Így képzeli a Mercedes-Benz a jövő városi kishaszonjárművét

Jelentős kihívások előtt áll a nagyvárosi személy- és áruszállítás. A következő két-három évtizedben rohamosan nő majd a zsúfoltság és a közlekedési, illetve szállítási igény a városiasodás miatt, amit hatékonyan, biztonságosan és környezetkímélőn kell megoldani. A Mercedes-Benz egy önvezető, elektromos hajtású, cserefelépítményes koncepcióban látja a probléma kulcsát: ez a Vision Urbanetic. 

Közzétéve:

Hannoverben, az IAA kiállításon testközelből is megismerkedhettek a látogatók ezzel a különleges gépkocsival. A jármű alapvetően két részből áll, az önvezető, elektromos hajtású alvázból, azaz gördeszkából és az éppen aktuális felhasználáshoz megfelelő cserefelépítményből, vagyis modulból. A gördeszka foglalja magában az akkumulátort, a villanymotort és az érzékelők egész seregét, ezért akár felépítmény nélkül is önmaga közlekedhet. A biztonság érdekében a jármű az előtte tartózkodó gyalogosnak egyértelműen jelzi, hogy látja őt és megvárja, hogy az illető átkeljen az úton.

 

Áru- és személyszállításra is

A gyártó kezdetben két modult mutatott be. Az áruszállításra alkalmas felépítmény igen sokoldalúan használható, például kiszállítódrónok bázisa lehet vagy csomagautomata is kialakítható benne. A kiállított csomagszállító felépítmény az 5,14 méteres jármű esetében 3,7 méter hosszú, 2,03 méter magas, tíz köbméteres, részben duplaszintű rakteret nyújt. A padlóban és az emeleten pneumatikus görgők segítik a be- és kirakodást. A logisztika teljesen automatizálható, valós idejű nyomkövetéssel, hőmérséklet- és rázkódásnaplózással. Az utasszállító modul pedig nyolc ülő- és négy állóhelyet kínál a faburkolattal és hasított bőrrel elegánssá tett utasterében, ahol a tetőn körbefutó fényújság a következő megállóról és a látványosságokról is tájékoztat. A modulok cseréje nagyon gyorsan és egyszerűen elvégezhető. A rendszer először hidraulikusan letalpal és megemeli a járművet, majd kitolja oldalra a hátsó kerekeket, így a felépítmény sínen lecsúsztatható hátrafelé.

Intelligens szervezés

Az önvezető, tisztán elektromos és nagy mértékben automatizált rendszer egyik legjelentősebb előnye, hogy az akkumulátor töltéséhez és a karbantartáshoz szükséges időtől eltekintve éjjel-nappal bevethető. A helyi információkat, például rendezvényeket vagy ünnepeket figyelembe véve tervezi meg a szállítási igényt, sőt, tanul ezekből, hogy legközelebb előre felkészülhessen. Az időjárást, a beérkező igényeket és azok sürgősségét szintén figyeli. Ezáltal olyan területeken és időszakokban is alkalmazható, ami járművezetővel nem lenne kifizetődő.

Gördülékenyebb logisztika

A csillagos márka koncepciója a logisztikai folyamatokat is optimalizálhatja, hiszen a járműnek nem kell megvárnia, amíg végre sorra kerül a lerakóhelyen. Csak beérkezik, leteszi a felépítményt, és már mehet is tovább. Amikor átvették és kipakolták a felépítményt, majd elviszi egy másik gördeszka, akár már rakottan a még jobb kihasználtság érdekében. Például az építőanyagokat és szerszámokat előző éjszaka kiviheti a munkaterületre, ahol mobil raktárként vagy műhelyként is szolgálhat. Így a munkások reggel egyből mehetnek a helyszínre. Ráadásul a zsúfolt városokban nem kell parkolóhelyet vadászni a kishaszonjárműnek.

Nem muszáj birtokolni

Az elképzelés további fontos része, hogy a jármű közösségi megosztó rendszerben is működtethető, ahol a felhasználók okostelefonos alkalmazás segítségével kedvező havi díjért vagy eseti alapon is igénybe vehetik. Az utasok egyszerűen, az alkalmazáson keresztül foglalhatnak maguknak járművet az utazásukhoz, és hasonlóképpen a kisáruszállítót keresők is igényeikre szabhatják a járműhasználatot. A Mercedes-Benz Vision Urbanetic tanulmány kapcsán tehát a csillagos márka fejlesztői igen alaposan átgondolták a közeljövő városi közlekedési rendszereinek lehetőségeit.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Szívből jövő segítség

Mindig is kiemelt figyelmet fordított a Viarent Kft. a társadalmi felelősségvállalásra, elég csak a rendszeres, nagyszabású karácsonyi adománygyűjtéseket említeni. Ezért amikor a hátrányos helyzetű gyermekek sorsának javításával foglalkozó Csillagfény Alapítvány megkereste a haszonjárművek bérbeadása terén…

Vigyázz! Pihenj!

Jelenleg csak a 3,5 tonna feletti össztömegű gépjárművekben kötelező a menetíró, azaz a tachográf használata, azonban 2026. július 1-jétől a nemzetközi fuvarozásban részt vevő, 2,5 tonnánál nagyobb össztömegű kishaszonjárművekre is vonatkozik majd ez a kötelezettség.…

Biztosan biztonságban vezet?

Sajnos a közúti ellenőrzési statisztikák azt mutatják, hogy a tehergépkocsi-vezetők körében még mindig jelentős arányt képviselnek azok, akik nem használják szabályosan a biztonsági övet vezetés közben. Holott a biztonsági öv ezekben a járművekben is az…

Csúszós úton is biztonságban

Hétvégén beköszönt az ősz, ami azt jelenti, hogy az elkövetkező hetekben egyre többször kell majd esőben, vizes utakon közlekednünk. Novemberben már a hajnali fagyok miatt jeges útszakaszokkal is találkozhatunk, majd leeshet az első hó. Az…

Ne hajtsunk a trófeákra!

Sajnos hazánkban is bárkivel könnyen előfordulhat, hogy furgonjával vagy teherautójával elgázol egy úttestre tévedt nagyobb vadállatot, jellemzően őzet, szarvast vagy vaddisznót. Az ilyen balesetek általában az állat számára végzetesek, a gépjárműben jelentős anyagi kár keletkezik…

Ne szalassza el a legjobb ajánlatainkat

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tájékoztatjuk akcióinkról, újdonságainkról.

Tovább a feliratkozásra