Elektromosnak született

Számos élenjáró műszaki megoldással és innovációval bemutatkozott a VDL Citea városi busz alapjaiban új generációja. Kifejlesztésekor már az elektromos hajtás jelentette a kiindulási pontot, így mindent ennek megfelelően optimalizáltak a holland gyártó szakemberei. Természetesen az eddig értékesített elektromos Citea buszok által már megtett több mint százmillió kilométer tapasztalatait is felhasználták.

Közzétéve:

Nemcsak egy új generációs városi buszt mutatott be a VDL Bus & Coach, hanem egyúttal új korszakot is nyitott a történelmében. A Citea esetében ugyanis szakított a dízel hajtáslánc kötöttségeivel, és teljesen új gondolkodásmóddal hozzálátva egy eleve az elektromos hajtás köré kialakított buszt alkotott meg. Ezáltal az új generációs Citea a hatótáv, az utaskapacitás és a teljes birtoklási költség terén is felveszi a versenyt a dízelüzemű modellekkel, sőt, adott esetben le is pipálja azokat a gyártó ígérete szerint.

Sokoldalúbb alkalmazhatóság

Az új Citea 12,2 méteres alacsonypadlós és alacsonybelépésű, 13,5, illetve 14,9 méteres alacsonybelépésű, valamint 18,1 méteres alacsonypadlós változatban készül. Már a legrövidebb modell akkumulátorkapacitása is elérheti a 490 kilowattórát, így mindegyik hosszváltozat hatótávja 500 és 600 kilométer közötti az energiatárolók teljes élettartama alatt. Ezáltal az új generációs buszok nagyvárosi környezetben akár 24 órán keresztül is üzemelhetnek, regionális alkalmazásban pedig száz kilométeres járatokon is nyugodtan bevethetők, ami új távlatokat nyit a tisztán elektromos hajtású buszok felhasználási lehetőségeiben.

Újszerű felépítés

A Citea egyik legnagyobb dobása pedig az, hogy az akkumulátorait a tető helyett a padlójában hordja. Így nem foglalnak helyet az utastérből, maximális ülésszámot eredményezve, míg a jóval alacsonyabbra került tömegközéppont jelentősen javítja a busz menetstabilitását, valamint menetkényelmét. Sőt, még a jármű saját tömegét is csökkenti ez az innovatív megoldás, akárcsak a szintén újdonságnak számító, egyetlen kompozit elemből álló oldalfalak. Ezek ugyanis 15 százalékkal könnyebbek a hagyományos oldalfalaknál, miközben a rezgés- és zajszintet is mérséklik, valamint javítják az utastér hőszigetelését.

Innovatív klimatizálás

A fejlesztők az utastér klimatizálását is teljesen újragondolták. Különböző hőmérsékleti zónákat alakítottak ki a belsőtérben, ami az egyéni komfortérzet javítása mellett az energiafogyasztást is csökkenti. Ezt pedig a VDL saját fejlesztésű hőszivattyús rendszere biztosítja, amelynél a hő hatvan százaléka a padló felől sugárzik ki. A kettős rétegű üvegezés további tíz százalékkal mérsékli az energiafelhasználást.

Ergonomikusabb munkahely

Sokat javult a járművezetői munkahely ergonómiája is. Az ideálisabb üléshelyzet mellett tágabb tartományban állítható a kormányoszlop, kisebb a kormánykerék erőigénye, sőt, a vezető még a pedálok helyzetét is állíthatja. Ezenkívül több tárolóhely áll a rendelkezésére, továbbá a holland gyártónál a biztonsági rendszerek fejlesztésére is nagy figyelmet fordítottak. Persze már az önvezető funkciókkal is foglalkoznak, aminek eredményei a közeljövőben jelennek majd meg.

Energiatakarékos megoldások

A jobb hőszigetelés, az intelligensebb vezérlőszoftver, az új hajtáslánc, az innovatív légkondicionáló berendezés, a kisebb légellenállás és saját tömeg, valamint több más intézkedés együttesen nem kevesebb mint 25 százalékkal csökkentette a Citea energiafogyasztását. Természetesen ez is hozzájárul a már említett lenyűgöző hatótávolságához. A VDL Bus & Coach az új generációs városi buszát idén novemberben egy nagyszabású rendezvény keretében mutatja be élőben is a szaksajtó, illetve az ügyfelek számára.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Felfelé terjeszkedő villamosítás

Miután a Mercedes-Benz megkezdte a városi, illetve város környéki fuvarfeladatokra optimalizált eActros és eEconic sorozatgyártását, most már a távolsági és építőipari alkalmazásokra megfelelő elektromos nehéz-tehergépjárművek fejlesztésére összpontosít. A hannoveri IAA kiállításon bemutatta az eActros LongHaul…

Újszerű megközelítéssel

Tanulmányjárműként bármelyik gyártó jóformán bármit bemutathat, sokszor még működő kezelőelemekkel vagy hajtással sem rendelkeznek ezek a látványos koncepciók. A Volta Zero azonban hamarosan sorozatgyártásba kerül az MAN által nemrég értékesített steyri üzemben. Érdemes tehát odafigyelni…

Közúti óriásdrón

Több szempontból is különleges és jövőbe mutató tanulmányjármű a Hyundai Trailer Drone, ugyanis önvezető és üzemanyagcellás hajtású egyszerre. Ráadásul a vasúti kocsiktól ellesett felépítésének köszönhetően rendkívül jól manőverezhető is. Nem csoda, hogy elnyerte az igen…

Már apraja-nagyja elektromos

Elektromos hajtású teherautók áradatával vett részt a Daimler Truck idén szeptemberben a 2022-es hannoveri IAA haszonjármű-kiállításon, kifejezve azt a célját, hogy hamarosan már csak helyileg nulla károsanyag-kibocsátású járművek szerepeljenek a kínálatában. A különféle alkalmazású és…

Ne szalassza el a legjobb ajánlatainkat

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tájékoztatjuk akcióinkról, újdonságainkról.

Tovább a feliratkozásra