Elektromos előretörés

Járműipari mérföldkőnek is mondható, hogy idén ősszel a Volvo Trucks a világméretű tehergépkocsi-gyártók közül elsőként megkezdte az akár 44 tonna legnagyobb megengedett szerelvényössztömegű, tisztán elektromos teherautók meglehetősen széles választékának sorozatgyártását. Az FH Electric, az FM Electric és az FMX Electric igen sokféle alkalmazási területet lefed az áruelosztástól az építőipari fuvarozásig. Emellett egy új elektromos hajtott tengelyt is bemutatott a göteborgi gyártó.

Közzétéve:

Azért is fontos előrelépés, hogy megkezdődött a Volvo FH, FM és FMX elektromos változatának sorozatgyártása, mert ez a három típus teszi ki a márka értékesítéseinek mintegy kétharmadát. Továbbá a vállalat immár hat elektromos modellt gyárt sorozatban világszerte, ami egyedülálló az iparágban. Ezért nem túlzás Roger Alm, a Volvo Trucks elnökének kijelentése, miszerint élen járnak az iparág átformálásában. Ráadásul elektromos járműveik az európai áruszállítási feladatok közel felére megfelelnek abból kiindulva, hogy az Eurostat statisztikája szerint az európai közúti fuvarozásban az áruk 45 százaléka kevesebb mint háromszáz kilométer távolságot tesz meg. Csupán két évvel ezelőtt mutatta meg a Volvo először a nehézkategóriás elektromos tehergépjárműveit, amelyek már Európa-szerte elérhetők az ügyfeleknek, hamarosan pedig Ázsiában, Ausztráliában és Közép-Amerikában is elindul az értékesítésük. A sorozatgyártás a göteborgi üzemben indult el, ám jövőre már a belgiumi gyárban is megkezdik az elektromos nehéz-teherautók összeszerelését. Ezek a helyileg nulla károsanyag-kibocsátású modellek a hagyományos hajtású járművekkel közös gyártósoron készülnek, ami a termelés rugalmassága és hatékonysága szempontjából is igen előnyös. Az akkumulátorok pedig a Volvo Trucks új belgiumi akkumulátor-összeszerelő üzeméből érkeznek. A svéd gyártó várakozásai szerint 2030-ra már a teherautóik legalább felét elektromos hajtással értékesítik majd világszerte.

Helytakarékos hajtás

A termelés felfuttatásával párhuzamosan persze az elektromos hajtásláncait is folyamatosan fejleszti a Volvo Trucks. Ennek eredményeként az idei IAA kiállításon bemutatott egy teljesen új, tisztán elektromos hajtású hátsó tengelyt. Ennek lényege, hogy a villanymotort és az erőátviteli egységet is a tengely foglalja magában. Ez a helytakarékos kialakítás pedig több helyet hagy szabadon az akkumulátorok számára, ezáltal növelhető az elektromos teherautók hatótávolsága. Az új tengelyt azonban csak néhány év múlva kezdik sorozatgyártásban alkalmazni, és persze az üzemanyagcellás modellek is ezzel készülnek majd az évtized második felében. A göteborgi gyártó továbbá azt is közzétette, hogy az akkumulátoros és az üzemanyagcellás elektromos modellek mellett biogázzal, hidrogénezett növényi olajjal vagy akár zöld hidrogénnel működtetett belső égésű motorokkal szeretne szén-dioxid-semleges megoldásokat biztosítani az ügyfeleinek. Azért szükséges ennyiféle műszaki megoldás, mert földrajzi területenként, illetve alkalmazási területenként is eltérő az energiahordozók hozzáférhetősége, illetve infrastrukturális háttere.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Gáz van?

Napjaink millió dolláros kérdése: dízel vagy elektromos? Előnyök és hátrányok kusza szövedéke itt is, ott is. Vágjuk hát át a gordiuszi csomót! A válaszunk: egyik sem! A VIARENT népszerű márkája, a Volvo Trucks sem hisz…

Mindent tud, amit a nagyok

Egyszerre menthet életeket, növelheti a járműkihasználást, fokozhatja a szállítmányozás gazdaságosságát és kímélheti a környezetet. Mi az? Napjaink fuvarozásának egyik legizgalmasabb találós kérdésére egyértelműen az önvezető kamion a válasz. A mesterséges intelligencia alkalmazásának óriási kihívása minden…

(Még mindig) nem ismernek lehetetlent

Újabb izgalmas összeállítással jelentkezünk a Broshuis ügyfeleinek kiszállított speciális pótkocsikról. A kampeni tervezők ezek révén is igazolták, hogy aligha ismernek lehetetlent. Ezúttal is nagy szakértelemmel és tapasztalattal, mi több elegánsan abszolválták a legkülönlegesebb kihívásokat. A…

Még távolabbra, még dinamikusabban

Csomagkézbesítés? Mesteremberek munkaeszköze? Szervizautó? Netán mobil élelmiszerbolt, esetleg személyszállító transzferjármű? Mindegyik! A Mercedes-Benz eVito – a VIARENT flottájában is népszerű eSprinter közkedvelt „kis testvéreként” – tisztán elektromos hajtásrendszerével is sikerrel találta meg helyét a nagyvárosok…

Szelek szárnyán

Kicsivel nagyobb lett, maradhat? De még mennyire! Mintegy 24 centiméterrel megnyújtott orrkialakításával a Volvo FH Aero optimálisan használja ki az Európai Unió járműhosszúságra vonatkozó, új szabályzása adta lehetőségeket. A Volvo FH – a VIARENT flottájának…

Csak stílusosan!

Praktikusak, gazdaságosak és strapabírók – lehetnek azonban emellett karakteresek is? Mi az hogy! Stílusos különlegességekkel rukkoltak elő a VIARENT kínálatának népszerű tagja, a Citroën Jumpy tervezői: speciális újdonságuk a márka legendás H-modelljét idéző külsővel érkezik.…