Hitelesített hatékonyság

Amikor a DAF 2017 tavaszán bemutatta az átfogóan továbbfejlesztett XF típust, akkor a gyártó a módosítások eredményeként hét százalékkal kisebb átlagos üzemanyag-fogyasztást ígért. Nos, azóta számos teszt igazolta az új XF kiemelkedő takarékosságát, például egy Hollandia és Magyarország között végzett összehasonlító teszt, illetve egy hazánkban valós fuvarfeladatok teljesítése közben végrehajtott belföldi méréssorozat is.

Közzétéve:

Kezdjük a nemzetközi teszttel! A DAF tapasztalt szakemberei úgy választották ki a kifutó és az új generációjú XF vontatót, hogy a specifikációjukban csak a 2017-es újdonságok jelentsék a különbséget. Tehát az alaposan továbbfejlesztett, 460 helyett 480 lóerős és kedvezőbb nyomatékleadási jellegű MX-13 motor, az eddigi ZF AS Tronic helyett a ZF TraXon automatizált sebességváltó, a 2,53 helyett 2,21 áttételű hátsó tengely és az új hajtásláncvezérlő szoftver, hogy csak a legfontosabbakat említsük.

A két szerelvény azonos abroncsnyomás- és légterelő-beállításokkal, egyformán közel teljes terheléssel és egymás mögött legalább ötszáz méteres követési távolsággal haladt a normál közúti forgalomban végzett teszt során, a félpótkocsikat pedig félúton megcserélték. Mindkét szerelvényt egy-egy tapasztalt, profi gyári tesztpilóta vezette, azonos beállításokkal. Az üzemanyag-fogyasztást az FMS és a CAN adatait használó elektronikus rendszerrel, valamint hőmérsékletméréssel korrigált teletankolásos módszerrel is regisztrálták. A nagyon gondosan és szakszerűen végrehajtott összehasonlító teszt eredményeként az XF új generációját képviselő szerelvény Hollandia és Magyarország között Csehországon, Szlovákián át 7,2, míg visszafelé Ausztrián keresztül 7,4 százalékkal kisebb átlagfogyasztást ért el, mint a kifutó, 2015-ös generációjú referenciajármű.

Nem sokkal később az új XF egy belföldi üzemeltetői teszten is bizonyított. A 480 lóerős, Super Space Cab fülkéjű, mega kivitelű modellt sok rakodással járó valós fuvarfeladatok teljesítése közben figyelték meg három hétig. A szerelvény ez alatt 6316 kilométert tett meg Budapest, Győr, Nagykanizsa, Miskolc, Csenger és Békéscsaba érintésével, autópályákon és főútvonalakon egyaránt, átlagosan 36 tonna összgördülőtömeggel. Az üzemeltetési körülmények meghatározásához jó támpontokat ad, hogy a gépkocsivezető 78,3 százalékban használta a sebességtartó automatikát, az átlagsebesség 63,9 kilométer/óra volt, az alapjárati üzemelés aránya meghaladta a 7,5 százalékot és mindvégig működött a légkondicionáló. Mindezek tükrében az új XF 480 Super Space Cab modell 25,4 liter/100 kilométeres átlagfogyasztása kiválónak mondható.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

A családban marad

Ha nem is mostohagyerekként, de egyfaja „kiegészítőként” vagyunk hajlamosak kezelni a haszonjárművek felépítménygyártását – különösen, ha kisteherautókról van szó. Pedig napjaink sokrétű felépítményei gyakran éppoly kifinomult és csúcstechnológiájú termékek, mint az őket hordozó járművek. Pontosan…

Sötét lovag

Nagy visszatérő bő egy évtized után: ősszel ismét megjelent a Volkswagen Haszonjárművek kínálatában az Amarok Dark Label. A tetőtől talpig feketében pompázó különleges modellváltozat ősszel már a népszerű pickup új generációjában is megszületett. A régi-új…

Spéci a király

G-osztály? Uncsi. Tuningolt G-osztály? Egy fokkal jobban hangzik. Monster terepes G-osztály? Kezd érdekelni! Unimog? Alakul már… Unimog luxusfelszereltséggel? Ez az! Nyolcvanesztendős jubileuma alkalmából egészen különleges showmodell tűnt fel a Mercedes-Benz Unimog palettáján.

Városi legenda

Tavasszal lesz nyolc esztendeje, hogy bemutatkozott a Volvo Trucks első tisztán elektromos teherautója. Noha gyártása csak a következő évben indult be, már egyértelmű volt: új korszak köszöntött be a skandináv gyártó háza táján. Azóta Göteborgban…

Közkedvenc villanyhajtással

Aligha szükséges ecsetelni a Fiat Ducato népszerűségét. Legyen éppen szó furgonról, felépítményezett fülke-alvázról vagy speciális integrált átépítésekről, a kis- és középvállalkozások, illetve a nagy flották egyaránt keresett mindenese igazi közkedvencnek számít. Bő egy éve pedig…