Hidrogént tüzelő oroszlán

Már fel sem kapjuk a fejünket, ha valamelyik gyártó bemutat egy hidrogénüzemű nehéz-tehergépkocsit, legyen szó nagymúltú vállalatról vagy frissen induló vállalkozásról, illetve együttműködésről. Az MAN is bejelentette, hogy megkezdi a hidrogénnel hajtott hTGX üzemeltetői tesztelését, illetve kis sorozatú gyártását, azonban ez a szokásos megoldással szemben nem üzemanyagcellás hajtásláncot kap, hanem hidrogénnel működő belső égésű motort.

Közzétéve:

Nem új keletű ötlet a hidrogéntüzelésű belső égésű motor alkalmazása az MAN vállalatnál, ugyanis az oroszlános gyártó már az 1996-os hannoveri IAA kiállításon bemutatott egy ilyen erőforrással ellátott SL 202 városi buszt. Akkor egy földgázüzemű motort alakítottak át hidrogéntüzelésűre. A járművet közel egy évig tesztelték Erlangen városában, amely során 13 ezer kilométert tett meg összesen hatvanezer utast szállítva. A busz ezt követően Münchenben teljesített sikeresen menetrend szerinti járatokat. Majd 1998-ban három hidrogénüzemű csuklós buszt állítottak szolgálatba a müncheni repülőtéren, amelyek egészen 2008-ig dolgoztak ott. Sőt, 2006 és 2009 között további 14 hidrogénhajtású buszt is forgalomba helyeztek, miközben az ígéretes alternatíva fejlesztése sem állt le a vállalatnál. Most pedig az MAN az első európai gyártóként készít el egy kisebb sorozatot hidrogénüzemű belső égésű motorral hajtott tehergépjárművekből. A körülbelül kétszáz hTGX modell német, holland, norvég, izlandi és Európán kívüli ügyfeleknél áll tesztüzembe 2025-ben.

Kedvező paraméterek

A hTGX elsősorban olyan különleges alkalmazási, illetve földrajzi területekre kínál nulla károsanyag-kibocsátású minősítést biztosító alternatívát az akkumulátoros elektromos járművekre, ahol az alvázon a sajátos tengelyelrendezés vagy felépítmény miatt nincs elegendő hely a kellő kapacitású akkumulátorok elhelyezésére, illetve nem áll rendelkezésre a megfelelő töltőinfrastruktúra. Ilyen felhasználás lehet nagy tömegű áruk mozgatása például az építőiparban, a tartányos fuvarozásban vagy a rönkszállításban. Ezért az MAN új, H45 típusú hidrogénmotorja a jól bevált D38-as dízelmotoron alapul. Legnagyobb teljesítménye 520 lóerő, amelyhez 2500 newtonméter maximális nyomaték társul 900 és 1300 közötti fordulatszámon. A közvetlen hidrogénbefecskendezés gyors gázreakciókat biztosít. A jármű üzemanyagpalackjai 700 bar nyomáson legfeljebb 56 kilogramm hidrogéngázt tárolhatnak, a feltöltési idő kevesebb mint 15 perc, a 6×2-es, illetve 6×4-es modellek hatótávolsága pedig elérheti a hatszáz kilométert.

Túl a haszonjárműveken

A hTGX modell persze amellett, hogy ígéretes alternatívát nyújt bizonyos területeken az akkumulátoros elektromos hajtásra, a hidrogénnel működő üzemanyagcellás technika számára is jól előkészíti a terepet az oroszlános márkánál, amely az évtized vége felé érhet meg élet-, sőt, versenyképes megoldásként a piaci bevezetésre. Ráadásul az MAN nemcsak a haszongépjárművek számára fejleszti a hidrogéntüzelésű belső égésű erőforrásokat, hanem az MAN Engines motorgyártó részlegnél például hójáró járművekhez, hajókhoz, vonatokhoz, építőipari munkagépekhez és darukhoz is, továbbá hőfejlesztő központokban és villamos erőművekben is bevethető ez a technika.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

A VIARENT újabb lépést tett Szlovákiában: felvásárolta az MHC Mobility nehézjármű flottáját

A VIARENT – Közép-Európa meghatározó haszonjármű-bérbeadó vállalata – tovább erősíti jelenlétét Szlovákiában: sikeresen felvásárolta az MHC Mobility Slovakia nehézgépjármű flottáját. Az akvizíció stratégiai jelentőségű mérföldkő a vállalat régiós terjeszkedésében, és új szintre emeli szolgáltatási kapacitását…

Előny a négyzeten

Már ma is többféle tisztán elektromos zárt furgon sorakozik a VIARENT bérautó-kínálatában, a bérautók specialistája azonban hallgatva az idők szavára tovább bővíti villanypalettáját. Feltétlenül érdemes hát végiggondolni, vitathatatlan környezetvédelmi erényeik mellett milyen gazdaságossági előnyökkel szolgálhatnak…

Globális játékos

Kőkemény pickup, elnyűhetetlen terepjáró, masszív és megbízható teherautók. Ennyi? Korántsem! Noha a Delta-Truck Kft. palettájára tekintve is egyből látható, hogy az Isuzu márka Európában közismert kínálata sem éppen szűkös – a több mint kilencven esztendős…

Nehézsúlyban is biztonságosan

Hatalmas kerekeken és súlyos rakományokkal robogó, leginkább tehervonatra emlékeztető kamionkonvojok – és napi szinten súlyos balesetek. Ki ne rettent volna már meg egyszer-egyszer a szemből elhúzó vagy épp közvetlenül mellettünk dübörgő, negyventonnás szerelvényektől? Miután az…

Az új transporter

Úgy tartja a hagyomány, hogy valamikor közvetlenül a háború után egy holland üzletember, bizonyos Ben Pon, a Volkswagen wolfsburgi gyárába látogatott, hogy a Bogár exportjáról tárgyaljon. A gyárudvaron helyben barkácsolt kis targoncára lett figyelmes, a…