Jubileumi DAF haszongépjármű

Idén ünnepli fennállásának 90. évfordulóját a DAF Trucks, amely egy kis kovácsműhelyből mára a világ egyik legnagyobb tehergépkocsi-gyártójává fejlődött. Az alapító, Hub van Doorne munkássága és műszaki zsenialitása előtt is tiszteleg a DAF XF haszongépjármű különleges jubileumi kiadása. A  korlátozott példányszámú 90th Anniversary Edition változat prémiumszínvonalú felszereltséggel, exkluzív külső-belső díszítőelemekkel és persze a rendkívül tágas Super Space Cab fülkével, valamint az 530 lóerős MX-13 motorral kedveskedik használóinak.

Közzétéve:

Igazán exkluzív modell lévén a DAF XF 90th Anniversary Edition mindössze 250 példányban készül, az európai kontinens piacaira 4×2-es, míg az Egyesült Királyság és Írország számára 6×2-es nyerges vontatóként. Ennek megfelelően minden példányt egyedi sorszámmal látnak el a gyárban, amely a belső díszbetéteken és az ajtók mögött a megvilágított, DAF logót viselő díszlécen is olvasható.

Egyedi külső

A jubileumi XF modellek háromféle elegáns metálfényezéssel rendelhetők: fekete (Special Black), vörös (Rouge Flamme) és kék (Jamaica Blue) színben. További ismertetőjegyük, hogy hűtőrácsukon kék vagy vörös díszcsíkok húzódnak. A járművek orrpaneljén, illetve a fülkék két oldalán és hátfalán pedig a DAF jól ismert, történelmi emblémája díszeleg, a márka gazdag múltja előtt tisztelegve.

Exkluzív beltér

Persze a belsőtérben is exkluzív, egyedi környezet várja a DAF márka történelmére büszke haszongépjármű-vezetőket. A hősidőkre emlékeztető embléma dombornyomatként a bőrkárpitozású, légrugós ülések fejtámláján, a szintén bőrkárpitozású ajtókárpitokon, a műszeregység központi kijelzőjén (Driver Information Panel), valamint a csúcsszínvonalú multimédiás és navigációs rendszeren is visszaköszön. Magától értetődően a multifunkciós kormánykerék is bőrbevonatú.

Csúcsfelszereltségű haszongépjárművek

Mindemellé rendkívül gazdag felszereltség is dukál. A jubileumi modellek automatikus légkondicionálót, tetőre szerelt álló helyzeti légkondicionálót, TruckPhone mobiltelefon-társítást, mikrohullámú sütőt, nagyméretű hűtőrekeszt és DAF Night Lock belső biztonsági ajtózárat is kapnak. Említést érdemelnek továbbá a LED-es fényszórók, a tetőbe épített Skylights szúrófényszórók, a kanyarvilágítás, az oldalburkolatok, a tetőn elhelyzett légkürtök, valamint az Alcoa könnyűfém keréktárcsák.

Különleges ajándékcsomag

És ez még nem minden! Mindegyik DAF XF 90th Anniversary Edition példányhoz sorszámozott, exkluzív ajándékcsomag is jár. Ez teljesen bőrből készült utazótáskát, bőrbetétekkel varrott, stílusos kabátot, különleges bőrtokban egy DAF Waterman tollat, szintén bőr hitelkártya-tárcát, valamint a jubileumi modellnek a DAF vezető formatervezője, Bart van Lotringen által készített rajzát tartalmazza. Így a nemes stílusú DAF XF 90th Anniversary Edition korlátozott példányszámú kiadás méltán állít emléket Hub van Doorne cégalapítónak, aki haszongépjárművei fejlesztésekor mindig is az innovatív műszaki megoldásokra, a funkcionalitásra és a járművezető kényelmére összpontosított.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

A családban marad

Ha nem is mostohagyerekként, de egyfaja „kiegészítőként” vagyunk hajlamosak kezelni a haszonjárművek felépítménygyártását – különösen, ha kisteherautókról van szó. Pedig napjaink sokrétű felépítményei gyakran éppoly kifinomult és csúcstechnológiájú termékek, mint az őket hordozó járművek. Pontosan…

Sötét lovag

Nagy visszatérő bő egy évtized után: ősszel ismét megjelent a Volkswagen Haszonjárművek kínálatában az Amarok Dark Label. A tetőtől talpig feketében pompázó különleges modellváltozat ősszel már a népszerű pickup új generációjában is megszületett. A régi-új…

Spéci a király

G-osztály? Uncsi. Tuningolt G-osztály? Egy fokkal jobban hangzik. Monster terepes G-osztály? Kezd érdekelni! Unimog? Alakul már… Unimog luxusfelszereltséggel? Ez az! Nyolcvanesztendős jubileuma alkalmából egészen különleges showmodell tűnt fel a Mercedes-Benz Unimog palettáján.

Városi legenda

Tavasszal lesz nyolc esztendeje, hogy bemutatkozott a Volvo Trucks első tisztán elektromos teherautója. Noha gyártása csak a következő évben indult be, már egyértelmű volt: új korszak köszöntött be a skandináv gyártó háza táján. Azóta Göteborgban…

Közkedvenc villanyhajtással

Aligha szükséges ecsetelni a Fiat Ducato népszerűségét. Legyen éppen szó furgonról, felépítményezett fülke-alvázról vagy speciális integrált átépítésekről, a kis- és középvállalkozások, illetve a nagy flották egyaránt keresett mindenese igazi közkedvencnek számít. Bő egy éve pedig…