Felvillanyozó sokoldalúság

Mostanság szinte egymást érik a tisztán elektromos hajtású kishaszonjárművek bemutatói. Így már a piac két meghatározó szereplőjének, azaz a PSA-csoport legnagyobb francia típusainak villamosított változatairól is lehullt a lepel. Ráadásul a Citroën ë-Jumper és a Peugeot e-Boxer sok vetélytársával ellentétben többféle méretben, illetve felépítéssel is készül.

Közzétéve:

Nem véletlen az elektromos kishaszonjárművek piacán megfigyelhető valóságos termékoffenzíva. Az európai városokban sorra vezetik be a szigorú behajtási korlátozásokat, illetve jelölik ki a védett övezeteket, ahova olykor csak helyileg nulla károsanyag-kibocsátású gépjárművek léphetnek be. Emellett a legtöbb országban számottevő állami támogatások és különféle kedvezmények is igyekeznek a villamosítás irányába terelgetni az üzemeltetőket. Míg a Peugeot felmérése szerint a kisáruszállítók négyötöde kétszáz kilométernél kevesebbet fut naponta, ami ma már az akkumulátoros elektromos kishaszonjárművek számára nem egy elérhetetlen távolság.

Változatos paletta

 

Ma még ritkaságszámba megy, hogy egy elektromos kishaszonjármű ne csak egyetlen méretváltozatú furgonként készüljön. Ezért a Citroën ë-Jumper és ikertestvére, a Peugeot e-Boxer egyik legerősebb ütőkártyája az, hogy háromféle tengelytávolság, négyféle hosszúság és háromféle magasság, 8 és 17 köbméter között ötféle raktérméret, sőt, nemcsak furgon, hanem rövid- és duplafülkés, illetve fosztott alvázas kivitel is szerepel a kínálatukban. Szintén szép eredmény, hogy a hasznos teherbírásuk elérheti az 1890 kilogrammot, az akkumulátorokat pedig sikerült úgy elhelyezni a padló alatt, hogy nem csökkentik a furgonok rakterének méreteit.

Választható kapacitás

 

A francia csoport fejlesztői még az akkumulátorcsomag kapacitását tekintve is teremtettek választási lehetőséget az ügyfeleknek. A 37 kilowattórás csomaggal az L1 és L2 hosszúságú modellek akár kétszáz kilométert is megtehetnek egy feltöltéssel a WLTP-ciklus alapján, tehát már ez is megfelelhet az üzemeltetők nyolcvan százalékának az említett felmérés szerint, miközben a hetven kilowattórás pakk az L3 és L4 hosszúságú járműveknek 340 kilométer hatótávolságot is biztosíthat. A fedélzeti töltő legfeljebb 22 kilowatt teljesítményű töltést tesz lehetővé, így a kisebb akkucsomag öt, a nagyobb pedig kilenc óra alatt csurgatható tele elektronokkal. Azonban egy ötven kilowattos nyilvános töltőoszlopról egy órán belül nyolcvanszázalékosra „feltankolható” a 37 kilowattórás csomag. A gázolajbetöltő nyílás helyén egyébként egy type 2-es, illetve egy CCS 4-es csatlakozó áll rendelkezésre a feltöltéshez. Az energiatárolókból pedig egy kilencven kilowatt, vagyis 122 lóerő legnagyobb teljesítményű és 260 newtonméter maximális nyomatékú villanymotor táplálkozik. A megfelelő hatótáv biztosítása érdekében viszont a legnagyobb sebességet száztíz, a négy tonna össztömegű modelleknél pedig kilencven kilométer/órában korlátozta a gyártó.

Apró különbségek

 

Az ë-Jumper és az e-Boxer fülkéjében azonban nem található semmi égbekiáltó eltérés a dízelmotorral hajtott testvéreikhez képest. A hagyományos váltókar helyét irányváltó gombok vették át (D, N és R), míg a visszapillantó tükörbe rejtett kijelző az elektromos üzemmódhoz kapcsoló adatokat mutatja, mint például az akkumulátorok töltöttségi szintjét és a még rendelkezésre álló hatótávot. A bőséges alapfelszereltség mellé sok korszerű vezetéstámogató funkció választható, így aktív vészfékezés, sávelhagyásra figyelmeztetés, holttérfigyelés, táblafelismerés és automatikus távfénykapcsolás is.

Specifikus szolgáltatások

 

Ráadásul nemcsak a két modell vonzó műszaki paraméterei könnyítik meg az üzemeltetőknek az átállást az elektromos hajtásra, hanem gyártóik széles körű szolgáltatásai is, amelyek például a nyilvános töltők kiválasztását és használatát, valamint az útvonaltervezést is segítik. A mobilitásgarancia mellett pedig azt is garantálják a franciák, hogy nyolc év vagy 160 ezer kilométer után sem csökken hetven százalék alá az akkumulátorcsomag kapacitása. A seveli üzemben készülő elektromos modelleket még idén elkezdik bevezetni az európai piacokra.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Önök kérték

Ford kishaszonjármű? Hát a Transit! Sokunknak érthető módon a Ford rendkívül népszerű furgonja ugrik be elsőre. A VIARENT kínálatában is e modellsorozat képviseli az amerikai konszern flottamenedzsmentre összpontosító, globális Ford Pro haszonjármű-üzletágát. Márpedig az igazi…

Globális szerepben

Több milliárd svéd koronás beruházással erősíti globális termékkínálatát és versenyképességét az elkövetkező évekre a Volvo Trucks. A cél olyan technikák kifejlesztése, amelyekkel lehetővé válik a 2040-re kitűzött nulla nettó szén-dioxid-kibocsátás. Ennek részeként új belső égésű…

Állandó megújulás

Aligha tétlenkedtek az év első felében a Volkswagen Haszonjárművek konstruktőrei, legyen éppen szó új kivitelekről, a felszereltségi kínálat bővítéséről vagy hatótávnövelésről. A fejlődés azonban nem áll meg, a hannoveriek pedig fáradhatatlanul több és több újdonsággal…

Meggyőző érvelés

Lépten-nyomon a nehézkategóriájú távolsági fuvarozás villamosításának gigászi feladatáról olvashatunk. A tisztán elektromos, akkumulátoros teherautó napjainkra már itt sem csupán egy távoli jövőkép, a kategória vezető gyártói a legkülönfélébb módokon igyekeznek is ezt bizonyítani vásárlóiknak. Mi…