Körforgásba kapcsolva

Környezetvédelmi szempontból valóságos áttörést hozhat a Michelin által koordinált BlackCycle európai projekt. Ennek célja ugyanis nem más, mint a leselejtezett gumiabroncsok anyagainak visszaforgatása az új abroncsok gyártásába.

Közzétéve:

Egyre égetőbb probléma, hogy még mindig nem megoldott a leselejtezett gumiabroncsok ipari léptékű újrahasznosítása. Világszerte évente mintegy 1,6 milliárd új gumiabroncsot értékesítenek, amelyek együttes tömege eléri a 26 millió tonnát, és közel ugyanennyi abroncs éri el élete végét. Ma még ennek a tetemes hulladékmennyiségnek a kezelése nem terjed ki a visszaforgatásra, ami azt jelenti, hogy ezeknek a leselejtezett gumiknak az anyagait nem hasznosítják újra alapanyagként az abroncsgyártó iparban. Ezenkívül az élettartamuk végét elérő és a kidobott, de még használható gumik több mint felét kiviszik az Európai Unióból más országokba.

Új technológiák születhetnek

Ezeknek a problémáknak a megoldására az Európai Unió idén májusban elindította a BlackCycle projektet. Ennek koordinátora az iparág egyik vezető szereplője, a Michelin, továbbá hét másik iparági partnert, öt műszaki kutatóintézetet és egy innovációs klasztert fog össze egy európai konzorciumban. A tagok Franciaországot, Spanyolországot, Németországot, Görögországot és Svájcot képviselik a 16 millió euró költségvetésű projektben. Feladatuk olyan világszinten is innovatív eljárások kidolgozása, amelyekkel a hulladéknak számító gumiabroncsok anyagából ipari volumenben készíthetők újak. Ennek során a leselejtezett abroncsok begyűjtése és válogatása, a pirolízis, azaz a hőbontás optimalizálása, az olajfinomítás, a hőkezelési folyamatok tökéletesítése és az abroncsok teljesítőképességének értékelése terén is új megoldásokat kutatnak. A projekt sikeressége esetén Európában már öt-hat év múlva a leselejtezett gumiabroncsok közel ötven százalékát újrahasznosíthatják. Az így kinyert másodlagos alapanyagból pedig világszerte értékesíthető új személyautó- és teherautó-abroncsok készülnének.

Kisteherautó bérlés

Kisebb környezeti terhelés

A Michelin már azt is közzétette, hogy a BlackCycle projektnek köszönhetően mennyit nyerhet a környezetünk. Az újrahasznosítás eredményeként az új gumiabroncsok gyártása kilogrammonként 1,38 helyett csak 0,45 kilogramm szén-dioxid kibocsátását, továbbá 0,89 kilogrammal kevesebb fosszilis erőforrás felhasználását vonná maga után. Ezenkívül lényegesen visszaszorulna a leselejtezett abroncsok kivitele az Európai Unióból, az ipari mértékű helyi újrahasznosítás pedig új munkahelyeket teremtene. Így a BlackCycle projekt nyomán a leselejtezett abroncsok anyagának visszaforgatása a gyártásba nemcsak környezetvédelmileg lehetne előnyös, hanem gazdaságilag is életképesnek ígérkezik.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Kettős jubileum

Olykor különösen nevezetes évek köszöntenek ránk, s nincs ez másként a teherautók világában sem. Mindjárt kétszeresen ünnepelhet ugyanis 2026-ban a Mercedes-Benz. Egyfelől a rovatunkban is bemutatott, legendás ősök nyomdokain idén érkezett el a teherautó születésének…

Önök kérték

Ford kishaszonjármű? Hát a Transit! Sokunknak érthető módon a Ford rendkívül népszerű furgonja ugrik be elsőre. A VIARENT kínálatában is e modellsorozat képviseli az amerikai konszern flottamenedzsmentre összpontosító, globális Ford Pro haszonjármű-üzletágát. Márpedig az igazi…

Globális szerepben

Több milliárd svéd koronás beruházással erősíti globális termékkínálatát és versenyképességét az elkövetkező évekre a Volvo Trucks. A cél olyan technikák kifejlesztése, amelyekkel lehetővé válik a 2040-re kitűzött nulla nettó szén-dioxid-kibocsátás. Ennek részeként új belső égésű…