Kemény munkára termett

Régi név, új jelentés. Korántsem új keletű a Land Rover berkein belül a Defender és a Hard Top név párosítása, ám korábban a keménytetős változatokra vonatkozott ez az utótag, mostantól viszont az új generáció áruszállító kivitelét jelöli. Ez egyúttal arra is utal, hogy az új Defender Hard Top igyekszik a továbbiakban a robusztus, igazi munkaterepjáró szerepét betölteni a patinás márka kínálatában.

Közzétéve:

Miután tavaly szeptemberben bemutatkozott a Land Rover Defender vadonatúj, korszerű műszaki alapokra helyezett nemzedéke, most megjelent a típus kifejezetten áruszállító kivitele. És miért kapta a Hard Top nevet? Annak idején kizárólag vászontetővel gyártották az 1948-ban bemutatott Land Rover Defendert, és csak két évvel később kerültek a kínálatba a leszerelhető keménytetővel ellátott változatok Hard Top néven. Ennek vonalvezetése és kétoldalt a hosszanti tetőívablakok a világ minden részén már-már ikonikus stílusjegyekké váltak. Nos, ezeket élteti tovább az új generációs Defender Hard Top immár fixen rögzített lemezteteje is, ezért érdemelte ki a jól ismert nevet.

Kishaszonjármű nagy erényekkel

A 90 és 110 hüvelykes tengelytávolsággal is választható Hard Top modellek alapvetően kétszemélyes fülkéjébe egy lehajtható pótülés rendelhető, hogy hárman is utazhassanak a terepjáróban. Az első üléssor mögött pedig egy praktikus, jól kihasználható tér várja a legkülönfélébb rakományokat. Méreteit, befogadóképességét egyelőre nem árulta el a Land Rover, csupán annyit, hogy strapabíró anyagok és jól átgondolt tárolási megoldások jellemzik, valamint az európai piacra kerülő modellek akár 3,5 tonnát is vontathatnak. Az pedig látszik a fotókon, hogy az oldalra nyíló hátfalajtón keresztül egy szabványos Euro-raklap is beemelhető targoncával a raktérbe.

Terepen sem vall szégyent

Az új Defender Hard Top a gyártó különleges járművek építésére szakosodott részlegénél (Land Rover Special Vehicle Operations) készül éppúgy önhordó karosszériával, mint a személyautó-változatok. Ám annyira nem kell elkeseredni az alvázas felépítés leváltása miatt, ugyanis az új megoldás a gyáriak szerint háromszor merevebb a legjobb létravázas szerkezetnél is. Szintén búcsút inthetünk a merevtengelyeknek és a laprugóknak, de az új, csavarrugós független felfüggesztésekkel, illetve a 110-es modellhez választható, elektronikus vezérlésű légrugózással is meggyőző terepjáró képességeket nyújt ez a különleges kishaszonjármű. Például a szabad hasmagasság mindkét változatnál legalább 291 milliméter, a 110-es első, középső és hátsó terepszöge pedig a légrugókkal megemelt karosszéria esetén 38, 28, illetve 40 fok. Ezenkívül a Defender Hard Top gázlómélysége elérheti a kilencszáz millimétert.

Körkörös felügyelet

Akár terepen, akár városban közlekedünk, fontos a jó kilátás minden irányban. Csakhogy ezt alaposan korlátozhatja, ha hárman ülnek a fülkében vagy tetőig pakolták a rakteret. Ilyenkor különösen hasznos a hátrafelé néző kamerát használó ClearSight Rear View tolatássegítő rendszer. Míg a 3D Surround Camera berendezés a középkonzol érintőkijelzőjén megjelenített madártávlati képpel segíti a szűk helyeken is biztonságos manőverezést. Sokaknak gondot okoz vontatmánnyal tolatni. A Land Rover már erre is kínál intelligens támogatást, a gépkocsivezető a középkonzol forgókapcsolójával egyszerűen és pontosan irányíthatja a szerelvényt hátramenetben.

Hálózatba kapcsolva minden terepen

Korunk elvárásainak megfelelően az új Pivi Pro információs és szórakoztatórendszer érintőkijelzőjéről könnyen vezérelhető a jármű számos funkciója, és persze Apple CarPlay, illetve Android Auto telefon-áttükrözést is kínál. Emellett a Pivi Pro a gépkocsi különféle rendszereihez szoftverfrissítések letöltésére is használható. Míg az üzemeltetők a Remote okostelefonos alkalmazás segítségével bárhonnan figyelemmel kísérhetik a gépkocsi földrajzi helyzetét, üzemanyagszintjét és az út előzményadatait. A Defender Hard Top tehát új dimenziókba lépett a biztonság, a kényelem és a digitalizáció terén, miközben a gyártó ígérete szerint az eddigi legkeményebb és legjobb képességű összkerékhajtású kishaszonjárműve.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Mestermű finomításokkal

Noha tavaly a „Nemzetközi Év Furgonja” díjat is elnyerte a Renault Master negyedik generációja, tervezői e tekintélyes elismerés birtokában sem ülnek babérjaikon. A fülkéktől az akkumulátorokon át egészen a biztonsági rendszerekig terjedő fejlesztéseikkel tökéletesítették tovább…

Messzire is elektromosan

Úton-útfélen az elektromos autók dinamikus fejlődéséről hallhatunk. Ám ha létezik gyors előrelépés e területen, annak leginkább a tisztán elektromos teherautók világában lehettünk tanúi. Ami itt nem is olyan rég még futurisztikus fantáziának tűnt, mára hétköznapi…

Hulladékgyűjtő – hulladékból

Újrahasznosítás, természetes és természetes alapú anyagok, körkörös gazdaság –ezek a környezetünk és erőforrásaink megóvása, illetve a hosszú távú fenntarthatóság alappillérei. Fő forrásuk a hulladék feldolgozása, ami persze annak begyűjtésével indul – és korszerű járműveket igényel.…

Aranydukát

Megasiker – aligha kínálnak haszonjárművet annyi márka neve alatt, mint a Fiat Ducato immár közel fél évszázados modellcsaládját. Először Itália, majd Európa, mára pedig az egész világ kedvenceként, valóban párját ritkító sikertörténetre tekinthet vissza ez…

Sivatagi suszter

Ne sutor ultra crepidam, azaz a suszter maradjon a kaptafánál, szól a jól ismert, antik római közmondás. Kétségkívül nehéz vitába szállni több ezer éves bölcsességekkel, ám azért adódhatnak kivételek. Mint például az immár legendás, tavaly…