Kamerák a tükrök ellen

Egyre több teherautó-gyártó kínálatában jelenik meg a tükröket helyettesítő kamerás rendszer, amely igen vegyes véleményeket és érzéseket vált ki a járművezetőkből. Aki még nem próbálta, általában elutasítja vagy legalábbis idegenkedik tőle. Aki már használja és megszokta, többnyire elégedett vele, de nem minden helyzetben. A Volvo Trucks szakemberei összegyűjtötték az előnyöket és hátrányokat.

Közzétéve:

Alapvető és törvényileg kötelező biztonsági berendezés a gépjárműveken a visszapillantó tükör, ezért csak a 2016-ban életbe lépett nemzetközi jogszabálymódosítással nyílt meg az út a tükröket részben vagy teljesen helyettesítő kamerás rendszerek előtt. A digitális megoldás legnagyobb előnye, hogy megszünteti a méretes tükrök kitakarása miatt keletkező holttereket, ráadásul a kamerák nagy látószöge olyan területekre is rálátást biztosít a jármű közvetlen környezetében, amelyek a tükrökből nem láthatók. Aki rendszeresen vezet nehéz-teherautót, annak nem kell bemutatni, hogy például egy körforgalomba behajtáskor mekkora teret kitakarnak maguk a visszapillantó tükrök.

Így a kamerás rendszerrel számottevően csökkenthető a holttér miatt bekövetkező közlekedési balesetek kockázata. Ezért például a londoni behajtáshoz is háromcsillagos látótérminősítést szerezhetnek a kamerás nehéz-teherautók. Emellett az elefántfülekhez hasonló tükrök elhagyása javítja a járművek aerodinamikáját, ami kisebb üzemanyag-fogyasztást és károsanyag-kibocsátást eredményez, sőt, a szélzajt is mérsékli. A Volvo Trucks tanulmánya szerint a tükröknél lényegesen kisebb kameraszárakkal akár 1,5 százalékkal is javulhat a tehergépkocsik üzemanyag-hatékonysága.

További előnyök

Ezenkívül a korszerű kamerás rendszerek olyan digitális funkciókat is kínálnak, amelyek a hagyományos tükröknél szóba sem jöhetnek. Például a jármű szélességéhez és hosszúságához beállítható segédvonalak a kijelzőkön megkönnyítik a pontos manőverezést és tolatást, míg a hátsó viszonyítási vonalak biztonságosabbá teszik a sávváltásokat. Továbbá a nagy látószögű tükrök az üveglap domborúsága miatt torzítanak, a digitális rendszerek viszont jól korrigálják ezt a képtorzulást, hogy valósághűbb képet nyújtsanak a jármű környezetéről.

Ha pedig a gépkocsivezető éjszaka gyanús hangokra lesz figyelmes a parkolóban, a függöny elhúzása, azaz a lebukás veszélye nélkül bekapcsolhatja a kijelzőket és a kamerák segítségével ellenőrizheti, hogy mi történik a járműve körül. A kamerák lencséjét vízlepergető üvegből készítik, házukat pedig úgy alakítják ki, hogy a légáramlatok segítsék a lencsék tisztán tartását. Ráadásul a járművezetőnek nem a vizes, illetve koszos ablaküvegen keresztül kell visszapillantania, ezért csapadékos időjárásban is előnyösebb lehet a kamerás megoldás. Sötétben is nagy segítséget jelentenek a kamerák, mert gyenge fényviszonyok esetén is jól látható képet adnak az állítható fényerejű kijelzőkön keresztül.

Nehézségek és hátrányok

Persze nem mindenben tökéletesek a kamerás rendszerek sem. A tükrökben háromdimenziós, míg a kijelzőkön kétdimenziós képet látunk, ami nehezíti a térérzékelést, ezért megszokást igényel. Ezenkívül a kijelzők képének felbontása sem olyan jó, mint a tükröké, ezért nem adnak olyan éles látást, persze a műszaki fejlődéssel ez is időről időre javul. Ráadásul a kijelzők méretét sem növelhetik bármeddig a tervezők, hiszen akkor már azzal okoznának holtteret. Megszokást igényel továbbá a kamerás rendszerek már említett digitális funkcióinak helyes alkalmazása is a mindennapos munka során a különféle forgalmi helyzetekben.

Mindezek következtében általában a hosszú távú fuvarozást végző gépkocsivezetők hamarabb hozzászoknak a digitális tükrökhöz, mint a városi elosztásban dolgozók. Az is megfigyelhető, hogy az idősebb sofőrök nehezebben fogadják el a kamerákat, kijelzőket és menüből elérhető funkciókat használó rendszert, mint a digitális megoldásokra nyitottabb fiatal generáció, éppúgy, mint a mobiltelefonok esetében. Szintén fontos szempontot jelentenek a javítási költségek. Tény, hogy sérülés esetén a kamerák cseréje drágább, mint a tükröké, ám a magas elhelyezésüknek, a jóval kisebb méretüknek és a rugalmasan elhajló kameraszáraknak köszönhetően lényegesen kisebb eséllyel kapnak ütést, mint a tükrök.

Melyik megoldás lesz a befutó?

Jelenleg tehát az egyértelmű előnyök mellett hátrányokat, illetve korlátokat is nyújtanak a kamerás rendszerek. Ám a folyamatos műszaki fejlődéssel ezek a hátulütők várhatóan mérséklődnek majd, a szigorodó biztonsági és energiahatékonysági követelmények mindenképpen a digitális tükrök elterjedését vonják maguk után és idővel bizonyára egyre többen megszokják, sőt, megszeretik ezek használatát. Emlékezzünk csak vissza arra, hogy bő húsz évvel ezelőtt úgy a járművezetők, mint az üzemeltetők körében milyen sokan elutasították az automatizált sebességváltókat a teherautókban, mára pedig teljesen általánossá és elfogadottá váltak még a speciális felhasználási területeken is. Ideje tehát megbarátkozni a gondolattal, hogy előbb-utóbb a kamerás rendszerek is kiszorítják a tükröket.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Az új transporter

Úgy tartja a hagyomány, hogy valamikor közvetlenül a háború után egy holland üzletember, bizonyos Ben Pon, a Volkswagen wolfsburgi gyárába látogatott, hogy a Bogár exportjáról tárgyaljon. A gyárudvaron helyben barkácsolt kis targoncára lett figyelmes, a…

Kishaszonjárművel is biztonságban

Korunk kaotikus közlekedési viszonyait nap mint nap megtapasztalva aligha meglepő, ha vonakodva adjuk fel modern személyautóink biztonságát. Amennyiben egy impulzusos bútorvásárlást követően magánemberként egy ismeretlen bérelt kishaszonjárműbe kell pattanni, akkor sem szeretnénk lemondani erről a…

VIARENT, út a bérléshez

Jó egy furgon a háznál – tartja a régi bölcsesség. Ezzel nehéz vitába szállni, hiszen előbb utóbb mindenki életében alakulnak olyan teendők, amelyek egy hétköznapi személyautó képességeit messze meghaladják. Legyen szó egy egyszerű bútorszállításról, költözésről,…

Atletikus teherhordók

Amikor szóba kerülnek a Ford kishaszonjárművei, általában nem a sivatagban, hegyi felfutón, vagy versenypályán száguldó járművekre gondolunk. Pedig megtehetnénk, hiszen a Ford Performance, a kékoválosok motorsportrészlege, furgonokból és pickupokból is eredményes versenyautókat farag.