Füstmentes cirkáló

Nemcsak Európában ég villamosítási lázban a tehergépjármű-ipar, hanem Észak-Amerikában is. Bemutatkozott az Egyesült Államok piacán vezető szerepet betöltő nehézkategóriás nyerges vontató, a Freightliner Cascadia teljesen elektromos hajtású változata. Az akár 370 kilométer hatótávolságot is elérő eCascadia kiszállítása az ügyfeleknek várhatóan még az idén elkezdődik.

Közzétéve:

Több mint négy évig tartó, 1,6 millió kilométernyi üzemeltetői tesztelés és alapos fejlesztés után idén májusban a Daimler Truck amerikai márkája, a Freightliner leleplezte a tisztán elektromos hajtású eCascadia modellt. A közel ötven ügyfélnél mindennapos fuvarfeladatok ellátása során végzett tesztelés eredményei alapján az újdonság többféle akkumulátorcsomaggal és hajtásváltozattal áll rendelkezésre, hogy a legtöbb felhasználási terület igényeinek eleget tehessen.

Személyre szabható hajtáslánc

A Daimler Truck világszerte egységes műszaki alapokat alkalmazó stratégiájának megfelelően az eCascadia hajtásáról ugyanaz a házon belül kifejlesztett elektromos hajtáslánc gondoskodik, mint a Mercedes-Benz eActros és eEconic esetében, vagyis az ePowertrain. Ennek lelke az eAxle elnevezésű hajtott tengely, amely a villanymotort, az erőátvitelt és a különleges elektronikus vezérlést is magában foglalja egy kompakt egységben. Az egymotoros változat legnagyobb teljesítménye 320, míg a kétmotorosé 470 lóerő. Az ügyfelek 194, 291 és 438 kilowattóra kapacitású lítiumion-akkumulátorcsomagok közül választhatnak, és a legnagyobb töltőteljesítmény esetén még az utóbbi is feltölthető két óra alatt, illetve másfél óra alatt elérhető a nyolcvan százalékos töltöttségi szint. A 37 tonna legnagyobb megengedett szerelvényössztömegű eCascadia specifikációtól függően akár 370 kilométert is megtehet egyetlen feltöltéssel. Ehhez az is hozzájárul, hogy az elektromos hajtáslánc kisebb hűtésigénye miatt lezárhatták a motortérfedél levegőbeömlőit, illetve áttervezhették a hűtőrácsot, ami csökkentette a légellenállási együtthatót.

Biztonságból is jeles

Az eCascadia a biztonság terén is igencsak előremutató, ugyanis ezzel a modellel debütál a Freightliner kínálatában az aktív oldalsó holttérfigyelő (Active Side Guard Assist – ASGA). Ez jobbra kanyarodáskor a szokásos fény- és hangjelzésen kívül automatikus fékezéssel is segíti elkerülni az ütközést a holttérben tartózkodó gyalogosokkal vagy kerékpárosokkal. Szintén az eCascadia kapja meg először a márkánál alapfelszerelésként az aktív sávtartót (Active Lane Assist – ALA), amely kettes szintű önvezetést tesz lehetővé.

Szolgáltatásokkal körbepárnázva

Persze a Freightliner sem csak önmagában kínálja az elektromos nehéz-teherautóját, hanem egy teljes körű megoldás részeként. A Detroit eConsulting személyre szabott szaktanácsadással, a szükséges töltőinfrastruktúra megtervezésével és a Detroit eFill Chargers töltők széles választékával áll az ügyfelek rendelkezésére. Míg a kifejezetten az eCascadia modellhez kifejlesztett, innovatív Detroit Connect eServices hálózatba kapcsolhatósági szolgáltatások maximális üzemidőt és termelékenységet biztosítanak az üzemeltetőknek. Ezek közé tartozik például a töltésmenedzsment, amely lehetővé teszi több jármű lépcsőzetes, csúcsidőszakon kívüli, illetve részleges töltését. Továbbá hasznos kimutatásokat nyújt a telephelyi töltő kihasználtságáról és az elért szén-dioxid-megtakarításról. Míg az eRange a jármű paramétereitől a terhelésen, az időjáráson és a forgalmon át a domborzati adatokig számos tényező figyelembevételével a lehető legpontosabban kiszámítja a várható hatótávolságot. Természetesen a Detroit Connect távolról végzett termék-, illetve szoftverfrissítéseket is lehetővé tesz. Mindezek alapján az eCascadia éppolyan népszerű lehet majd az elektromos nyerges vontatók körében, mint a Cascadia a dízelek között.

 





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Kettős jubileum

Olykor különösen nevezetes évek köszöntenek ránk, s nincs ez másként a teherautók világában sem. Mindjárt kétszeresen ünnepelhet ugyanis 2026-ban a Mercedes-Benz. Egyfelől a rovatunkban is bemutatott, legendás ősök nyomdokain idén érkezett el a teherautó születésének…

Önök kérték

Ford kishaszonjármű? Hát a Transit! Sokunknak érthető módon a Ford rendkívül népszerű furgonja ugrik be elsőre. A VIARENT kínálatában is e modellsorozat képviseli az amerikai konszern flottamenedzsmentre összpontosító, globális Ford Pro haszonjármű-üzletágát. Márpedig az igazi…

Globális szerepben

Több milliárd svéd koronás beruházással erősíti globális termékkínálatát és versenyképességét az elkövetkező évekre a Volvo Trucks. A cél olyan technikák kifejlesztése, amelyekkel lehetővé válik a 2040-re kitűzött nulla nettó szén-dioxid-kibocsátás. Ennek részeként új belső égésű…

Állandó megújulás

Aligha tétlenkedtek az év első felében a Volkswagen Haszonjárművek konstruktőrei, legyen éppen szó új kivitelekről, a felszereltségi kínálat bővítéséről vagy hatótávnövelésről. A fejlődés azonban nem áll meg, a hannoveriek pedig fáradhatatlanul több és több újdonsággal…