális műszerpanelt, korszerű információs és szórakoztatórendszert, valamint…

Visszatért legendák

Két közel negyvenéves Mercedes-Benz NG 2636 6×6 teherautó is sikeresen teljesítette idén a világ legkeményebb terepversenyeként ismert Dakar-ralit a veterán járműveknek kiírt Dakar Classic Rally kategóriában. Mindkét csillagos tehergépkocsi annak idején dakaros szervizautóként kezdte pályafutását,…

Kettő az egyben

Újabb taggal bővül a Ford Pro villamosított kishaszonjárműveinek kínálata, ugyanis leleplezték a harmadik generációs Transit Connect kompakt kisáruszállító külső forrásról tölthető hibrid változatát is. A modell az akár 110 kilométeres elektromos hatótávolság és az egyenáramú,…

Kamerák a tükrök ellen

Egyre több teherautó-gyártó kínálatában jelenik meg a tükröket helyettesítő kamerás rendszer, amely igen vegyes véleményeket és érzéseket vált ki a járművezetőkből. Aki még nem próbálta, általában elutasítja vagy legalábbis idegenkedik tőle. Aki már használja és…

Ne szalassza el a legjobb ajánlatainkat

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tájékoztatjuk akcióinkról, újdonságainkról.

Tovább a feliratkozásra